Yoga-sūtra I.15. magyarázat 4. A lemondás (vairāgya) típusai és megvalósításának szintjei
A vairāgya anyagi érzéktárgyaktól történő elkülönüléstől a teljes vágytalanságig tartó fokozatos folyamatának alapvetően két szakaszát különböztetjük meg. Amíg a lemondás akaratlagos fizikai, vagy mentális erőfeszítést igényel, addig apara-vairāgyáról, vagyis egy alacsonyabb szintű lemondásról beszélünk, amikor pedig ez az anyagi vágyak teljes hiányának köszönhetően természetesen valósul meg akkor para-vairāgyáról, vagyis magasabb rendű lemondásról beszélünk. Ez utóbbi kizárólag akkor jelenhet meg egy jógi életében, ha már sikerül valamilyen szintű konkrét transzcendentális tapasztalatra szert tennie. Erről a következő sūtra beszél majd.
Mindenek előtt ahhoz, hogy saját magunk, kezdő transzcendentalistaként a megfelelő szemlélettel rendelkezzünk, és hogy megérthessük saját jelenlegi helyzetünket a jóga útján, tekintsük át azt, hogy a vairāgya kezdeti szintjén (apara-vairāgya) milyen lépéseken, illetve szinteken kell végighaladnunk a lemondás terén végzett törekvéseinkben.
A védikus irodalomban számos helyen találhatunk a vairāgyát gyakorló bölcsekre példát. Az ő lemodásaikat tanulmányozva alapvetően négy szintjét különböztethetjük meg az apara-vairāgyának[1], ami után az ötödik, legfelsőbb szint megvalósulhat.
A lemondás első szintje az ún. yatamāna-vairāgya. Ez lemondások azon kezdeti szintje, amikor a jógi az első tudatos erőfeszítéseit megteszi arra vonatkozólag, hogy a testét és érzékeit távol tartsa a világias élvezetektől. Szabályozni próbálja az érzékeit, s szép lassan egyiket a másik után az irányítása alá vonja. Az anyagi tudata és az érzékei ilyenkor még erős ragaszkodással rendelkeznek az érzéktárgyak iránt, s a jógi néha vissza is esik a törekvésében. Amennyiben kitartása nem szenved csorbát a következő szintre emelkedhet.
A vyatireka-vairāgya szintjén ez a lemondás az érzékszervek szintjén már fejlettebb, mindazok ellenére, hogy néhány érzéktárgyhoz még ragaszkodik a jógi. Ezek néha kibillentik őt az egyensúlyából. A vairāgya ezen szintjén kezdődik el tulajdonképpen az anyagi tudatnak is a tudatos és aktív megzabolázása, amikor is a jógi nagy odafigyeléssel szabályozni próbálja azon vágyait, amelyek eltérítik őt az önvaló, illetve Isten felé történő utazásától.
Az ekendriya–vairāgya során már mind az információszerző érzékszervek, mind pedig a cselekvő érzékszervek távol maradnak (és leszoknak) az anyagi élvezetek tárgyairól, de az elme még mindig megtartja a ragaszkodásait. Az elme függetlenül cselekszik az érzékszervektől. Egy lelki életet gyakorló ember életében ilyenkor az elme kettős szerepet akar játszani. Egyrészt szeretné beteljesíteni az érzékszervek vágyait, ugyanakkor tovább haladva az önmegvalósítás útján meg szeretné tapasztalni az önvalót is. Amint az érzékek lecsendesedtek, az elme képessé válik egy pontra rögzülve és töretlenül a lelki úton haladni.
A vaśīkāra-vairāgya állapotában az érzékek már mind a durva-fizikai szinten, mind pedig a finom-fizikai szinten teljes kontroll alatt állnak. A jógi teljesen eltávolodott az anyagi világtól, nem mutatja jelét a hozzá való ragaszkodásnak, hiszen az elme és az érzékek hozzászoktak a megzabolázottsághoz. A jógi uralja az érzékeit, s így az érzéktárgyak nem hatnak rá, nem befolyásolják, nem irányítják őt.[2] Fontos tulajdonsága ennek az állapotnak azonban az, hogy fenntartása még tudatos odafigyelést és óvatosságot igényel, hiszen a cittában jelenlévő vágyak magjából (amelyek még nem tisztultak ki belőle teljesen) potenciálisan ismét előbújhatnak nem kívánatos késztetések.
Az anyagtól való természetes eltávolodás állapota, amely az apara-vairāgya szintjei után következik az ún. para-vairāgya, amelynek alapja a jógi azon szemlélet-, és önképváltozása, amely valódi transzcendentális tapasztalatainak köszönhetően (puruṣa-khyāti) jelenik meg.[3] Egy olyan transzcendentalistának, aki már örök puruṣaként látja és azonosítja önmagát, tulajdonképpen semmi kapcsolata nincs az anyag-világgal. Érti, hogy Ő nem része az anyagnak, így számára már nem relevánsak azok a küzdelmek, amelyek a legtöbb jógi fejlődésre irányuló törekvéseit elkísérik. A para-vairāgya a lélek teljesen elkülönült állapota, amelyben lassan-lassan végre saját svarūpája is körvonalazódik előtte, s végre ismételten elnyerheti az Úrral való elfeledett kapcsolatának örökké boldog állapotát.
Megjegyzés: Ahogy haladunk előre a Yoga-sūtra tárgyalásában egyre több olyan fogalom és gondolat kerül elő, amelyek a korábbi sūtrákra és a magyarázatokra épülnek, s azok ismeretében válnak érthetővé. Ha az a terved, hogy rendszeresen olvasod ezeket a kis “közleményeket”, akkor javaslom, kezdd el az elejéről olvasni a bejegyzéseket.
[Ez a jegyzet a Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának első kötetéből származik. A könyv első kötete 2015 őszén jelenik meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiadásában, s az info@gaurakrisna.hu mail-címen már megrendelhető. A megrendelés regisztrálása a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány számlájára történő 2000 ft előleg befizetésével véglegesítődik. A számla száma: 10300002-10631841-49020018 Az évente megjelenő kötetek együttes fogyasztói ára 7-8000 ft körül várható.]
Jegyzetek:
[1] Sadāśivendra Sarasvati, 1911: 8-9., Hariharānanda, 1963: 38.
[2] Vesd össze a vaśīkāra szó jelentését az I.40. sūtrában alkalmazottal.
[3] Lásd a következő sūtrát.
