Találd meg a saját utad!
Hogy lehet, hogy ahány szakértő, annyi megközelítés? Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy azok az ősi szövegek, melyeken a modern technikák alapulnak, igen rövidek. Patanjali a Jóga szútráiban például azt mondja, hogy a kilégzés hosszabbítása segít visszafogni az elme háborgásait, de nem ad semmiféle részletes módszert, hogy hogyan is csináljuk.
„Különböző emberek különbözőképpen értelmezik ezeket a tömör sorokat, majd ennek az értelmezésnek az alapján gyakorolnak” mondja a Kripalu tradíció Yoganandja. „A jógának hatalmas ereje van, így az emberek érzik a hatását, bármilyen módszerrel is gyakorolják. Valaki azt mondja, ‘így meg így gyakoroltam, és működött, tehát így a helyes,’ de valaki más meg azt mondja, ‘én teljesen másképp csináltam, és működött, tehát így a helyes.’ És mivel egyik sem tudja meggyőzni a másikat, és mivel mindkettőnek tapasztalat erősíti a hitét, mennek és alapítanak két külön iskolát. Teljesen magától értetődő, hogy senki nem ért egyet. Hiszen mindenki tapasztalata más.”
Nyugaton olyan tanárokat is találhatsz, akik arra intenek, légy óvatos a hagyományos pránajáma gyakorlatokkal. Azt mondják, ha a tanítvány nem elég felkészült, a klasszikus légzésminták eltorzítják a természetes és szerves légzésmintákat, és egy merev és túlkontrollált létbe kényszerítenek bele.
„A legtöbb ember nagyon sok gátat és elfojtást hoz magával a jógagyakorlásába. Ha rögtön bevezetjük az ellenőrzött légzést, ez csak még jobban konkretizálja ezeket a gátakat „mondja Donna Farhi jógaoktató, A légzőkönyv (The Breathing Book, Henry Holt Kiadó, 1996) szerzője. „Azt gondolom, nagyon fontos, hogy előbb eltávolítsuk ezeket a gátakat és visszatartó mechanizmusokat és feltárjuk azt a természetes légzést, ami születésünktől fogva megillet bennünket. És ezután nagyon érdekes lesz a prána finom mozgását figyelni a pránajáma gyakorlatokban. De általában ez az ellenőrzött gyakorlás túl gyorsan kerül bevezetésre és gyakran csak összezavarja a légzésvisszatartást mozgató tudattalan erőket.” Ha összehasonlítjuk ezeket a nézeteket, a sokféle nézőpont azt a nyugtalanító, de egyúttal inspiráló következtetést rejti magában, hogy valószínűleg nincs egy igaz út a pránajáma ajándékaihoz. A tanáraink hozzáértő irányítása sokat segíthet, de használnunk kell saját tapasztalatainkat és ítélőképességünket, hogy megítéljük, melyik a számunkra legmegfelelőbb módszer. Mindenkinek magának kell eldönteni melyik módszer vezet legközelebb a jóga végső ajándékához: ahhoz a könnyedséghez, egyensúlyhoz és belső csendhez, amely segít belelátni az élet szívébe.
Eredeti szöveg: Claudia Cummins Forrás: Yoga Journal- Jóga és a hangok - 2022. dec 22.
- Relaxáció 1×1 - 2017. aug 31.
- Az Om mantráról… - 2017. aug 30.