Kaczvinszky József: Yoga-aforizmák

1.
A titkos tanítás csak annak titkos, aki nem érti meg.

2.
Házad építését alul kell elkezdened, hogy később körültekinthess annak erkélyéről.

3.
Amíg van, ami kedves, és van, ami gyűlöletes a földön, addig az ember idegenkedik az igazságtól.

4.
Az igaz szeretet nem tesz különbséget kedves és gyűlöletes között.
Az igaz szeretet semmihez sem ragaszkodik, és semmit sem taszít el magától — valóban.

5.

Tudd meg, hogy minél szorgalmasabban keresed az igazságot, annál több ellentmondásra találsz az élet során.
6.
De ahogy a felszálló füst mindenkor azt árulja el, hogy valahol tűz ég alatta- akként az ellentmondások is arra vallanak a tapasztalásban, hogy éppen mögöttük rejlik az igazság.
7.
Tanuld meg áthidalni az összes ellentmondásokat, amelyeket tapasztalsz, mert az igazság helyes megértése csak az ellentmondások helyes áthidalásából fakadhat, és semmi másból.
8.
Az ellentmondások áthidalása sohasem a gondolkodás műve és gyümölcse, hanem a megismerésé, mely a gondolatok között, a gondolkodás pillanatnyi szüneteiben bontja ki szárnyait. Hagyd repülni a megismerésből fakadó megértést, ha szárnyra kelt, és ne kényszerítsd a földre újabb kérdésekkel, amelyek azt lerántani készek.

9.
A gyermek még ragaszkodik rongyokból készült bábujához, de felnőtt korában már csak szemétnek tekinti azt. Mit gondolsz, vajon a bábu változik meg az élet folyamán, vagy az ember?

10.
Ne ejtsen kétségbe, ha életed mind jobban elveszíti megszokott színeit és értékeit, minél inkább megközelíted megismeréseiddel az igazságot.

11.
Az értékítéletek megváltozása úgy jár a fejlődés nyomában, mint ahogy a borulás nyomon követi az esőfelhőt.

12.
Egyetlen érték sem vész el a fejlődés folyamán, csak valamennyi érték átalakul. Végül pedig minden egybeolvad, egyetlen igazságban.
Nem erre a végső beteljesülésre törekszel vajon a világ kezdete óta? Nehézzé válik a szíved, amint közeledel hozzá?

13.
A balga úgy vallja, hogy nehéz a mulandótól elfordulni.
A bölcs tudja, hogy az örökkévaló felé fordulnunk nehéz.

14.
Arrafelé halad az ember, amerre arcát fordítja, amerre a tekintete irányul.

15.
Aki elhagyta a völgyet, és újra a völgy felé fordul, bizonyára a völgybe fog visszatérni, útjának további folyamán.
De aki örvendezik és büszke, hogy feljutott a hegyre, az is csak lefelé tekint.

16.
Külső világ hiányában az ember nem vallhatná magát embernek.
Feltételezvén önmaga megsemmisülési lehetőségét, az ember görcsösen ragaszkodik a létező világhoz.

17.
Amíg a beteg nem ereszti el mankóját, nem járhat mankó nélkül.

18.
A szem fenekére a fénysugarak a látott tárgyak fordított képét vetítik rá. Szemének mélyén fejtetőn áll az ember szemlélete.
Hasonló, fordított szemlélet eredménye az is, hogy az ember az életben készségesen elfogadja a valótlant, de tele van kétkedéssel a valóság iránt.

19.
Minthogy a külvilág fejtetőn álló képe csak szemünk mélyén van meg, azért aki folytonosan csak kifelé figyel, nem tudhat annak fordított helyzetéről.

20.
Aki sötétben él, ugyanannyit lát, mint a vak.

21.
A bölcs tudja, hogy a keresésnek minden útja végül ugyanoda vezet, akármerre is bolyong a világ kezdete óta, az idők végtelenjén át, a tévedések szerteágazó, nagy útvesztőjében.

