Tökéletesítés: Mindig légy boldog a legkisebb fejlődéssel is
Legyen az a cél, hogy elérd a tökéletességet, de légy elégedett egy kis fejlődéssel is a tökéletesség irányában minden egyes nap. A túlzott becsvágy, romboló hatású is lehet a fenntartható fejlődésben. A tökéletesség végtére is Istennel együtt van. De akkor mi a jelentősége a tökéletességnek, ha az egyedül Istenben található csak meg? Mi vagyunk a teremtők, akik álmodhatunk a tökéletességről, és ez az az álom, ami inspirál valakit, hogy fejlődjön. Ez az az álom, ami lángra lobbantja azt az erőfeszítést, amely szükséges az átalakuláshoz. A tökéletesség érdeklődést hoz létre a művészetben és az életben. Az ösztön, amely magával vonz a tökéletesség/teljesség álma felé, igazándiból egy vágy Isten elérésére.
Néha a testünk szolgálatkész, de az elménk gyenge és azt mondja, „ Nincs időnk,” vagy „Felejtsd el, nem ér ez meg ennyi erőfeszítést.”. Néha viszont az elménk készséges, de akkor meg a testünk mondja azt, hogy, „Túl fáradt vagyok most ehhez a megpróbáltatáshoz”. Egy gyakorlónak külön kell fókuszálnia az elmére, és a testre, hallgatnia kell mindkettő tanácsára, de végül hagynia kell az intelligenciát és a lelket, hogy meghozzák a döntést; ez az, ahol a gyakorló megtalálhatja az igazi akaraterőt és a valódi felajánlást. Gyakorolj maximális erőbedobással, de mindig törekedj arra, hogy kiterjeszd a kapacitásod határait. Tíz perc ma. És néhány nap múlva tizenkét perc. Mesterien műveld ezt, és aztán menj tovább. Inkább egy minimális erőfeszítéssel létrehozott jó póz legyen, mint egy maximális erőfeszítéssel létrehozott rossz póz.
Ne mondd, hogy csalódtál önmagadban. Találj mindennap időt arra, hogy tegyél valamit az ászana gyakorlásod fenntartásáért. Néha a test és az elme enged az akaraterőnek, néha viszont fellázadnak. Van neked olyan problémás részed, amely miatt nehézzé válik a gyakorlásod? Egy sérült térd? Egy merev hát? Ez a te problémád kölyök. Tanuld meg, hogyan bánj vele, hogyan ápold azt, csakúgy, mintha lenne egy gyermeked, akinek problémái vannak, és ezért extra szeretetre, és figyelemre van szüksége. Ne aggodalmaskodj a kudarcok miatt sem. A sikertelenség az életben valakit a célkitűzés felé hajt, és egyfajta szükséges filozófiai szemlélet felé. Ne ragaszkodj! Nézz rám, én nem félek, és tudom, hogy nincs rá mód, hogy megkíméljem magam a nehézségeimtől. Ha ez tegnap jött, az a legjobb. Ha húsz évvel később, az is jó. Bárhogy jó.
Ne félj! Ne ragaszkodj a testedhez! Még ha jön is a félelem, fogadd el, és találd meg a bátorságot, hogy felül tudj kerekedni rajta. Amikor félelmet érzel, gyakorolnod kell, anélkül, hogy ragaszkodnál a testhez, gondolj rá objektíven, mint egy lehetőségre a kreatív munkához. Ha pedig nincs félelem, akkor bánj a testtel még szubjektívabban, önmagad részeként, ami azonban gyakorlást és gondoskodást kíván.
A hosszú, folyamatos ászana és pránájáma gyakorlás tudatosságot szül, megerősíti az alapokat, és sikert hoz. A fiatal, az idős, az aggastyán, sőt még a beteg, és a gyenge is eléri a jóga teljességét folyamatos gyakorlással. Eredményes lesz az, aki gyakorol. Az eredményesség a jógában nem nyerhető el csupán a titkos szövegek olvasásával. Ezek egyre inkább lényeges segítségek, de gyakorlás nélkül csupán teoretikusak maradnak. A filozófia próbája, hogy vajon alkalmazható-e, és hogy alkalmazható-e most, a jelenlegi életedben, ahogy azt éled. Még Patandzsali is, aki egy spirituális géniusz volt, azt mondja, hogy a jóga csakis hosszú, állhatatos, folyamatos gyakorlással, az ehhez szükséges lelkesedéssel és elhatározással érhető el.
