Szvámí Ráma: Kollektív boldogság
A történelem újra meg újra emlékeztet minket, hogy mind ama társadalmak, közösségek vagy nemzetek megakadnak a fejlődésben, amelyek akár merevség, akár mulasztás okán nem veszik tudomásul a gyengeségeiket, és nem hajlandóak szembesülni velük. Eme társadalmak az alsóbbrendűségi komplexusuk, illetve a megaláztatástól való félelmük hatására próbálják elpalástolni, illetve azáltal igazolni a gyengeségeiket, hogy erénynek tüntetik fel őket. Ez a hozzáállás vezet aztán a vesztükre. Akár egy emberi lényről, akár egy társadalomról legyen is szó, a megtisztulás és megújulás sohasem a hibák és gyengeségek elrejtése, hanem csakis azok eltávolítása által következhet be. A vallások az emberi gyengeségek és hibák legyőzése érdekében a bűnbánat és a vezeklés útját ajánlják, az Upanisádok tanítása szerint azonban a hibáinkkal és gyengeségeinkkel szembeni legjobb hozzáállás annak az elhatározása, hogy nem követjük el ismételten azokat.
A megbánásnak nem lenne szabad a puszta bűnbánatban kimerülnie. A bűnbánat csupán az első lépés hibáink kijavításának útján. Abban segít, hogy beismerjük ballépéseinket, és meggyőzzük az elmét arról, hogy nem vezet jóra, ha újra meg újra elkövetjük azokat. Ezt a gyengeségeink bevallása követi azok felé, akik szeretetteljesen, együttérzőn és figyelmesen tudnak meghallgatni minket. Eme második lépés a bűntudattól, a félelemtől és az önmarcangolástól is szabaddá tesz, és az akaraterőt megerősítve véget vet a csüggedésnek. A harmadik lépés pedig a szilárd eltökéltség kiművelése az elme hibáktól való megszabadítása és az előremutató cselekedetek iránt. Míg a pszichológia átnevelésnek (re-edukáció) nevezi ezt a folyamatot, a spiritualitás nyelvén ugyanerre az önátalakítás (self-transformation) kifejezését használjuk.
Annak, aki az önátalakítás útját járja, éber tudatában kell lennie saját egoizmusának. Még az igazságosság, az erőszakmentesség és más hasonló, nagyszerű erények gyakorlása sem garantálja az ego táplálásának feladását. A spiritualitás területén felhizlalt ego sokkal cizelláltabb és ártalmasabb, mint a világi sikerekkel kapcsolatos ego.
Szorgalmas gyakorlás által mind az elme koncentrációja, mind pedig az igazmondás és mások szolgálatának szokása is elérhető, de az Igazság realizálása csakis azok számára valósítható meg, akik egójukat a magasabb Énnek adják át.
Lehet, hogy valaki nagyon közel van az élet valódi céljához, de ha az egoizmus fala továbbra is fennáll közte és e cél között, idegen marad saját belső birodalma közepette. Abban az esetben viszont, ha felülemelkedik egocentrikus tudatosságán, megtalálja a világegyetemet önmagában és fordítva. Ekkor, és csakis ekkor szeret mindenkit, senkit ki nem zárva a szeretetéből. És ekkor szereti valójában az Urat, mert aki nem szereti az embertársait, az Istent sem szeretheti igazán.
Amennyiben képtelenek vagyunk kibontakoztatni és megfelelően használni a belső potenciáinkat, boldogtalanság az osztályrészünk, emberi lényként gyengék maradunk, és hiába szeretnénk másokat szolgálni, és segíteni, meghiúsulnak a törekvéseink. A belső képességeink kibontakoztatásának útja az ego megtisztításán, illetve (az ego) magasabb Valóságnak történő átadásán keresztül vezet. Az ego rabszolgasága alól történő megszabadulásunk által, a test, az érzékek és az elme kötöttségei is egyre inkább fellazulnak, és megszűnnek börtönnek lenni. A meditáció és a kontempláció megszakítatlan gyakorlása által egy szép napon felvirrad a megkülönböztető képesség ragyogása. A megkülönböztető képesség fényének ragyogása pedig az örök szív birodalmába juttat. Innentől fogva valamennyi cselekedetünket, az egész életünket a megkülönböztető képesség és a bizalom vezérli. Mindaddig azonban, amíg a megkülönböztető képesség, a hit és a bizalom teljes mértékben ki nem bontakozik, nem emelkedhetünk az alsóbb elme és az ego fölé. A magasabb valóságba vetett tökéletes hit hiányában képtelenek vagyunk teljes szívvel, és mindenféle hezitálás nélkül helyesen cselekedni, és szabaddá válni aggodalmainktól, szorongásainktól és bizonytalanságainktól. A megkülönböztető képesség és a hit hiányában még ha képesek is vagyunk cselekedni, mégis kétségek közt hányódunk. Ennélfogva az ego uralmának felszámolása, és az egónk magasabb valóság számára történő átadása a legfontosabb lépés az önátalakítás (self-transformation) útján, ami által megkülönböztető képességre és őszinte hitre is szert teszünk. Eme lépés megtételét követően a gondolkodás, a beszéd és a cselekedetek terén megjelenő belső konfliktusok is feloldásra kerülnek.