22.
Aki az igazság után sóvárog, az az anyagi és a szellemi világban szüntelenül azt a kaput keresi, amely a lélek felé vezet.
De mindaddig, amíg az ember a kaput keresi, ami megfogható, és nem a kapu igazi nyílását, ami megfoghatatlan, valóban eredménytelenül őgyeleg. Mert a puszta nyílás, természeténél fogva, nem lehet más, mint az űr és üresség csupán.

23.
Mielőtt hozzáfogsz a kereséshez, gondolkodjál azon, hogy mi volt meg előbb, az üresség-e, vagy a tárgyak, amelyek az űrben foglaltatnak?
Gondold meg, a tárgyak vannak-e az űrben, vagy pedig az űr van a tárgyak között? Vajon a tér van-e az űrben, vagy a tér tartalmazza az űrt?

24.
Az űrnek nincsenek méretei. A végtelen űr a pontban jut kifejezésre, amelynek területe nincs.

25.
Ahogy a makkban a csíra magában foglalja a terebélyes tölgyfát, valamint a tölgyfán valaha is megteremni tudó makkok összességét, egyben az azokból felnövekedni tudó tölgyfák sokaságát, azok minden eljövendő termésével — úgy foglalja magában az űr a mindenséget.

26.
Ismerd meg az űrt, amelyben még a tér sem nyilatkozik meg és ismerd meg az űrben önmagad.

27.
A tisztaság rögtön előtűnik, mihelyt semmi sem homályosítja el.

28.
A tónak jellegét nem a partjai közt rejlő víztömeg, hanem felszínének a hullámzása adja meg.

29.
Ami a figyelmet a földhöz köti, az mindenkor a mozgás.
A felszabadulás: a nyugalom.

30.
Újra meg újra, csak a csendre figyelj.
De ne mondd ki, és ne ismételd magadban a csend nevét, mialatt arra figyelsz, mert az alakot öltött szó egészen más valami, mint a csend.

31.
Tudnod kell, hogy amikor a tökéletes csendben merülsz el, akkor a tárgyaktól néptelen ürességre, valóban az űrre irányítod a figyelmedet.

32.
De a tárgyak nélküli ürességet, a tökéletes űrt sohasem szabad úgy felfognod, hogy az a puszta semmi.

33.
Ne elégedjél meg azzal, ami végtelen, mert amit el kell érned, arra nem vonatkozik sem a véges, sem a végtelen fogalma.

34.
Vagy tudod a tanítást, vagy nem tudod.
Ha nem tudod, akkor nincs, ami vezessen a csendben; és ha nincs, ami vezessen, akkor eltéveszted a helyes irányt.

35.
Bármi is legyen az, ami vonz, vagy csábít, figyelmedet irányítsd újra meg újra a csendre, elfordulva mindentől, aminek alakja van, és mindentől, ami formát tud ölteni.

36.
Őrizd meg a csendet olyan sokáig, amíg csak tisztán meg tudod őrizni. De éberségedet még sokkal tovább őrizd meg. Mert ébernek kell maradnod akkor is, amikor öntudatod megválik a csendtől, és újra visszatér az ébrenlét zajába.

37.
Ha nem adsz helyt a félelemnek, és nem adsz helyt semminő ijedelemnek, akkor nincs, ami fenyegessen utadon.

38.
Ha fúj a szél, akkor a tó tükre valóban megrezdül, és rezgések, hullámzások futnak rajta végig. Ámde a táj és az égbolt képének, mialatt a tavon visszatükröződik, minden nyugtalan tánca — látszat csupán.

39.
A lényeg mindenkor a szemed előtt van, éppúgy, mint a látszatok. A látszatok azonban eltakarják a lényeget, ameddig egyedül azokat figyeled.

40.
Ne csak abban találj szépséget, ami tetszik, hanem lásd meg a szépséget abban is, ami szerény, ami szürke, és ami megvetett, lásd meg abban is, ami rút — mert a szépség mindenütt jelenvaló.

