Szemtől szemben félelmeinkkel

A kézállás – fizikai aspektusát tekintve – nem egy kimondottan nehéz ászana, bár szükséges hozzá egy bizonyos szintű hajlékonyság és erő. A valódi kihívást inkább az jelenti a gyakorló számára, hogy nyugodt, összpontosított elmével fejlessze a pózhoz szükséges fizikai képességeit. Mindeközben a kézállás gyakorlása kezdetben az eséstől való félelemmel szembesíti az embert.

A fordított testhelyzetek terén kezdő jógázókat talán megrémiszti az a látszólag egyszerű mozdulat, amikor a lábakkal elrugaszkodunk a földtől, és végül a falnak támasztva azokat stabilizáljuk a pozíciót. Még a kézállást régebb óta gyakorlók is szembesülhetnek ijesztőnek tűnő újabb kihívásokkal, amikor a fejállás kivitelezését az addig megszokottól más módon szeretnék megvalósítani: például úgy, hogy mindkét lábukkal egyszerre rugaszkodnak el a földtől, vagy a terem közepén próbálnak egyensúlyozni.

Jogosan merül fel a kérdés: ha a kézállás számos gyakorlóban félelemérzetet idéz elő, miért bajlódjunk az elsajátításával?

Pont a kihívások azok, amelyek olyan értékessé tesznek egy adott ászanát. A kézállás, azáltal, hogy a gyakorlása során szembesít a bizonytalanság és a félelem érzetével, szinte laboratóriumi körülményeket teremt ahhoz, hogy megfigyelhesd az ilyesfajta érzéseidet és túlléphess rajtuk. A kézállás elsajátítása és gyakorlása lehetőséget nyújt az önbizalmad és a bátorságod fejlesztésére, valamint megtanít arra, miként lehet játékosan, kíváncsisággal megközelíteni bizonyos problémák megoldását. S végül, de nem utolsó sorban a kézállás növeli a testünk feletti kontrollérzetet – mivel a világ a feje tetejére áll, szükséges, hogy egyfajta, a megszokottól eltérő kapcsolatot alakítsunk ki a gravitációval.

Forrás: Yoga Journal

Jóga Magazin
Latest posts by Jóga Magazin (see all)

Ez is érdekelhet...

Szemtől szemben félelmeinkkel

| Jóga Magazin
0