Az egész emberiség szenved az ego táplálta hátrányos megkülönböztetésektől, ideológiai vitáktól és megbélyegzéstől. Manapság is tart a faj, a vallás, a kaszt és a bőrszín alapján történő negatív diszkrimináció. Puszta politikai megállapodások által mindeme problémák nem oldhatók meg. Csakis akkor kerekedhetünk felül a fajokon, kasztokon, a valláson és a szektarianizmuson alapuló viszálykodáson, acsarkodáson és más effajta negatív érzületen, és csakis akkor szabadulhatunk ki a hasonló megkülönböztetéseken nyugvó ellenségeskedés szorításából, amint mindenki megérti, hogy szenvedésünk az egónak köszönhető. Amikor majd minden emberi lény ráébred, hogy a szenvedésüket nem mások okozzák, ellenben az a saját egójukból fakad, többé már nem egy elhatárolt csoporttal fognak azonosulni, hanem az egész emberiséggel megtalálják a közösséget, és mindenkit saját családtagjukként fognak szeretni. Ekkor jön majd el az az idő, amikor örömmel tudunk lemondani a saját jogainkról mások jólléte érdekében, és mások érzéseit és jogait a saját érdekeinknél is jobban tiszteletben fogjuk tartani. Ily módon a külső és belső konfliktusaink is könnyedén megoldódnak.
Az élet örökkön-örökké hullámzó folyamába jutván az emberi lény megszámlálhatatlan létállapoton esett át, ezernyi nevet és formát öltött magára. Megannyiszor megszületett, megannyiszor átlépte a halál kapuját, és különböző fajok egyedeiként szerzett tapasztalatot. Az élet folyama magában rejti az összes előző leszületés és halál nyomait, tapasztalatait és visszahatásait. Nem tudhatni, hogy mennyi időbe telik az emberi testben való leszületés elnyerése, ami által akaraterőben, az akarat szabadságában, a gondolkodás képességében és további hasonló kivételes készségekben részesülünk. Olybá tűnik, hogy az élet és a halál véget nem érő ciklusban követi egymást. Miután emberként megszülettünk, meg kell, hogy haljunk, és halálunk után újból testet kell öltenünk. Ez mindaddig váltakozik, amíg szert nem teszünk a valódi tudásra, és rá nem ébredünk a legfelsőbb Igazsággal való azonosságunkra. A megkülönböztető képesség ereje által vállunk képessé arra, hogy különbséget tegyünk az Önvaló és a nem-én (non-self) között, és hogy megszűnjön a szenvedéssel és a fájdalommal való azonosulásunk.
Minden emberi lény hálával tartozik a Legfelső Létező iránt, aki a megkülönböztető képesség erejét nyújtja számunkra. Eme megkülönböztető képességet, melynek maradéktalan kiművelése félelemnélküliséghez vezet, az intellektusunk a Tudatosság központjából nyeri, ami az önmagában ragyogó örök Igazság, a legfőbb Létező.
Csakis azt követően lehetséges az elme és a szív megtisztítása, hogy az életkörülményeinknek és az életvezetésünknek helyes irányt szabunk. A külvilág dolgaival lekötött és a külvilág eseményeiben szétszóródott elmének nincs ideje az élet célján kontemplálni.
