A várva várt Manuso Manos interjú

Jóga Magazin
Jóga Magazin

Latest posts by Jóga Magazin (see all)

2010. őszén tartott workshop-ot Budapesten a világ két Advanced Senior oklevéllel rendelkező Iyengar-jóga oktatójának egyike, Manouso Manos. 1976-ban kezdte tanulmányait B.K.S.Iyengar-nál, azóta számtalan alkalommal járt az indiai Punéban, több mint 30 éves gyakorlásra tekinthet vissza. Manouso az Iyengar-jóga egyik leghitelesebb közvetítője. Az AUM Jóga Magazin magyarországi látogatása alkalmával készített vele interjút.

Hogyan talált rá a jógára?

Nyolc évig szenvedtem a hátammal. Tizenhárom éves koromban kezdődött. Mindent kipróbáltam, amit csak tudtam, hogy megszüntessem a hátfájást: voltam csontkovácsnál, akupunktúrásnál, ortopéd sebésznél, de semmiféle enyülést nem találtam, semmmifélét. Aztán egyszer kaptam valakitől egy könyvet, szó szerint hozzámvágta az illető, áthajítva a szobán, és azt mondta: „Azt írja itt, hogy a jóga reményt ad a reményteleneknek. Te reménytelen vagy, hát próbáld ki!” Elkezdtem gyakorolni néhányat a pózokból, és azonnal éreztem, hogy hatással van a hátamra, hogy hirtelen én uralom azokat a tüneteket, amelyek annyi éven át uraltak engem. Néhány héten belül hozzájutottam a következő könyvhöz, és ez már a Jóga új megvilágításban volt; két és fel éven át nem is dolgoztam másból, csak Guruji művéből. És ez meggyógyította a hátamat. Ha előtte találtam volna valakit, aki meggyógyítja a hátamat, sose találok rá a jógára. Ebből a szempontból elég szerencsésnek mondhatom magam.

Ez az alapvető motivációja?

Ez volt az eredeti motivációm, igen. Most azonban azt próbálom megérteni, miről is szól a jóga. Keresem a szamádhit, keresem a megvilágosodásnak legalább a lehetőségét. Mindannyiunknak jutnak ebből futó benyomások, úgyhogy megéri.

Mi vezette el az Iyengar jógához?

A könyve alapján kezdtem el jógázni, de fogalmam sem volt róla, hogy a szerzője él. Azt hittem, hogy az 1966os dátum a könyvön csak az amerikai kiadás évét jelzi, és hogy Iyengar bizonyára a negyvenes években készítette azokat a fényképeket, és már biztosan halott. Megfigyelheted, hogy azok a képek időtlenek. Ráadásul az eredeti még úgy nézett ki, mint minden könyv akkoriban az Államokban, hogy a képek együtt voltak a könyv végén, és nem a szöveg mellett, mint most. Szóval fogalmam sem volt arról, hogy lehetne vele tanulni.

Akkoriban nagyon sokféle tanárral tanultam, még mindig valamiféle motivációt keresve. A nő, akit eredetileg találtam, és aki a tanárom lett, egy nap megbetegedett: a vakbele kifakadt, és kórházba kellett vinni. Odahívott a betegágyához és megkérdezte, hogy megtartanám-e helyette az aznap esti órát? Azt válaszoltam, hogy én ezt nem tehetem, hiszen olyan tanítványai is vannak, akik tíz éve járnak hozzá, míg én csak egy pár hete. De ő azt mondta: „Én már akkor láttam benned a jógatanárt, amikor először beléptél az ajtón, úgyhogy muszáj tanítanod.” Megkérdeztem tőle: „Mit tanítsak hát?” Azt felelte: „Mindegy, a te órád, azt tanítasz, amit akarsz.” Nagyon meg voltam döbbenve. Miután felgyógyult – ez több hónapba telt, és ezalatt végig én tanítottam helyette – azt mondta nekem: „Kell találnunk neked egy tanárt, mert nem én vagyok a számodra megfelelő.” Mindenkihez elküldött azon a környéken, aki bármiféle jógát tanított. De mivel volt egy rossz tapasztalata az egyik ottani Iyengar oktatóval, nem szerette az Iyengar jógát, így oda soha nem küldött. Aztán az egyik továbbképző alatt, amin résztvettem, hallottam amint valaki odafordul az oktatóhoz és azt mondja neki: „Hallottad, hogy Iyengar jön az Öbölbe? (Én Kaliforniában, az Öböl környékén élek). “Micsoda???!!!”szakítottam félbe a beszélgetésüket. Mondták, hogy igen, Iyengar hét-nyolc hónap múlva érkezik. Én ezt teljesen lehetetlennek tartottam. De ők azt válaszolták, igen, valóban jön ide tanítani. A következő pár hónapot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam bejutni erre az órára. De senki nem akart beengedni. Iyengar 1976 májusában érkezett meg, addig szereztem egy megfigyelői pozíciót az órán. Egyetlen egy órát engedélyeztek nekem, miközben szinte mindenki más ott lehetett minden reggel egymás után. Az első órája teljesen odavágott. Sose láttam még egy ilyen embert. Nem csak az, ahogyan azt a termet uralta, hanem ahogy mozgott, ahogy kifejezte azt, amit épp csinált, és ahogy megértette ezt az emberekkel. Attól a pillanattól kezdve végig figyeltem őt egész héten, és könyörögtem neki, hogy segítsen a hátamon, mert akkor még nem volt teljesen jól. Azt mondta, jöjjek el Indiába. Körülbelül hat vagy hét hónapomba telt, de eladtam mindent, amim volt, a maradékot betettem egy raktárba, és elmentem Indiába, és ott maradtam pár hónapig. Ez az én történetem.

