Szvámí Ritavan: A szeretetteljesség kiművelése

Legyen az elkövetkező 10 év a szeretetteljességünk kiművelésének évtizede

Szeretett Szvámídzsink, Szvámí Véda Bháratí 90. születésnapja az idei évre esik (2023. március 24.). Ez az év nagyszerű alkalmat nyújt a rá való emlékezésre, és egyben valamennyi beavatott és tanítvány számára egy új korszak kezdetét is kijelöli. Szvámí Ritavan Bháratí ezt az új korszakot a szeretetteljes átalakulás évtizedének nevezte el, amelynek végére, 2033-ra esik Szvámidzsí születésének 100. évfordulója. Ebben az évben (Szvámí Véda születésének 100. évfordulóján, azaz 2033-ban) a Swami Rama Sadhaka Grama ashramban egy nagyszabású ünnepség megtartását tervezzük.

A mi drága Szvámí Védánk oly sokszor emlékeztetett minket arra, hogy „Az életünket egy spirituális tervnek megfelelően kell élnünk.”

Szvámí Ritavan azt javasolja mindannyiunknak, hogy szeretetteli átalakulásunk eme évtizedében nyíljunk meg az Önvaló belső hívásának, és e folyamat elősegítése érdekében az alábbi üzenettel él az AHYMSIN és a tanítványok felé:

Szvámí Ráma a „Szádana, út a megvilágosodás felé” című könyvében úgy fogalmazott, hogy amikor valaki az ön-átalakítás (szádana) útjára lép, akkor kapcsolatba kerül a bensőjében rejtőző magasabbrendű erőkkel. Ama a leckék, amelyekkel életünk során találkozunk a személyiség finomítására nyújtanak lehetőséget. Amennyiben tanulunk e leckékből és ehhez fegyelem és gyakorlás is társul, ez egyre erőteljesebbé teszi bennünk a móksa, azaz a felszabadulás iránti belső ösztönzést. Életünk és személyünk átalakulásának jelei igen sokrétűek lehetnek.

Az önátalakítás érdekében az alábbi tanácsokat kínáljuk a Himalájai Tradíció valamennyi tanítványának és beavatottjának az életük brahmacsarja (tanuló) illetve grhastha (családfenntartó) szakaszára vonatkozóan.

Állítsatok fel az életetekre vonatkozóan egy spirituális tervet. Szvámí Véda ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Vizsgáld meg az életed, vizsgáld meg az életben hozott választásaid. Ahogy a világi életed eltervezed, ugyanúgy tervezd meg a spirituális életedet is. Oly sok mindent tervezgetsz az életben, megtervezed a pénzügyeid alakulását, azt, hogy milyen házat és milyen kocsit fogsz venni, hogy milyen iskolába fognak járni a gyermekeid, hogy milyen ajándékokat veszel karácsonyra. Tervezd meg hát azt is, hogy spirituálisan hogyan fog alakulni az életed.”

Tervezd meg a magad módján, amilyen gyakorlatiasan csak lehet, hogy mi az, amit saját lényed megtisztítása érdekében, részvétteljességtől vezérelve tenni tudsz a spirituális fejlődésedért. Ne felejtsd ki ennek során a kötelességeidet és az anyagi szükségleteidet sem.

Vedd figyelembe a Számídzsi által megfogalmazott kérdéseket: „Az elkövetkező időszakban milyen spirituális lehetőségeim vannak? Mennyi időt szentelhetek a spirituális fejlődésemnek? Mikor tudok ashramba menni? A hét melyik napján tarthatok fél napos csend gyakorlást? A hét mely napján van lehetőségem a megszokottnál intenzívebb meditációra, amikor nem csupán fél órát, hanem akár 2 órát is a meditáció gyakorlásával töltök? Ezt napot (az intenzív gyakorlás napját) lehetőség szerint úgy válaszd ki, hogy az csütörtökre vagy vasárnapra, a telihold vagy az újhold napjára, illetőleg a hold növekvő vagy csökkenő periódusának első napjára essen.”

Gondold végig, hogy az elkövetkező tíz évben milyen spirituális írásokat fogsz tanulmányozni, mely mantrákat fogod használni, és hány dzsapát fogsz elvégezni. Vedd fontolóra, hogy hogyan tudod a napi meditációs ülésed időtartamát emelni. Mindezt vedd komolyan.

Számídzsi nem győzte eléggé hangsúlyozni a személyes spirituális élet tervének fontosságát.