Amikor egy kertész elültet egy almamagot, elvárja, hogy azon nyomban teremjen is? Természetesen nem. A kertész locsolja a magot, figyeli mindennap, és boldog, amikor látja a növekedést. Bánj a testeddel ugyanígy. Mi ugyanúgy öntözzük az ászana és pránájáma gyakorlásunkat szeretettel és örömmel, látva a fejlődés lépéseit. Amíg tudjuk, hogy mi a cél, addig nem fókuszálunk a megvilágosodásra. Tudjuk azt, hogy amikor a gyakorlásunk beérik, akkor a felébredés is eljön. A türelem fegyelmezett gyakorlással felvértezve kellő akaraterőt ébreszt.
Az akaraterő kézzelfogható, nem pedig földöntúli. Amikor csinálsz valamit, akkor megmutatod akaraterődet, és ugyanez az akaraterő sokkal könnyebbé válik a következő alkalommal. Amikor bemutatod az ászanát, akkor te fizikálisan demonstrálod az akaraterődet az izmok kifejezésén keresztül. Az akaraterő nem csupán az elmében van, hanem ott van a testben is. Engem úgy ismernek, hogy rácsapok valaki combjára és azt mondom, „Az akaraterő itt van”. Az akaraterővel meghosszabbítod az izmokat és „elegáns” leszel. Ez az akaraterő teszi lehetővé, hogy kifejezzük a békét, a megelégedettséget, és a szabadságot a testhez való ragaszkodás helyett, miközben kiterjesztjük az elménket. Az akaraterő nem más, mint hajlandóság a cselekvésre.
Meg kell kérdezned önmagadtól, használva az intelligenciádat és az akaraterődet, hogy tudom e kicsit jobban csinálni, mint ahogy most csinálom? A megértés annak jön el, aki kiterjeszti az éberségét, kicsit jobban, mint ahogy az elképzelhető lenne. Korlátokat állítunk önmagunknak, és megrekedünk közöttük. Azt mondjuk, „ó, nem akarok ezen túlmenni, mivel tudom, hogy ez jó.” Ez a gondolat egy öreg elmében él. A kérdés az, hogy vajon tudod-e egy kicsit tovább csinálni. Aztán egyszeriben megtapasztalod, hogy a fejlődés elindul. Ha lelkiismeretes vagy, akkor a lelkiismereted azt suttogja, „Próbálj egy kicsit továbbmenni.” Ha valaki képes a célját maximálisan szem előtt tartani, akkor az önismeret megjelenik. Azért mondom ezt, mert az elme és az intelligencia egyre mélyebben behatol a belső testbe, közelebb hozva az elmét a Lélekhez – az emberi lény magvához. Abban a pillanatban, amikor kicsit továbbmész, mint ahogyan azt a tested szeretné, akkor közelebb kerülsz a Lélekhez. Abban a percben, amikor valaki azt mondja: „Elégedett vagyok”, a tudatosság és a figyelem fénye elhalványul.
Az emlékezés feladata az ászana gyakorlásban az, hogy megengedjük magunknak, hogy összehasonlítsuk a tegnapi gyakorlást a mai gyakorlással, s így megláthatjuk, ha a helyes irányban haladunk. Csakhogy sok ember ismétli azt, amit a múltban tanult, és így az ő ászana bemutatásuk mechanikussá válik, s ennek okaként a test és az elme megreked. Egy ászana, nem egy testtartás, amit örökké mechanikusan lehet tettetni. Ez magában foglalja a gondolkodást, következésképpen az újítást és improvizációt, amelynek végén megvalósul az egyensúly a mozdulat és az ellenállás között. Soha ne ismételj: Az ismétlés tompává teszi az elmét. Mindig elevennek és érdeklődőnek kell lenned abban, amit teszel. Azért, hogy alátámasszam álláspontomat, néha színlelni fogok egy álló pózt a tanítványok előtt, és meg fogom mondani nekik, hogy ez egy tökéletes ászana. Senki sem fogja azt mondani, hogy hiba van benne. Tökéletesnek tűnik külsőleg, de halott belül; az elmém máshol jár. Majd átalakítom az ászanát az elmém teljes jelenlétével. Egységet teremtek magamon belül, és láthatóvá teszem a lábak, a törzs, és az érzékszervek uralását. S így azok érzékelhetően mássá válnak.
