Az emberek többsége azt gondolja, hogy választani kell az alternatív és modern orvoslás között, mert a kettő nem hogy nem működik együtt, de sokszor el is határolódik egymástól. Olyan embereket is ismerek, aki személyes tapasztalataik alapján hátat fordítottak az újkori lehetőségeknek, mert csalódtak azokban, bizalmukat veszítették a gyógyszeripar és orvoslás profitorientáltsága és kétes lobbijai miatt, akár orvosi-, akár intézményes szinten és olyanokat is akik bizalom híjján a természetes gyógymódokat utasítják el, vagy tartják éppen sarlatánságnak, mert a szintetikus gyógyszerek erejében és az orvosi beavatkozások hatékonyságában, eredményességében hisznek.
A magam részéről annak örülök a leginkább (és általában erre is ösztönzöm az embereket), ha a két oldal találkozik, hiszen akkor érvényesülhet a mindkét oldal által kínált előny, erősség és lehetőség az egészség megtartása, helyreállítása érdekében.
Nem elvitatható a modern orvostudomány magas szinten fejlett diagnosztikai eszköztára, a sebészeti eljárásokban való fejlettsége, vagy a gyógyszerészetben elért eredményei, amellyel bizonyos betegségek, már korai stádiumban, sőt már akkor is kimutathatóak, kezelhetőek, szintentarthatóak, amikor még nem aktiválódtak, nem okoztak tünetet. Ez hatalmas előnyt jelent a betegségekkel szemben, amibe a természetgyógyászat nem is tud vetekedni, de miért is tenné? Célja nem a diagnosztizálás, hanem az alternatív kiegészítő módszerek ajánlása, lehetséges és esetleges alternatívák javasolása és holisztikus szemléletű támogatása a gyógyulásnak, valamint a megelőzése a megbetegedéseknek. Minden esetben kiegészítő terápia!
Ahogy korábban azt már megfogalmaztam:
A természetgyógyászat megközelítésében a betegségeket, működési zavarokat, egyensúlyvesztéseket a test-lélek-szellem hármas egysége által alkotott tengelyen vizsgáljuk. Éppen ezért jelent jó és működő kiegészítő, alternatív támogatást ha szervezetünk működésének harmóniája felborult. Kiegészíti a modern orvoslás biológiai megközelítését, mely a szervezetet alkotó sejtek, szövetek, szervek struktúráira, funkcióira, együttműködésére, egymásra hatására épül és koncentrál. Teszi ezt mindazokkal a megközelítésekkel, melyek a fizikai szinten megjelenő problémákat nem választják el a lelki és szellemi működésektől, s azoknak az örök érvényű törvényeknek a hatásától, melyek mind a makro-, mind a mikrokozmoszban jelen vannak. A betegségek kialakulásának okait a természetgyógyászat így nem csupán a genetika, vagy a környezeti hatások rovására írja, hanem tágabb teret nyitva hangsúlyozza, hogy a betegségek hátterében lelki eredetű okok is gyökerezhetnek.
Vitathatatlan azonban, hogy a gyógyszeripar által szintetizált sok esetben növényi hatóanyagok rengeteg mellékhatással rendelkeznek. Nem kevesen vagyunk, akik idegenkedünk ezektől a kemikáliáktól és ha nem feltétlenül szükséges szedni ezeket, igyekszünk más megoldást találni a problémánkra. Talán éppen azoknak a gyógynövényeknek az alkalmazását kezdjük el, melyek hatóanyagait maga a gyógyszeripar is felhasználja a gyógyszerek előállításánál.

A fitoterápiában alkalmazott nagyszámú hatóanyaggal rendelkező gyógynövények képesek a lehetséges mellékhatásokat kiküszöbölni éppen azáltal, hogy vegyületeik hol erőstik, hol kiegyenlítik egymás hatását. Természetességükből kifolyólag ártalmatlanabbak, mint a gyógyszergyárakban előállított vegyi anyagok, melyek egy-egy hatóanyag erejét megsokszorozzák, azért tudnunk kell, hogy nem szakszerű alkalmazásuk szintén okozhat mellékhatásokat, vagy nem várt eredményeket, akár károsodásokat, tehát ugyanolyan körültekintően kell őket alkalmazni, mint a gyógyszereket!
Vitathatatlan az is, hogy az orvoslás sok mindent sebészi úton, gyorsan és „egyszerűen” kíván megoldani, olyan esetekben is, ahol az idő nem sürget és lehet alternatív megoldást keresni az egészség helyreállítása érdekében különösebb kockázat nélkül.
Nagyon fontos tisztázni, hogy a természetgyógyászat szerepe nem az, hogy kiváltsa mindazokat a lehetőségeket, melyeket az orvostudomány kínál, hanem hogy kiegészítse azokat. Nem igaz, hogy ha van egy jó természetgyógyászod, nincs szükséged orvosra! Az orvos diganosztizál, kontrollálja a betegséget és az általa javasoltakat egy természetgyógyász sem nem vonhatja kétségbe, sem nem írhatja felül. Nem szabad senkit arra sarkallni, hogy ne menjen az orvosához, vagy ne szedje a számára felírt gyógyszert, még akkor sem ha tudjuk, hogy hasonló hatás érhető el bizonyos gyógynövényekkel.
Nem kell elvennünk a lehetőségét magunktól annak, hogy pontosan meg legyen határozva és definiálva, vagyis diagnosztizálva legyen a konkrét probléma. Ha ez meg van, még mindig választahatunk, hogy milyen módon indulunk el a gyógyulás útján.
A természetgyógyászat az orvoslással csakis együttműködésben történhet, hiszen bármilyen alternatív gyógyítási módszer eredményességét az orvosi kontroll tudja ellenőrizni, visszaigazolni. Ez a gyógyulni vágyónak is biztonságot ad. A kezelőorvosnak mindig tudnia kell a különböző gyógynövények alkalmazásáról, különösen egyéb gyógyszerek szedése mellett, hogy azokat biztonsággal lehessen használni. Meg kell azonban jegyeznem, hogy sajnos az orvosok nem kapnak megfelelő képzést a gyógynövényekről, így sokszor nekünk fitoterapeutáknak kell jobban képben lenni a lehetséges mellékhatások, vagy gyógyszerekkel való együtthatások tekintetében. A közvetlen vagy közvetett kapcsolattartás és tájékoztatás az együttműködés jegyében ebben az esetben is, nem csak gesztus értékű, hanem kötelező. (Mégha a másik fél részéről nincs is meg mindig az együttműködési szándék.)