Az egymással ellentétes érzelmek közt hánykolódó szív képtelen az önzetlen szeretetre, a részvétre és mások szolgálatára. Meg kell tanulnunk oly módon szabályoznunk a családunkkal, a munkahelyi, és egyéb közösségekkel és a társadalommal való érintkezésünket, hogy mindennek során mások és önmagunk számára is békés miliőt teremtsünk. Az erkölcsi és etikai szabályok szerepe nem más, mint a társadalom békéjének és harmóniájának megalapozása és megőrzése. Eme szabályokat tiszteletben kell tartanunk, és a céljaink megvalósítása során mások célkitűzéseinek a megzavarása nélkül kell eljárnunk. Amennyiben mindvégig a szeretet vezérel bennünket, mások jólétének a veszélyeztetése nélkül is egyre közelebb kerülhetünk a célunkhoz. Az önzetlen szeretet az olyan nagyszerű erények kiművelését is magában foglalja, mint az erőszak-nélküliség, őszinteség, ragaszkodás-mentesség, elégedettség stb. A szeretet és a negativitás egyidejű jelenléte nem lehetséges. Az önzetlen, s mindenre kiterjedő szeretet valamennyi ember szívét megtisztítja, és a tudatosság tágulásához vezet. Általa a szeretet eszméje újra fogalmazódik, és ahelyett, hogy csak az embereket foglalná magában, minden lényre kiterjesztést nyer. A szeretet fonala által minden különbözőség egy dualitásmentes, egységes tudattá fűződik össze. Ha szeretetünk mindenre kiterjed, és senkit sem rekeszt ki, akkor szeretjük valójában az egyetemes lelket, akkor szeretjük valójában Istent. A legfelsőbb szeretet kibontakozása által valamennyi konfliktus, nézeteltérés, gyűlölet, féltékenység és önzés is egyszer, s mindenkorra szertefoszlik. Aki az egész univerzumot a legfelső Isteni erő megnyilatkozásának tekintve mindent és mindenkit szeret, elnyeri a dualitásmentes, abszolút Valóságra vonatkozó tudást, és az univerzumot saját maga kiterjesztésének tekinti.
Az emberi élet során akkor érhető el a legfőbb jó (summum bonum), ha mind a család, mind pedig a társadalom szilárd alapokkal rendelkezik. Mindenképpen hatást gyakorol ránk a családunk és a közösség, amelybe beleszületünk és amelyben felnövünk, beleértve az összes családtagot és a társadalom tagjait is. A családi és szociális értékek újjáteremtéséhez és az emberiség fejlődését elősegítő minőségi változáshoz kollektív erőfeszítés és a tudatosság egyetemes gyarapodása szükséges.
A mások tulajdonának tiszteletben tartása (nem-lopás) és a ragaszkodásmentesség két nagyszerű erény, amely mind a családban, mind pedig a társadalomban elősegíti a békés és harmonikus környezet fenntartását. Meg kell tanulnunk tisztelni mások gondolatait és érzéseit, mi több mások jogai iránt még érzékenyebbnek kell lennünk, mint a sajátunk iránt. Arra kell törekednünk, hogy elősegítsük a gyermekeink, a testvéreink, férjünk és feleségünk, a barátaink és szomszédjaink jogainak érvényesülését. Egy egészséges társadalomban magától értetődően, teljes beleegyezéssel és elfogadással fogadják el a rendet és tartják be a jogot, nincs szükség a rendőrség állandó közbenjárására és felügyeletére, nincs szükség parancsokra és irányításra. Egy egészséges társadalom tisztában van a kötelességek és kötelezettségek értékével, azzal, hogy azok mindenki javát szolgálják. Egy fejlett társadalom tagjai törődnek egymással és kölcsönösen segítik egymást, és akár még a saját személyes örömeiket és élvezeteiket is feláldozzák mások boldogulásának érdekében. Örömüket lelik az önzetlen szolgálatban, és kölcsönösen részesülnek egymás nemeslelkűségének, szeretetének, együttérzésének és bölcsességének jótéteményeiben. Egy valóban fejlett társadalom tagjai anélkül érik el az élet célját, hogy túl sok zavarodottsággal és zaklatottsággal kellene szembenézniük. A szabadság és a megvilágosodás nem kiváltság számukra, hanem a születésükből adódó jog, és pusztán azáltal, hogy egy ilyen társadalomba születtek, és nevelkedtek, mentesek a félelem és a bizonytalanság általi háborgatástól. Mindaddig, amíg híján vagyunk egy effajta fejlett társadalomnak és a megvilágosodást támogató családi környezetnek, hiába reménykedünk a kollektív boldogságban. Jóllehet a személyes boldogság elérhető marad, azonban csakis hosszan tartó igyekezet és fáradhatatlan éberség által.
Kivonat Szvámí Ráma 1988-ban kiadott „Az emberiség serkentése” (Call to Humanity) című könyvének „Önmegvalósítás” című fejezetéből (106-109. oldal)
forrás: https://www.ahymsin.org/collective-happiness/
fordította: Margittay Tamás
lektorálta: Strack Szilvia
- Lord Ganésa – A benső képességeink vezére - 2023. jún 01.
- Szvámí Véda 2005. évi születésnapi beszéde - 2023. máj 20.
- Szeretett Szvámí Védánk 90. születésnapjának ünnepére - 2023. máj 17.