Ne engedd a múlt tapasztalatait, hogy lenyomatot képezzenek az elmédben. Az ászanát mindig tiszta elmével és új szemlélettel kivitelezd. Ha csupán a korábban tanultakat ismételed, akkor az emlékeidben élsz, vagyis a múltban élsz. Ez azt jelenti, hogy nem akarsz a múlt tapasztalatain tovább lépni. A múltban való megrekedés, amikor az emlékezés azt mondja, „Tegnap ezt így csináltam.” Amikor azt kérdezem, „Tudok valami újat meríteni abból, amit tegnap csináltam?”, akkor ez egy folyamat. Előrefelé haladok, vagy visszafelé? És aztán megérted, hogy hogyan tudsz lendületet vinni egy statikus ászanába. Az emlékezést úgy kell használnod, mint egy ugródeszkát, amely után megkérdezheted önmagadtól, „Mennyivel tudok többet tenni, mint amit tegnap tettem?” És ez szintén igaz az életben, csakúgy, mint az ászana gyakorlásban. Általában, amikor valaki mesterévé válik egy ászanának, akkor elveszti az érdeklődését azzal kapcsolatban. Ezért láthatsz megannyi embert, akik mechanikusan tesznek dolgokat újra és újra, miközben az elméjük nincs jelen. Így vak foltok jönnek létre, s képtelen leszel élvezni az ászanát. Ez nem a helyes megközelítés. Az emberek azt hiszik, hogy már elérkeztek a célhoz. Honnan tudhatnák ezt? Lehet, hogy ez csak a kezdet. Neked mindig látnod kell, ha keresztezed a múlt tapasztalatainak vonalát. Magadon belül kell megteremtened a szépség, a szabadság és a végtelenség érzését. Ezek csakis a jelenben tapasztalhatók meg.
Ahogy egyre ügyesebbé válunk, és egyre több ászanát sajátítunk el, így hajlamossá leszünk a gyakorlásunkat egy bizonyos önelégült jártasság keretei között tartani. Ezt „bhoga Jógának” hívom, vagy másképpen, jóga kizárólagosan az örömért. Nem használjuk már a visszaható intelligencia tükrét, hogy megtaláljuk és javítsuk a tökéletlenségeinket, arra használjuk, hogy a hiúságunkat legyezgessük. A jógikus út megreked a szélcsendben. Ha nincs szél a vitorlánkban, akkor az egyetlen kiút, ha evezünk. Ez azt jelenti, hogy újraépítjük magunkat buzgó, erőfeszítést igénylő, kitartó gyakorlással, hogy meghatározzunk egy új kihívást. Mi az, ami rossz? Hol és hogyan tudok fejlődni? Ez az, ahol a gyakorlás tüze (tapas) lángra lobbantja az intelligencia fáklyáját, és az önismeret (svadhyaya) feldereng. A tapas szó magában foglalja a belső intellektuális tüzet, amely elégeti a tisztátalanságokat.