Hogyan viselte ezt a családja?

Ó, rettenetes volt számukra. Az apám sírt, azt hitte, valamiféle szektához csatlakoztam. Azt hitte, valaki el fog rabolni, vagy kisajátítani. Nem nagyon értette mi ez. Most sem tudunk sokat a jógáról, de akkoriban még kevésbé értették az emberek, mi is ez. Nagyon idegen, fura világ volt ez számukra. De valójában az életemet jó irányba változtatta meg, és a családom azóta tiszteli amit csinálok, mert tudják, hogy értékes embert faragott belőlem. És azóta is folyamatosan ezt teszi.

És a felesége?

Nem lehetsz a felesége valaki olyannak, mint én, anélkül hogy valamiféle jógatapasztalatod lenne. Ez teljesen lehetetlen, hisz nem tudnád értékelni amit csinálunk, azt, hogy mennyi időt áldozunk erre, és hogy hová vezet ez bennünket. Szóval, ő is odaadó jógázó, ő is találkozott Gurujival 1976ban, és, ámbár akkor még nem voltunk házasok, jött velem Indiába 1977ben amikor először mentem. És ezalatt a 32-33 év alatt ő is rendszeresen járt Púnába.

Együtt találtak rá tehát?

Valamennyire igen. Habár ő hamarabb, még a főiskolán elkezdte. Engem az sose érdekelt, engem más dolgok érdekeltek, és a jóga csak később jött az életembe.

Miért tanít?

Azért, hogy átadjam mindenkinek azt,amit ebből tanultam. Hiszen a jóga megváltoztatja az életedet! Másképpen láttatja veled az univerzumot, mint bármi más amivel valaha is találkoztam. Rendkívüli dolog tanúja lenni annak az átalakulásnak másokban, amin én is keresztülmentem az évek során. Legtöbben akik ezt csináljuk, nem azért csináljuk, mert nagy pénz lenne benne, hanem mert látjuk a lehetőséget, amit ez az ötezer éves tanítás tud nyújtani az emberiségnek. És mert szeretnénk lehetővé tenni a következő generáció számára, hogy ezt a csírát életben tartsa, és figyelni szeretnénk ennek a nemzedéknek az átalakulását.

Egy tanítványa azt nyilatkozta, az óráján úgy érezte magát, mint akit ugyanabban az időben üt el a vonat és dobnak be egy betonkeverőbe. Tudna egy kicsit beszélni a módszereiről?