„A spirituális élettervhez mind a tanulás, a dzsapa, a spirituális gyakorlatok, a csend, az érzéki tapasztalatokba való bevonódás csökkentése, azok számbavétele és ellenőrzése is hozzátartozik. Szvámí Ráma folyton az élet, illetve az érzelmek négy elsődleges forrásáról beszélt. Nem az érzékek semmibe vétele a követendő módszer, hanem az érzékek és az érzékiség uralása, megfelelő mederben tartása. Ilyen például az alvás feletti uralom megszerzése. Mindezek a spirituális terv és az igencsak próbára tevő érzelmi tisztulás részét képezik. Ez bizony kemény munka. Vajon melyik gyengeséggel is érdemes kezdeni, melyiket is vedd először alaposan szemügyre és próbáld meg uralni? A haragod, a türelmetlenséged, a féltékenységed, a bosszúszomjad, a kötözködő, másokat kritizáló hozzáállásod, vagy éppen azt, hogy minden apróságon felkapod a vizet? Ezek némelyike az egész életet végig kíséri, mégis érdemes nekifognod és kis lépésenként uralmat szerezni fölöttük. A spirituális napló vezetése és az önelemzés nagyban segíti ezt a folyamatot.”

Rangidős AHYMSIN családtagjaink részére, azok számára, akik hosszú-hosszú idővel ezelőtt részesültek mantrabeavatásban, és lassacskán felhagynak a kereső foglalkozásukkal Szvámí Véda alábbi szeretetteljes javaslatát adjuk.

„Tervezzétek meg nyugdíjas éveiteket. A világ számtalan szálon keresztül igyekszik megtartani magának. Ha engedsz neki, akkor akár még százévesen is azon fogsz aggodalmaskodni, hogy hogyan tudnál gondoskodni az unokáidról. Eleget tettél már. Adhatsz nekik tanácsokat, tehetsz nekik kisebb-nagyobb szívességeket, segítheted őket, de ne rendeld alá magad a családtagjaid szolgálatának. Inkább azzal törődj, hogy milyen belső spirituális tevékenységek és feladatok érdekében használod fel az idődet.”

A szeretettel telivé válás évtizedének kezdete akár az is lehet számotokra, hogy az életcélotok elérését segítő életmódot határoztok el, és egy, három, öt éves vagy akár élethosszig tartó Vanaprasta fogadalmat is tehettek. Tudván, hogy a letisztult igazságok forrása a bensőtökben található, kontempláljatok a lelki élet kérdésein, és osszátok meg velünk mindazt, amire jutottatok. Osszátok meg velünk a világi vágyakról való lemondásotok kapcsán született napló feljegyzéseiteket, hogy inspirációként adhassuk tovább érett éveitek belső tapasztalatainak gyümölcsét.

E spirituális gyakorlás, amire az elkövetkező 10 évben vállalkozunk, és mely az életünk átalakítását célozza, a szankalpa, a belső párbeszéd, az önelemzés, a szemlélődés segítségével ahhoz is hozzájárul, hogy a spirituális úton tett haladásunkra rálátást nyújtson.

Úgyhogy tervezzétek el, hogy ez elkövetkező 10 évben milyen spirituális előrelépést szeretnétek elérni. Ha segítségre van szükségetek, segíteni fogunk.

Szeretnénk minél inkább a segítségetekre lenni abban, hogy megtervezzétek, és igazán értékessé tegyétek az életeteket, hogy elérjétek az élet valódi célját. Az elkövetkező évek során mindvégig őrizzétek meg a lelkesedésetek, hogy a ragaszkodásmentesség (aparigraha), a világi kötöttségeket eredményező vágyakról való lemondás és a gyakorlás által támogatott választásaitok és döntéseitek egyre inkább elősegíthessék bennetek a spiritualitás kibontakozását.

Bármilyen kérdésetek is van, illetve bármit is szeretnétek ezzel kapcsolatban megosztani, küldjétek azokat a következő e-mail címre (swamiritavanbharati@gmail.com), és örömmel válaszolunk rájuk, illetve örömmel osztjuk meg azokat a külön erre a célra szánt blogunkban, melynek címe Decade of Loving Transfomation (A szeretetteljes átalakulás évtizede).

Tradíciónk szeretettel teljes szolgálatában,

Szvámí Ritavan Bháratí

forrás: https://www.ahymsin.org/invitation-to-the-decade-of-loving-transformation/

fordította: Margittay Tamás

Himalájai Jóga Tradíció

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szvámí Ritavan: A szeretetteljesség kiművelése

| Himalájai Jóga Tradíció
0