Ha valaha különállónak érezzük magunkat másoktól, vagy magasabb rendűnek tartjuk magunkat másoknál, tisztábbnak, vagy előrehaladottabbnak a jóga által, akkor biztosak lehetünk abban, hogy megrekedtünk, vagy még inkább visszacsúsztunk a tudatlanság állapotába. Ramanuja a kilencszáz évvel ezelőtt élt szent és filozófus, megvilágította azt a Brahmanikus tévképzetet, miszerint mi nem állhatunk mások „felett”. Hanem épp ellenkezőleg, a gyakorlás és az élet tisztasága helyez minket az emberek „közé”, nem pedig fölé. Épp úgy, mint ahogy megtárgyaltuk a belső integrációt a saját testünkön belül, ez ugyanúgy természetesen hoz egységesülést minden más élettel. A teljesség egységet jelent. Az egy az a szám, ami minden számmal osztható. A teljes mértékben érzékeny és érző lény nem „valakivé” válik, hanem ő az emberiség közös nevezője. Az egyetlen lehetőség, amikor a fej intelligenciája átalakul az emberség, a szív bölcsessége által, és az együttérzés felébred. Ha ennek vége lehet, akkor nincs Isten. Isten teremtésének soha nincs vége, így a mozdulataid alkotása sem szűnik meg. Abban a pillanatban, amikor azt mondod, „megvan”, akkor elvesztettél mindent, amid volt. Amint valami jön, még egy lépéssel tovább kell menned. Akkor van fejlődés. Amikor azt mondod, „Elégedett vagyok ezzel”, azt jelenti, megálltál. Vége a tanulásodnak; bezártad az elméd ablakait. Vagyis tegyem azt, amit nem tudok megtenni, és ne azt, amit meg tudok tenni. Mindig egy kicsit többet kell tenned annál, amiről azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, mind minőségben, mind pedig mennyiségben. Ez az, ami elvezet a szépséghez és nagysághoz.
Éppen úgy, ahogy erőfeszítéseket teszel a tanulásban, folytasd elköteleződéssel azt, amit megtanultál. A tanulás nagyon nehéz, de kétszer olyan nehéz a megszerzett alapot megtartani. A katona azt mondja, hogy könnyebb megnyerni egy csatát, mint elfoglalni egy meghódított területet. Amíg folyamatosan próbálom tökéletesíteni a gyakorlásomat, addig a legjobbat hozom ki magamból, és elégedett vagyok azzal, amit képes vagyok megvalósítani. Éppen úgy, ahogy a test öregszik és egyre kevesebbre képes, vannak olyan finomságok, melyek felfedik önmagukat, s amelyek láthatatlanok a fiatalabb vagy még atletikusabb testeknek. Szeretettel és gyengédséggel kell fordulnod a tested felé, ahogy a test is érted tevékenykedik. A szeretetnek a bőr legkisebb pórusában is meg kell testesülnie, a test legkisebb sejtjében, hogy intelligensé válva egymással együttműködjenek a test nagy köztársaságában.
A szeretetnek sugároznia kell belőled mások felé. Az ászanagyakorlók gyakran elfelejtik, hogy a jóga a fej és a szív megműveléséről szól. Patandzsali beszélt a barátságosságról, az együttérzésről, a boldogságról, és az örömről. A barátságosság és a megbocsátás kétfajta minőség, amelyekkel rendelkeznie kell egy jógagyakorlónak. A jóga órákon a gyakorlók gyakran nagyon komolyak és teljesen elszeparálódnak másoktól. Hol van itt a barátságosság? Hol az együttérzés? Hol van az öröm? Hol van a boldogság? Mindezek nélkül nem valósítható meg Patandzsali igaz jógája.
