Margittay Tamás: Az elme, mint tükör

Ha egy víztükörben meg szeretnénk nézni magunkat, a valódi arcunkat, akkor ahhoz több feltételnek is teljesülnie kell. Ezek közül kettő Csandra Szvámí szerint különösen fontos, és ha minden más feltétel adott, de e kettő hiányzik, akkor nem láthatjuk meg, hogy milyen az arcunk. E két feltétel:

  • a víztükör mozdulatlan és nyugodt maradjon. Ha hullámzik, ha fodrozódik, nem, vagy csak nagyon torzultan tükröződik benne az arcunk.
  • a víz legyen tiszta, mert ha koszos, illetve szennyezett, ugyancsak nem látni a víztükörben semmit.

Az elménk is olyan, mint egy tükör. A természet része, anyagi természetű, de a legfinomabb anyag, mely közvetít a tudat és az elménél sűrűbb szövedékű anyag között. Akkor láthatjuk meg az elme tükrében a Valóságot, az Önvalót, az Istent, ha az elme mozdulatlanná, nyugodttá és tisztává válik. A szádhanánk lényegi része pedig nem más, minthogy az elménk csendjére és a szívünk békéjére törekedjünk. Gyakorolhatunk bármit és bármennyit, ha a gyakorlásunk nem vezet egyfajta elmélyüléshez, elcsendesedéshez, letisztultsághoz, az azt jelzi, hogy nem teljeskörű, teljesértékű és nem önzetlen az odaadásunk. Itt azonban meg kell jegyezni azt is, hogy az intenzív gyakorlás sok esetben mélyreható változást hoz az életünkben, aminek a következtében nemhogy elcsendesedést tapasztalnánk, hanem mintha minden a feje tetejére állna. Mintha csak egy nagytakarítás kellős közepébe kerülnénk, ahol átmenetileg jóval nagyobb a felfordulás és a rendetlenség, mint előtte.

Mindennek, ami újjá akar születni, először szét kell bomlania.

Annak eldöntésében pedig, hogy a nyugalom érzete valódi és értékes-e, s nem pedig egy kényelmes élethelyzetből, s a fejlődés lehetőségét magában rejtő kihívások, feladatok hiányából fakad-e, s annak eldöntésében, hogy a saját dharmám, a valódi sorsom, életfeladatom élem-e két jel segít: az egyik: A dharma útja, a spiritualitás ösvénye rögös és nehéz; a másik: mégis jó érzéssel tölt el. A kényelmes élet, a kihívások nélküli élet, a küzdelem nélküli élet, amennyiben nem találunk egy méltó célt, amiért érdemes lelkesednünk, amiért érdemes tennünk, amiért érdemes erőt próbáló áldozatokat hoznunk, rendszerint unalomhoz, célvesztettséghez, az extrém élmények iránti vágyakhoz és túlzásba vitt érzékkielégítés iránti sóvárgáshoz vezet. Ha ezt a megállapítást szem előtt tartjuk, sokkal könnyebben megérthetjük azt a paradox helyzetet, hogy a jóléti társadalmakban számottevően nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint azokban az országokban, ahol a mindennapi megélhetésért is küzdeni kell, s akár az éhínség és az éhhalál veszélye is fenyeget.

Himalájai Jóga Tradíció
Latest posts by Himalájai Jóga Tradíció (see all)

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Margittay Tamás: Az elme, mint tükör

| Himalájai Jóga Tradíció
0