Ha az alternatív módszerek működnek, a folyamatos kontoroll ezt vissza fogja igazolni és maga az orvos fogja elrendelni például egy gyógyszer elhagyásának lehetőségét, vagy a műtét szükségtelenségét, ha eredménnyel jártunk.
Viszont úgy elkezdeni bármilyen természetes terápiát és gyógymódot, hogy megelőzően nincs orvosi diagnózis és folyamatos kontroll, nagy felelőtlenség és valóban sarlatánság, hiszen egy természetgyógyász nem képes definiálni és meghatározni a tünetek, tünetcsoportok lehetséges, háttérben megbúvó szervi, szervrendszeri, vagy az egész szervezetet érintő okát, illetve felmérni a kliens egészségi állapotát és a benne létrehozott változásokat ellenőrzés alatt tartani. Még ha el is sajátította az, anatómiai, kórtani ismereteket és jól olvas a testi tünetekből, eszköz híjján csak találgatna.
Summa summárum… azt gondolom, hogy a legátfogóbban a két rendszer együttműködése jelenthet megoldást számos problémára, betegségre. Az alternatív terápiák legnagyobb jelentősége abban áll, hogy képesek meglátni a betegségen túl magát az embert és a benne működő érzékeny folyamatokat, melyekre egy orvosnak kevesebb figyelme, vagy ideje van fókuszálni. És bizony a betegségek sokszor ezekből a belső folyamatokból táplálkoznak és nem csupán szervi elváltozásokat, funkciolnális eltéréseket jelentenek, így jót teszünk magunkkal, ha mélyebben is meg akarjuk ismerni betegségünk természetét és kiváltó okát.
Modern- és hagyományos orvoslás semmiképpen sem tudja ugyanazt adni vagy biztosítani. De a természetes gyógymódok megismerésével sokat tehetünk azért, hogy a nyugati orvoslás által kijelölt útra, néhány segítőt is magunkkal vigyünk. A természetes gyógymódok támogató jellegűek és szelídek. De kétségkívül számos bizonyíték van arra is, hogy amikor az orvoslás csődöt mond, a terészetgyógyászat segíthet, persze az ellenkezőjére is. A természetgyógyászat sosem lett volna képes megállítani a világméretű járványokat, melyek milliók életét követelték, vagy fellépni a TBC, AIDS, HÍV vírus ellen. A másik oldalról azonban el kell mondani, hogy amit az orvoslás sebészi úton, műszeres beavatkozással kíván gyakran megoldani, mint mondjuk egy méh polip, vagy mióma, de említhetnék mozgásszervi problémákat, mint a gerincsérv – az alternatív gyógymódok számos esetben bizonyítottan működtek.

Jó hatékonysággal és nyugodt szívvel alkalmazhatjuk a természetes gyógymódokat egyszerűbb esetekben, amelyek nem feltétlen igényelnek orvosi felügyeletet, akár otthon is különösebb képzettség nélkül, mondjuk a téli megfázásos hónapok idején, de mikor valóban megbetegszünk, az első mindig az orvosi diagnózis és kontrol, melyet kiegészíthetünk és tovább támogathatunk a probléma jellegétől függően fitoterápiával,
aromaterápiával, mozgás-, masszázs-, vagy légzésterápiával, akupunktúrával, reflexológiával, autogén tréninggel, meditációs gyakorlatokkal stb.
Mindkét rendszert a helyén kell kezelni!
Mindezt belátva sokat lehetne tenni azért, hogy az modern orvoslás és a természetgyógyászat között együttműködés, de minimum béke legyen! Betartva és belátva a természetgyógyászatban a kompetenciákat, határokat, tehetnénk azért, hogy az alternatív gyógymódok szélesebb körben elismert és alkalmazott lehetőségek legyenek. A modern és az alternatív orvoslás kéz a kézben tehetne a legtöbbet azért, amire felesküdött: az emberek gyógyításáért és gyógyulásáért!
RYT 500 - Okleveles Hatha Jóga oktató és okleveles Vinyásza Flow Yoga oktató. Thai és kínai masszőr, Alternatív Mozgás és Masszázs Terapeuta. A PURNAM Yoga & Selfness-t párjával Bálint Jánossal hozták létre. Szabadidejében leginkább az írással foglalkozik, melyek mások számára is elérhetőek Napüdvözlő (www.napudvozlo.blogspot.hu) és Holdköszöntő (www.holdkoszonto.blogspot.hu) című blogjaiban.
Latest posts by Regősvölgyi Regina
(see all)
Abszolut egyetértek, erről szól az Intergratív orvoslás!