41.
Keresd az áhítatot!
Az áhítatban a látszatoknak elhalványodó helyét a lényeg átélésének a felragyogó sejtelme tölti be.

42.
Ha ketten járnak a kertben, kettőjük közül mást érez az, aki betemeti arcát a rózsák közé, és behunyt szemmel belefeledkezik az illatukba, mint a másik ember, aki séta közben a kert százféle növényét és színét csodálva leheli be ugyanazoknak a rózsáknak az illatát.

43.
Ne feledd el, hogy ami véget vet áhítatos hangulatodnak, az mindenkor a képzeletműködés, a gondolkodás.
44.
Mihelyt gondolatok jönnek és mennek elmédben, mihelyt kialakult szavak foglalkoztatják figyelmedet, észre kell venned, hogy az áhítat már elszállt, elhagyott.
Csöndesítsd el, tehát elmédet az áhítat színe előtt, hogy megtalálhasd mélyén a csöndet — önmagad.

45.
Igyekezzél, hogy áhítatot ébresszen benned az egész természet.
Ha megtalálod a zöldellő fűszálat, a rögöt az útszélen, a patak vizének csillogását, vagy a földre lehullott falevelet, ugyanazt az emelkedett, áhítatos hangulatot éld át, mint amit máskor a végtelen égbolt káprázatos távlata kelt elméd mélyén.

46.
Ne tégy különbséget az áhítat szempontjából a nagyszabású és az egyszerű között.

47.
Aki lángolóan, odaadóan szerelmes, könnyebben megérti az áhítatról szóló tanítást, mint akinek a szíve hideg.
A költő az áhítatból meríti ihletét.

48.
Az ember szívének legtitkosabb kamrája barlang, amelynek mélyét semmiféle külső zaj nem éri el.

49.
Az Igazság sohasem jön elő a barlang mélyéről, még akkor sem, amikor fényében az egész földkerekség sütkérezik.

50.
A barlang mindig beljebb van, minta körülötte lévő kőzet, akármilyen hatalmas kőtömeg veszi is körül.

51.
A barlang lényegét nem a falak formája alkotja, hanem az űr.

52.
Aki leül a barlang bejáratának közelében, az csak a sziklákat látja kívülről, de nem a barlang belsejét.

53.
A nyugalom, akárhol is figyeljük meg a nagyvilágban, mindenkor a barlang békéjét őrzi magában.

54.
Az ember nehezen hiszi el azt, amit még nem hisz. És még nehezebben válik meg attól, amit helytelenül már elhitt valaha.

55.
Az út, amelyet meg kell járnod, hogy célhoz érj: a téves felfogások kiküszöbölésének útja csupán, és semmi más.

56.
Az előítéleteket elhagyni csak egyenként lehet, mint ahogy az ember ruhadarabjait is csak egyenként vetheti le magáról.
A megszokást kiirtani, egyik pillanatról a másikra, valóban nem lehetséges.

57.
Ám aki a penészedő tárgyakról késsel kaparja le a penészfoltokat, vagy kézzel dörzsöli le, ahelyett hogy leégetné, vagy leforrázná, a tudatlanság sötét állapotában cselekszik, mert módot ad a penésznek a tovaterjedésre és szaporodásra, ahelyett, hogy meggátolná benne.

58.
Meg kell barátkoznod a sivársággal, hogy egykor megtalálhasd mögötte a dolgok teljességét. Mint ahogy a legszebb kertet is ki kell pusztítanod, ha azt akarod, hogy palota épüljön a helyén.

