A jantra mágiája, a mantra vizuális formája
A jantra szó jelentése
A jantra szó a szanszkrit jam szótőből ered. Jelentése „megtartani, fenntartani, irányítani, szabályozni”. A jantra egy sűrített tudatmező, amely összegyűjti és szabályozza a különféle energiákat. A mantra vizuális formája. A mudra pedig a hitelesség energetikai pecsétje.
A jantra a világ rendjét tükrözi
Ugyanúgy ahogy a modern tudósok, akik matematikai egyenleteket és törvényeket dolgoznak ki a világegyetem leírásával kapcsolatban, pontosan úgy a bölcsek is ezt teszik, ezekkel a geometriai ábrákkal, amit úgy hívnak: jantra. Olyan formák ezek, amelyek mind az érzékelhető, mind a szellemi világ mögött húzódó rendet, szerkezetet, dinamikát képezik le.
A jantra egyfajta mágia
A fizikusok tételeket, a bölcsek jantrákat készítenek. A tudósok által leírt egyenletek számaihoz hasonlóan a jantrák köreinek és vonalainak hasonló a szerepük. Betekintést nyújtanak a világba, és a benne uralkodó rendezettségről. Ha valaki nem tanult fizikát, akkor számára az F=ma nem más, mint egymás mellé írt betűk, jelentés nélkül. A jantráknál is hasonló a helyzet. Ezeken a precízen elkészített ábrákon a bölcsek lelki gyakorlásuk és belső utazásaik alatt megszerzett tapasztalatainak vetületei jelennek meg. Támpontot adva minden keresőnek, hogy a kozmikus energiák emberi szemmel is érzékelhető formában megjelenve, hatást gyakoroljanak rá és környezetére. Ez egyfajta mágia, ami akkor is hat, ha az ember nem tudatos róla.
A jantra felépítése
A jantrák alapvetően háromszögekből, körökből, négyzetekből, lótuszokból és úgynevezett bindukból állnak. A bindu a jantra legfontosabb eleme, ami maga a középpont. Ebből a pontból sugárzik ki a mozgási energia. Szimbolikusan a világegyetem magja, ha úgy tetszik a Legfelsőbb Tudatosság középpontja.
A jantrában a háromszög a teremtés kezdetére utal, míg a kör a kozmikus energia ciklikus összehúzódását és kitágulását szimbolizálja. A lótuszok az indiai mitológia fontos motívumai. A jantrák esetében nem csak a teremtésre, de a spirituális tudatosságra, egészségre is utalnak. A lótusz megtestesíti mindazt, ami az anyagi világtól való elkülönülését teszi meg célul.
A jantra szerepe
A jantrák célja a jóga és meditáció gyakorlóját az anyagtól való különállóságának megélésében segíti. Ez a jantrák igazi feladata. Elkülönülni, és elérni a végső felszabadulást.
Pranava jantra meditáció
- Jóga képek a múlt századból - 2017. dec 21.
- Jóga hátfájás ellen ülőmunka esetén - 2017. dec 17.
- A Zöld jóga Indiában - 2017. dec 11.