Tegnap este is összejöttünk Leventével világmegváltás céljából. Ez körülbelül kéthavi rendszerességgel megtörténik velünk. Egy tál mogyoró és két bögre tea egyértelmű háromszögéből az út kacskaringósan és cifrán általában az Advaita Védanta legmélyebb bugyraiba vezet. Most sem történt másként. Az este legizgalmasabb kérdései így hangzottak:
- Mi a szeretet?
- Mit jelent neked, amikor igazán szeretsz valakit?
- Milyen vagy, ha igazán szeretsz valakit?
- Hogyan viselkedsz akkor, ha igazán szeretsz valakit?
Két fajta válaszom is volt a kérdésekre. Az első: Ha valaki függ tőlem, például a gyerekem, akkor úgy teszek neki a legjobbat, ha képes vagyok bármikor az adott helyzetnek megfelelően rugalmasan dönteni arról, hogy
- hagyom hogy önmaga lehessen és azt tegye, ami a legjobb neki,
- vagy épp határokat szabok, utat mutatok, nemet mondok neki.
A második: Egyenrangú partnerek esetében így hangzott a válaszom – akkor szeretem igazán a másikat, ha képes vagyok valóban önmagam lenni. Ez alatt azt értettem, hogy minden tevékenységnek – legyen az főzés, szeretkezés, vagy kosárlabda – 100%-ig odaadni magam, ha együtt vagyunk. Ez a legnagyobb lehetőség mindkettőnk számára, ez kínál a legtöbbet kapcsolatunknak. (Ez a két fajta válasz egyébként lehet, hogy ugyanaz, egyszerűen csak más megfogalmazása ugyanannak.)
Levente felvetette, hogy nem egocentrikus-e ez a szeretet. Azt válaszoltam, hogy mivel minden tevékenységben lehetőségeim és lényem teljes tárházával, rugalmasan ott vagyok, ezért ekkor tud átáramolni rajtam a legnagyobb mennyiségű szeretet, vagyis ekkor jut a kapcsolatba, a másik embernek is a legtöbb. Nem én adom, hanem csak átjön rajtam.
Te hogy látod? Hagyj kommentet!