59.
A beteljesülés előfutára a sivárság.
Amíg az előfutár nem érkezik meg, addig a gazdája sem közeledik.

60.
El kell érned, hogy a biztonság érzése benned egyedül a belső csönd valóságára támaszkodjék.

61.
Finom megfigyelőnek kell lenned. Figyeld meg azt is, ami csaknem megfigyelhetetlen.

62.
Ne feledd, hogy nem a külső események bekövetkezése fontos az életben, hanem a belső változásoké.

63.
Amíg nem kívánod szívvel-lélekkel, hogy az újjászületések körforgása számodra egyszer s mindenkorra véget érjen, addig — bárhogy is igyekeztél — valójában még semmit sem tettél az igaz felszabadulásod érdekében, és semmivel sem jutottál előbbre.

64.
Vess el magadtól minden beléd nevelt földi meggyőződést, minden büszkeséget és előítéletet, hogy ne kelljen folytatnod azt a téves utat, amelyen a legősibb időtől fogva jársz.

65.
Aki meglátta az igazság fényét, már csak afelé haladhat, mint ahogyan a keringő lepkét is magához vonzza a lámpafény világossága. Annál inkább, minél sötétebb körülötte az éjszaka.

66.
Ámde a pillangó, ha nem mozgatja a szárnyait, nem lebeghet a napsugaras térben, és nem szállhat rá egyetlen virágnak üdítő kelyhére sem.

67.
A bölcs a barlangba szándékosan megy be, mert a lábai nem viszik be szívességből.

68.
Hiába akarja kezét fölemelni az ember, ha nem mozdítja meg.

69.
Aki kifelé él és befelé tekint, keveset lát meg a homályban.
Amikor az éjszakát és a nappalt egyszerre szemléljük, nem lehet világosabb a szürkületnél.

70.
A célt nem csak kívánni kell, hanem megközelíteni.

71.
A természet titkai a bölcs legőszintébb és leghívebb barátai.

72.
Aki már feljutott a dombra, de valójában a legmagasabb hegynek a csúcsára igyekszik, annak mindenekelőtt alá kell szállnia a dombról a völgybe, hogy a hegy lábánál elölről kezdje a kapaszkodást.

73.
Ha felismerted, hogy nem az igazi úton jársz, vissza kell térned addig az útelágazásig, amelynél a helyes útvonalat megtalálhatod.

74.
Akiben megérlelődött az elhatározás, hogy minden, amit szükséges, elölről kezdjen, az bizton visszanyeri a szándékához a fiatalság erejét is.

75.
Légy olyan, mint a gyermek, aki nem törődik azzal a haszonnal és értékkel, amit a tárgyak az emberek számára képviselnek.

76.
A gyermek számára az élet játék. A gyermeknek csak egyetlen célja van: önmaga. A gyermek nem ismer komolyan vett célokat az élők világában, önmaga körül. És mégis, minden játékot komolyan űz.

77.
Légy olyan, mint a kicsiny gyermek, aki az „én” fogalmát még haszontalannak tartja. Hiszen a kisgyermek a saját személyét is csak a nevén tudja nevezni, mert énjének a jelentőségét nem éli át.

78.
Magad is felejtsd el énedet. Vagy pedig, ha tapasztalod, tekintsd az énedet idegennek; valaminek, amivel szabadon rendelkezel.

79.
A gyermeknél a sírás és a nevetés olyan közel áll egymáshoz, hogy érzelmeinek két ellentétes véglete csaknem egybefolyik.

80.
Légy olyan, mint a kicsiny gyermek, aki fiú és leány között nem lát igazi különbséget.

81.
Légy olyan, mint a gyermek, akinek még nem zavarja meg tiszta látását az emberi gondolkozás.

82.
A gyermek anyja ölébe vágyik.
Magad is vágyjál vissza oda, ahonnan származol; de célod ne a testi anyaöl legyen, hanem a lélek egyetlen valósága.

83.
Ne feledd, hogy a gyermek nem hisz a természet kérlelhetetlen törvényeiben, hanem tudja, hogy vannak csodák; és ezért lépten- nyomon csodákkal is találkozik.
A gyermek maga az ártatlanság.

