Szeretett Szvámídzsink 90. születésnapja (2023. március 24.) egy olyan évforduló, amely nagyszerű alkalmat nyújt a rá való emlékezésre, és egyben egy új korszak kezdetévé is válhat valamennyi beavatott és tanítvány számára. Szvámí Ritavan Bharati ezt az új korszakot, ami 2023-tól 2033-ig terjed, a szeretetteljes átalakulás évtizedének nevezte el. Eme időszak végén, 2033-ban Szvámídzsi születésének 100. évfordulóját egy nagyszabású rendezvény megtartásával fogjuk megünnepelni a Swami Rama Sadhaka Grama ashramban.
Szeretett Szvámí Védánk 90. születésnapjának ünnepére
Szvámídzsi 90. születésnapjának alkalmából idézzük most fel és fogadjuk magunkhoz Szvamídzsi szeretettel teli szavainak szívünkhöz szóló ölelését:
„Oly sok szeretet árad ma este felém tőletek. Mindaz, amit általatok kaptam teljesen átjár és betölti a bensőm. Mégis maradt valami, ami hiányzik, ami miatt még nem teljesedett be minden kívánságom. Ha csakugyan a kedvemre akartok tenni, ha csakugyan szerettek, tegyetek meg nekem két dolgot. Nem más ez, mint amit folyton kérek a tanítványaimtól. Az első, hogy szeressétek egymást. Mindannyian szeretitek ezt a Szvámít, aki épp most szól hozzátok, de nem szeretitek egymást. Ha valóban szeretni akartok engem, akkor egymást szeressétek. A második, azon legyetek, hogy adhikari-vá váljatok, és hogy a tradíció ezer évekre visszanyúló tudása általatok adódjon tovább, s váljon megszakítatlanná. A harmadik kérésem pedig, annak érdekében, hogy kifejezésre juttassátok a szereteteteket, meditáljatok. A meditáció a mi valódi kapcsolatunk. Az egész világmindenség legteljesebb szeretetét csupán a legtisztább csend képes kifejezni. A mesterem, Szvámí Ráma is erre tanított „A szeretet a Mindenség Ura”. Ma igazán kifejeztétek a bennetek élő szeretetet. Akkor lennék azonban teljesen boldog, ha ezt egymás irányába is kifejeznétek. A szívem mélyéből mondok nektek köszönetet. Isten áldjon benneteket.”
Most pedig következzenek ama hálával teli érzésekkel átitatott gondolatok, amelyeket az egyik igen közeli beavatott osztott meg velünk Számídzsi 90. születésnapjának alkalmából:
Szeretett Szvámídzsi
Oly gyengéd finomsággal loptad be magad az életünkbe, mint a szellő suhogása. Észre se vettük, s máris meghódítottad szívünket. Talán mindig is a szívünkben voltál, csak nem tudtunk róla.
Szeretett Guru, a kérdés, hogy hol rejlik örök székhelyed végtelen Önvalód, mely nem létező határait kutatja, a szív mégis tudni szeretné lakhelyed, s sóvárogva vágyik ama mosoly felvillanó pillantására, mely ezer nap fényének melegségével is felér.
Feléd irányuló gondolataimmal folyton azon tűnődöm, mily nagyszerű is lenne, ha több év adatott volna számunkra szeretettel teljes fizikai jelenléted közelében. Mikor egy-egy üzeneted jelentése olykor-olykor feltárul, mintha csak becses ajándékban részesülnék. Újból és újból felvillannak a Veled töltött értékes pillanatok, és hódolattal tölt el a kegyelem érzése, hogy részese lehettem áldásaidnak, ki túl hamar távoztál el tőlünk, és e pillanatok emlékei felbecsülhetetlenné válnak. Vajon képes leszek-e valaha is megérteni ajándékaid nagyságát, mindazt az áldást, amiben részesülhettünk általad, és az emberi gyarlóságaink iránti végtelen megértésedet? Vajon érdemessé válok-e arra, hogy eltávozván e földi szinttérről, lótuszlábaidnál leljek nyugalomra?
forrás: https://www.ahymsin.org/our-beloved-swami-veda-bharatis-90th-birthday-celebration/
fordította: Margittay Tamás
Latest posts by Himalájai Jóga Tradíció (see all)
- Lord Ganésa – A benső képességeink vezére - 2023. jún 01.
- Szvámí Véda 2005. évi születésnapi beszéde - 2023. máj 20.
- Szeretett Szvámí Védánk 90. születésnapjának ünnepére - 2023. máj 17.