Először önmagadat tisztítsd meg, mielőtt másokban keresnéd a hibát. Amikor látsz egy hibát valaki másban, akkor próbáld meg észrevenni, amikor te ugyanezt a hibát követed el. Ez a helyes módja annak, hogy az ítélkezést a tökéletesítés útjára fordítsd. Ne nézd mások testét irigységgel vagy lekicsinyléssel. Mindenki más és más alkattal születik. Sohase versenyezz másokkal. Minden egyes ember kapacitása a belső erejének működésétől függ. Ismerd a kapacitásaidat, és folyamatosan fejleszd azokat. Idővel az ember gyakorlásának intenzitása fejlődik. A jógában a gyakorlás intenzitásának négy szintjét különböztetjük meg, az erőfeszítés és az áthatolás iker szempontjai szerint. Az erőfeszítés vagy az erőbedobásunk a gyakorláson keresztül, energiát fejleszt, amelyre szükségünk van a lényünk középpontjához való behatoláshoz, az utunk során. Az intenzitás első szintje az, amikor csak egy kicsit gyakorolunk, talán egyszer egy héten járunk órára, és kifogásokat találunk az otthoni gyakorlásra. Mindannyiunknak el kell kezdeni a jógát valahol. Az enyhe gyakorlás nem rossz gyakorlás, és jobb azt fenntartani, mint leengedni és feladni. Természetesen a gyenge befektetés nem eredményez magas jutalékot, és ezzel összefüggésben a behatolás a tudatosságunkba, megmarad alapszinten és csupán felszínesen. Tudni fogjuk például, hogy el tudjuk érni a bokánkat, de a lábujjainkat már nem.
Ha szorgalmasabbak leszünk, és több időt és energiát áldozunk, akkor képesek leszünk önmagunkat egy derék, átlagos gyakorlónak tekinteni, aki nem mindig kiegyensúlyozott, de aki mégis el kezdi feltárni a test belső struktúráját és a belső szerveket. Érezni fogjuk az izomrostokat és ínakat, a máj nyújtását (a hátrahajlásoknál), és a szív megnyugvását.
A következő szint céltudatos és elmélyült. A belső tekintetünk finommá, intuitívvé, belátóvá és mélyrehatóvá válik. Tudatossá válunk a gondolataink villódzására, és ahogyan a légzés működése felborzolja, vagy lecsendesíti a tudatosságot. Az intelligenciánk tudatában lesz a lényegnek, ahol az úgy mutatja a dolgokat, ahogy azok az igaz fényükben vannak ,és ahol az intelligencia az értelmes választások miriádjait hozza létre az életben és a gyakorlásban egyaránt.
A legmagasabb szint úgy jellemezhető, mint hajthatatlan, feltartóztathatatlan, egy önkéntes tökéletes befektetés a gyakorlásban. Ez szinte senkinek nem adatik meg, hogy fejest ugorjon erre a szintre már a legelején. Talán az életkörülmények nem engedik ezt eleinte, de idővel elérhető lesz. Az éleslátásunk végül át tud hatolni a „dörzsölt” ego összes körmönfont ravaszságán, a bölcsességünk megérik, és kapcsolódunk a lényünk középpontjához.
Az intenzitás ilyenfajta fokbeosztásainak, vagy lépcsőfokainak nem az a célja, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, hanem viszonyítási alapként kell szolgáljon, hogy igazából és őszintén láthassuk, hol tartunk és hogyan gyakorlunk. Ez hasonló az ezüst talentumok bibliai példázatához, amiben az uraság adakozik a szolgálóinak. Azok, akik az egészet befektették az ezüstből, energikusan és bölcsen, képesek voltak visszaadni az ezüst tízszeresét az uruknak, s így ennek megfelelő tiszteletet kaptak. Az a szolga pedig, aki csupán elásta az ezüstöt, mélyen a földben, nem tudott annál többet visszaadni, mint amit kapott. Ezért az ura nagyon dühös volt rá. Mi mindannyian Isten adta tehetséget kapunk, és a mi feladatunk, hogy fejlesszük azt energikusan, hogy kiaknázzuk a benne rejlő teljes potenciált, máskülönben elfordulunk az élet ajándékaitól. De több annál, mint a mi tehetségünk, bármennyire is különbözőek azok egyénenként, mert amikor elérjük a teljességet, akkor rendelkezünk a kapcsolattal, ami visszavezet bennünket az istenivel való újraegyesüléshez.
Forrás: B.K.S. Iyengar – LIGHT ON LIFE
Fordította: Trapp László
http://laszlotrapp.wordpress.com/
- Fájdalom: Megtalálni a kényelmet a kényelmetlenségben is - 2012. dec 26.
- Tökéletesítés: Mindig légy boldog a legkisebb fejlődéssel is - 2012. nov 04.
- Dinamikus Nyújtás: A lényed középpontjából - 2012. okt 27.