84.
Légy olyan, mint a gyermek, aki testét az élet tökéletlen eszközének érzi.

85.
Ne borulj le hódolattal a bálványok előtt, még akkor sem, ha nem is holt anyagból alkotott figurák, hanem eleven testek, kiváló személyek vagy eszményi javak késztetnek arra, hogy bálványozzad azokat.

86.
Ne hidd, hogy ember valaha is boldoggá tehet.

87.
Ne hidd, hogy földi eszmék meghozhatják számodra az üdvösséget.

88.
Ne hidd, hogy a gyönyör, a mámor és szerelem mást nyújt, mint mulandó örömöket.

89.
Ne hidd, hogy a vagyon, a gazdagság, a rang, a műveltség maradandó értéket jelent.

90.
Ne hidd, hogy szükségszerűleg tisztelned kell mindazt, amit körülötted egy-egy embercsoport hódolattal vesz körül.

91.
Ne a tanító személyét becsüld meg elsősorban, hanem az örök igazságot, amelyet tanít.

92.
Egyedül a Lélek Valósága, az Egyetlen Igazság előtt borulj le őszinte imádattal.

93.
Igyekezzél elérni, hogy minden, amit az életben cselekszel, valóságos istentisztelet legyen a maga nemében. Bármit is teszel, úgy tedd, mintha Isten színe előtt cselekednéd, a lélek iránt érzett szeretetből, az egyetlen igazság örök dicsőségére.
Akkor elérheted, hogy életed egyetlen, megszakítatlan, örökös istentiszteletté válik — és hogy tested lesz annak eleven temploma.

94.
Ne feledd, hogy az ember külső magatartása úgy követi nyomon a belső fejlődését, mint ahogyan a szekér saroglyája mögé kötött csikó követi a szekér elé befogott lovakat.
Bár a csikó sem gyorsabban, sem lassabban nem haladhat a szekér előtt lépkedő lovaknál, mégis mindig hátrább jár, mint azok.

95.
A növényt csak öntözheted, vagy trágyázhatod, fejlődésében csak ápolhatod. Mégis minden gyümölcsnek önmagától kell megérnie.

96.
Gondolj arra, hogy nem mindig az a gyümölcs hullik öledbe, amelyet le akarsz rázni a fáról.

97.
Ha veszedelem fenyeget, ne menekülj előle gyáván, de ne is kísértsd azt. Bízzál abban, hogy öntudatod lényege, a lélek sérthetetlen és el nem pusztítható. Akkor a veszedelem magától eloszlik körülötted — akár ébren vagy, akár álmodol.

98.
Amikor éjszakának idején az álmok világában élsz, akkor a látott hegyek valójában nincsenek körülötted, az emberek, akikkel beszélsz, valójában nem élnek rajtad kívül, és a tárgyak, amelyeket látsz és megérintesz, nem foglalnak helyet a térben, amelyben azokat tapasztalod. Mindezt határozottan tudod, mihelyt felébredtél. De amíg álmodol, nem győződhetsz meg a valóságról.

99.
Ameddig az ébrenlét világában élsz, addig az ébrenlét világát is örök valóságnak hiszed. Fel kell ébredned belőle, hogy meglásd, hová tűnik el mindenestül.

100.
A Hold a Naptól kölcsönzi fényét, ragyogását.
A Földet azonban éjnek idején csak a Hold tudja megvilágítani.

101.
Az ész az igazi tudásnak csak halvány visszfényét tükrözi.
De amíg nem jutunk hozzá az igazi tudáshoz, addig meg kell becsülnünk mindazt, amit az ész nyújt és juttat nekünk.

102.
Az embernek szüntelenül tanulnia kell, hogy az életben meg tudja választani lépteit.

103.
Ha kint jársz a szabad természetben, és a hegygerincről letekintesz a völgybe, eszmélj rá újra meg újra, végül pedig már tudd szüntelenül, hogy a környező tájék sehol sem valóságosabb holmi színpadkulisszánál.
Drámák azonban mindig a kulisszák között szoktak lezajlani.

