Két szék között

 

Az emberi születés az önmegvalósításra való. Ezt kevesebben ismerik fel, mint ahányan boldogan elmerülnek a ragaszkodással végzett cselekvésben és a karmájuk eredményeinek élvezetében (vagy az attól való szenvedésben). A lelki élet ösvényére térők közül azonban még kevesebb azok arénya, akik elérik a tökéletességet, nevezzük azt felszabadulásnak vagy megvilágosodásnak. Ardzsuna sem véletlenül aggódik amiatt, hogy mi lesz azzal a transzcendentalistával, aki felismeri, hogy nem lehet boldog az anyagi világban, mégsem jár sikerrel a transzcendensben történő megállapodásban.

A Bhagavad-gítá 6.37-38 verseiben a következő kérdést intézi Krisnához: “Ó, Krisna! Milyen sors vár arra a transzcendentalistára, aki nagy hittel kezdi el az önmegvalósítás folyamatát, ám világias elméje miatt később letér az útról, s így nem éri el a misztika tökéletességét? Ó, erős karú Krisna! Vajon nem fog-e a transzcendens útjáról letért ember elesni mind a lelki, mind az anyagi sikertől, s a szertefoszló felhőhöz hasonlóan elveszni, anélkül hogy bárhol megállapodhatna?

Nos, megmondom őszintén, hogy nekem személy szerint nem sok tapasztalatom van a Vipassana meditációról, de már több olyan esettel is találkoztam, amikor egy-egy hosszabb elvonulásról visszatérő gyakorló eléggé nehezen tudott visszailleszkedni a hétköznapi életének kihívásai és kötelezettségei világába. 

Vélhetőleg a Vipassana (vagy más meditációs technika is előidézhet hasonló hatást) annyira erőteljesen elkezdi leépíteni a gyakorló egóját és anyagi azonosságait, hogy az illetőben valóban felmerül a kétség: mi értelme van bármiért is küzdeni ebben a világban, amikor az egész nem is létezik, csupán egy álom. Ha a gyakorló intellektusa és elméje nem eléggé szattvikus, akkor a Vipassana a tamasz minőségén keresztül fogja leépíteni az anyagi kötelezettségek iránti ragaszkodását. Aki pedig felrúgja az anyagi kötelezettségeit, az még a saját testéről sem fog tudni gondoskodni. Magyar körülmények között ez azt jelenti, hogy szükséged van egy lakásra vagy albérletre, ki kell fizetned a rezsit, ruházkodnod kell, és ételt kell adni a testednek, még ha ezt nem is a legfényűzőbb módon teszed. Ehhez pedig szükséged van egy bizonyos szintű jövedelemre, tehát dolgoznod kell. A legtöbb ember, ha eléggé őszinte saját magával, akkor be kell hogy vallja: utálja a melóját, de kötelességből elvégzi, vagy mert nem tud jobb elfoglaltságot találni magának. 

Csupán kétféle ember van, aki fittyet hány az anyagi kötelezettségeire: az egyik a hajléktalan, a másik pedig a szádhu. A különbség abban rejlik, hogy a hajléktalan elméjét a tamasz dominálja, míg a szádhuét jó esetben a szattva. A kettő között vannak a “gyümölcsöző munkások”, akiknek elméjére a radzsasz hat leginkább. 

A Bhagavad-gítában találjuk meg leginkább azt a gondolatot, hogy a tetteink kötelességszerű, ragaszkodás nélküli végzése ugyanolyan értékű, mint a tettekről való lemondás. Sőt, mindenkinek a saját fejlettsége mértékében kell megmaradnia a kötelességszerű cselekvés mellett, illetve annak megfelelően gyakorolni a tétlenséget. 

Ha túl korán fogunk olyan meditációs technika gyakorlásába, melyre az elménk és a személyiségünk nincs felkészülve, akkor könnyen két szék között a pad alatt találhatjuk magunkat: Az anyagi kötelességeket már legszívesebben elengednénk, mert kiábrándultunk belőlük, de még nem rendelkezünk annyi lelki erővel, hogy mindenről lemondjuk és csak a spirituális gyakorlatnak szenteljük az életünket. A hinduizmus és a buddhizmus is nagyra értékeli a lemondott, szerzetesi életmódot, de az embernek őszintének kell lennie saját magával szemben, hogy mennyire áll készen erre. 

Gauranga Das
Latest posts by Gauranga Das (see all)

Ez is érdekelhet...

Két szék között

| Gauranga Das
0