Ah, a módszer az módszer, a nezőpont az nézőpont, a vélemény az vélemény, nem érdekes. De az tény, hogy nem állhatsz hozzá ehhez a témához úgy, ahogy bármi máshoz ezen a világon. Minden óra előtt énekelünk egy invokációt Patanjalihoz. Ki volt ő, mit mondott a jógáról, és hogyan változtatta meg a jógát? A jóga atyjának hívjuk őt, de valójában a jóga már korábban is létezett. Nézzük meg az első négy szútráját. Úgy kezdi, hogy “hatha yoga anusasana,” vagyis, „most elmondom nektek, mi a jóga”. Aztán azt mondja: „a jóga a tudat hullámzásainak lecsendesítése”. A jóga az, amikor eltűnnek a kettőségek az elméből. A harmadik és negyedik szútrákat mindig nagyon érdekesnek találtam: “ Ha rátalálsz a jógára, a hazavezető útra találsz rá. Ha nem találod meg az utad, csak a tudat hullámzásaihoz fogsz kapcsolódni.”
És most nézzük meg, hogyan is sétalunk mi be az első jógaóránkra? „Ó, oké, hát majd megtámadom ezt is, mint minden mást, mint ahogy a munkámat végzem, ahogy a tévét nézem, ahogyan autót vezetek, majd ugyanígy megtanulom ezt is.” gondoljuk magunkban.
De a jóga azt mondja, hogy addig, amíg mindent csak ebben a kettőségben látsz, nem tudsz megérkezni. Szóval, hogyan is sétálunk be jógázni? Úgy, hogy hasonlítgatom magam mindenkihez. „Ó, annak a nőnek bezzeg egyenes a lába, az enyém meg nem. Ó, ez a személy olyan szépen áll fejen, miért imbolyogok én belülről?” És máris ott vagy a kettősségben. És így csakis egy olyan elméből fogod szemlélni a világot, amely ugrál, mint egy majom, amely folyamatosan a múltba és a jövőbe rángat, és oda-vissza lökdös. De aztán amikor végre akár csak egy pici futó pillanatra is megtapasztalom a jógát, ha akár csak egy pillanatra is, de a jelenben vagyok, elme és test egyesül. És ez mindent megér. Csak az ilyen pillanatokban valósul meg a jóga. Amikor tanítunk, mindannyian, bármelyik rendszerben is, mindegy, hogy Iyengarnak vagy ennek vagy annak nevezed, mind ezt az átalakulást kell keressük, amikor az elme abbahagyja a hullámzást.
Neked pedig, mint tanárnak, meg kell tenned mindent, hogy a tanítványoknál létrejöjjön ez a szemléletváltás. Ki kell őket a kacagni, ki kell őket ijeszteni az ellenállásukból. Nem a tanárral szembeni ellenállásról beszélek, hanem arról, ami ellenáll annak, hogy végre tiszta elmével szemléld a dolgokat, ne pedig abból a perspektívából, ahonnan minden egyebet csinálsz. Ezért nem fogadok el kifogásokat, és panaszokat, hogy „jaj, túl keményen kell dolgoznunk.”
Idővel a test ellenállása megszűnik. És a test ellenállása után megszűnik az elme ellenállása is, és akkor van esély arra, hogy a jóga megtörténjen. Akkor – ahogy az előbb már mondtam – egy futó pillanatra megtapasztalod, milyen is lehet a szamádhi, mi is lehet ott, amit valóban érdemes látni, ahelyett, hogy állandóan a múltból a jövőbe vetítenéd magad.

Mostanában a gyakorlók többsége nő. Ön hogy viszonyul ehhez a jelenséghez?

Voltam olyan szerencsés, hogy jelen lehettem egy kérdezz-felelek órán, amikor valaki megkérdezte erről Gurujit, az én tanáromat, B. K. S. Iyengart. Azt kérdezte ez az illető: „Miért van az, hogy Amerikában hetven százaléka a gyakorlóknak nő?” A helyzet egyébként ugyanaz bárhol a világon. Amikor Dél-Amerikában tanítok, ugyanaz, amikor Amsterdamban, ugyanaz, taníthatok itt is, ott is, mindenütt majdnem mind nők gyakorolnak. Még Indiában is, a női órákon sokkal nagyon a létszám. Ez a korai időkben nem így volt, hiszen akkor a nők nem járhattak el otthonról. De amikor Iyengartól ezt kérdezték, egy pillanatnyi gondolkodás nélkül azt felelte: „Mert a nők okosabbak, mint a férfiak.” Ugyanis a férfi elmének nagyon fontos a másokkal való folyamatos összehasonlítgatás. Mindig ezt halljuk: „Ez erősebb mint én, ennek több pénze van, mint nekem, ennek az autója gyorsabb.” E köré a kettősség köré építjük az életünket. A nők jobban hajlanak arra, hogy ezt egy kicsit elengedjék és bemerészkedjenek egy olyan érzelmi világba, amelyet a férfiak többsége el akar kerülni. A nők jobban eligazodnak ebben az érzelmi világban, mert hajlandóak kilépni a intellektusukból, át a szívükbe. A jóga pedig csakis ott történik. Az indiaiak megkülönböztetik az agyat és az elmét. Az agy a fejben van, de az elme, az itt, a szívben. És a jóga csakis az elmében történik. A jóga csakis az érzelmi világban történik. A háttér persze az intellektuális világ, de az elme kell legyen előtérben. És én azt gondolom, hogy a nők sokkal inkább készek átlépni ezen a vonalon, mint mi férfiak. A feladat nagy mindkét nem számára, de a nők kicsit határozottabban készek rá, mint mi férfiak.

2010. szeptember 4.
www.manouso.com
Az interjút készítette: Forrai Réka és Ábrahám Kata
Fordította: Forrai Réka
Köszönet Manouso Manosnak, Répássy Erikának és Kevin Gardinernek

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A várva várt Manuso Manos interjú

| Jóga Magazin
0