104.
Ha a bölcs a csillagokra néz, nem lát mást, mint hajlandóságokat.

105.
A csillagok járását követi az évszakok váltakozása, a természet élete.

106.
A csillagok együttes állásából fakad minden földi hatalom.

107.
Még a legszerényebb fényű csillagok is tevékeny erőknek és messzire kiterjedő hatásoknak a forrásai.

108.
Úgy látjuk, hogy a csillagok feljönnek és letűnnek.
Szüntelen vándorlásuk miatt az ember helyzete is, pillanatról pillanatra változik közöttük.

109.
A bölcs tudja, hogy a csillagok sohasem hagyják az eget üresen.

110.
A bölcs nem kíváncsi a holnapra, mert ismeri a csillagok járását.

111.
Ahogy a malom apró részekre őrli a gabonaszemet, úgy aprózza fel a dolgokat a helyes megkülönböztetés is.

112.
A bölcs malma finomra őröl.

113.
Malmát a bölcs a csillagokkal is tudja hajtani.

114.
Földi létünk biztosítására törekedni olyan fölösleges, mint ütemet vezényelni az égbolt csillagainak keringéséhez. Ha nagyon igyekszünk, sikerül. De egyrészt a csillagok maguktól is keringenek, másrészt pedig előbb-utóbb úgyis hamisan vezényelünk.

115.
Nem a vihar tépázza meg az embert, hanem a tovasodródó dolgokhoz való ragaszkodása.

116.
Még a restség mélyén is felismerhető a ragaszkodás, mint a restség gyökere. Ami rest, az a meglévő állapothoz ragaszkodik.

117.
Az érzékek a ragaszkodás karmai, amelyekkel megkapaszkodni kíván az öntudat a tovaillanóban, hogy megtarthassa abban elfoglalt helyét.

A halnak, ha nem akarná elhagyni a helyét a folyóvízben, mindig a víz sodrával szemben kellene úsznia.
Az efféle küzdelemben még a legerősebb halnak is el kell fáradnia egyszer.

119.
Váratlan események, új benyomások, önként előálló helyzetek és a látszólagos véletlenek mind úgy bukkannak fel a meg nem nyilvánulás honából a megnyilvánuló világ terébe, mint ahogy a különböző halak is megjelennek időnként a víznek felszínén.

120.
A sejtelmes vizekből, a meg nem nyilvánuló természet mélységéből mindenféle halak merülnek fel egymás nyomában úszva.
Az égbolt csillagainak útját mindenkor a nekik megfelelő halrajok követik a Földön.

121.
A halat örökre megőrizni nem lehet. Ha nem fogjuk meg, elúszik, és ha nem esszük meg, megromlik előbb-utóbb.

122.
Nem a vizek nemzik a halakat. A halak csak benne lakoznak a vízben.

123.
Mielőtt az ember bölccsé lesz, a vizek mélyén is kell halásznia.

124.
Minél több földi kincs van az ember birtokában, annál szegényebb az ember.

125.
Aki könnyen akar úszni, önként veti le minden ruháját.

126.
Az ember önmaga korlátait saját kezével állítja fel.

127.
A bölcs csak lépcsőt épít, nem korlátokat.

128.
A lépcső egyedül arra való, hogy a fokait magunk mögött hagyjuk.

129.
Aki a jelen helyett a múltjának él, úgy tesz, mint aki nem találja a patakot, amelynek partján jár, és amely mindig előtte kanyarog, mert minden lépésnél a pataknak éppen csak azt a vizét keresi, amely a közelből már tovább folyt.

130.
A már megevett ételt csak az állat kérődzi fel.

131.
Hiába is őrzi meg a gyermek a kinőtt ruháit, azokat már nem tudja többé magára ölteni.

132.
Azt kívánni, hogy valamely állapot újra pontosan ugyanolyan legyen, mint volt valamikor — esztelenség. És éppen ettől a kívánságtól vezéreltetve nem tudni megbecsülni a jelenlegi állapotot: még nagyobb mértékben esztelen dolog.

133.
A bölcs tudja, hogy soha nem fontos az, ami fontos szeretne lenni.

134.
Az ember látszólag mindig ahhoz ragaszkodik a legjobban, ami rá nézve a legkárosabb. Valójában azonban a ragaszkodás teszi károssá számára azt, ami felé a ragaszkodása éppen irányul.

135.
A szándék fontosabb, mint a cselekedet. A bölcs tudja, hogy a kő még a legmeredekebb lejtőn sem gurul le, ha nem indul el.

136.
A legnehezebben megállítható kő a szokás.

137.
A bölcs minden léptére ügyel, hogy ne rúgjon meg laza köveket.

138.
A bölcs mindig szilárdan áll a lábán. Még akkor is, amikor nincs alatta érezhető talaj.

139.
Ha tántorog az ember — a külvilága is ide-oda leng.

140.
Cselekvésünk mindig olyan természetű, abban áll és azt valósítja meg, amivel éppen foglalkozunk.

141.
Aki tehenet lát elleni álmában: maga hozza világra a borjút.

142.
Aki a dobot üti, ugyanazzal foglalkozik, mint aki a dobszót hallgatja.

143.
Aki belenéz a kútba, önmagát látja meg a mélyben.

144.
Aki az erdőben csak egyetlen fának a lelkét keresi is: az erdő lelkére talál rá, ha végre megleli.

145.
A tiszta összhangot csak az őrizheti meg, aki a hamis hangot mindjárt felismeri, még mielőtt megszólalna az.

146.
A bolond átkot lát a szépségben. A bölcs csak szépséget talál benne.

147.
A csend — béke.
A béke — áldás.
Az áldás — szeretet.
Ha már tudod ezt, ne tartsd meg egyedül magadnak, hanem osszad meg a lélek békéjét a mindenséggel.

148.
Az önérzet és az önteltség káprázatának helyet ne adj. Mert még a madár sem repülhet fel az ég felé, ha szárnyai sártól súlyosak.

149.
Légy olyannyira igénytelen, miként a vadon termő virág, mely sohasem vár többet az élettől, mint ami önként adódik számára. Ne nyúlj tehát az után, amit nem a természetes sors nyújt neked, még ha könnyen elérhetnéd is azt.

150.
Még az ismeretek birtoklására se törekedjél, hanem mindig csak magára a megismerésre.

151.
A vándor, aki a folyó partján jár, minden egyes kavicsot egészen közelről szemlélhet és megismerhet. Ha így tesz, csak gazdagítja vándorútját a tapasztalással. De ha fölszedi a kavicsokat és megtömi velük a tarisznyáját, minél többet igyekszik magával vinni, annál nehezebbé válnak léptei, és előbb-utóbb összeroskad a súlyuk alatt.

152.
A koldus könnyű tarisznyával vándorol. A bölcs tarisznyát sem hord magával vándorútján.

153.
Tanulj meg szeretni önzetlenül, magadról egészen megfeledkezve közben, hogy megtudd, milyen az igazi szeretet.

154.
A harcmező más, mint az országút.
A harcost, ha elfárad, legyőzik.
De a vándor, ha elfárad, csak megpihen — majd tovább folytatja útját a cél felé.

155.
A bölcs azért győz, mert már nem híve a küzdelemnek.

156.
A föld valójában csak annak kemény, aki beleütközik.

157.
A képességek olyanok, mint a pénz. Akinek már van belőle, kamatoztathatja, de akinek nincs, az nehezen szerezheti meg.

158.
A pénznek megszerezni akarása: szerelem.
A pénznek fukar megtartani akarása: paráználkodás.

159.
A segítőkészség háttérbe szorítása a jóakarat hiányával egy.
A jóakarat hiánya pedig már egymagában annyit jelent, mint ártani.

160.
De a külvilág túlzásba vitt segítése is ártalom. Ha mindig karunkon hordozzuk a gyermeket, a gyermek nem tanul meg járni.

161.
Igazán értékes segítés egyetlen egy van csupán: megmutatni az utat, amely az Igazsághoz vezet.

162.
Még a legtökéletesebb lámpa is sötét maradna, ha nem volna világosság.

163.
Ne feledd el, hogy nem a lámpa világít, hanem a fény.

164.
Ne légy büszke jótetteidre, a saját erődre, amikor segítséget nyújtasz valakinek. Mert a segítés valójában sohasem a te személyedből fakad — hanem egyedül az örök Igazságból.

165.
Mégis segíts, szüntelenül. Mint ahogyan a lámpa olaja az utolsó cseppjéig a világosságot szolgálja, anélkül, hogy önmaga létével törődnék.

166.
Segíts, mert ez a feladatod. De szerényen és észrevétlenül tedd, nem hivalkodóan. Mint ahogyan az éjszakai harmat is csöndben gondoskodik a fűszálak szomjának csillapításáról.

167.
Ne feledd, hogy a helyes részvét nem sajnálat és nem vigasztalás, hanem a tökéletes tárgyilagosság alapján álló szeretet.

168.
Ne hidd, hogy lehajolsz azokhoz, akik alacsonyabban állnak nálad, és ne ágaskodjál, hogy elérhesd azok kezét, akikre fölfelé kell tekintened.

169.
Ne láss különbséget az emberek között. Ne a fokozatokat nézd, hanem az igaz értéket.
Az igaz érték pedig mindenkiben ugyanaz, mert az egyetlen valóságos érték: a lélek, és semmi más.

170.
Mindenkor csakis azt tanítsad, amiről magad is meggyőződtél.

171.
Szajkó módjára, igaz tudás híjával sohase ismételd az emberiség tanítóinak bölcs mondásait — pusztán azért, mert a tanítók tekintélynek örvendenek.

172.
Válogasd meg, hogy kinek, mit, hogyan taníthatsz. Mert vannak, akik félnek az igazságtól, és ehelyett azokat a vezetőket követik csupán, akik tetszetős feltevéseket hirdetnek fennen.
Vannak, akik megelégednek a féligazsággal, hogy büszkén tisztelhessék azt, de mégse kelljen a teljes igazság fényében és a teljes igazság szerint élniük.
Vannak, akik mohón felkapják még a helyes tudás szavait is, hogy abból szerszámokat és fegyvereket kovácsoljanak maguknak, hazug és kicsinyes célok érdekében.
Vannak, akik csak azért hallgatnak meg, hogy ellenkezhessenek veled, és hogy az utolsó szónak a győzelme az övék legyen.
Végül vannak, akiknek hiába is beszélsz, mert süketek és vakok, hacsak nem az ő nyelvükön szólasz, egyedül azt tanítván, amit ők maguk is állítanak.

173.
Ne ábrándozzál. Ne foglalkozzál azzal, amit a puszta képzeleted teremt meg, mert rabja lehetsz saját elméd alkotásainak.
Esztelen egér az, amelyik egérfogót épít magának — és balgán bele is sétál.

174.
Ne képzelődjél! Mert a képzelődés olyan, mint a kukac, amely a gyümölcs rovására hízik.

175.
Sohase valljad magad fogyatékosnak, legalábbis ne őszintén érezd magad annak: mert ha így teszel, utána mindig a külvilág meghódítására kell törekedned.

176.
A fogyatékosság átélése olyan, mint a felhúzott íjhúr, ami ha visszapattan, messzire lövi ki a nyilat, éned vágyait a külvilág felé.

177.
Vigyázz, hogy ne késztessen efféle törekvésre sem a személyeddel való elégedetlenséged, sem az unalom.

178.
Ne feledd, hogy unalmasnak csak akkor találod az életet, amikor az erkölcsi tilalmak egyike ellen sincs elegendő alkalmad — véteni.

179.
Amikor az ember büszke a saját tisztaságára — kormos kezében szorongatja a tisztára mosott gyolcsot.

180.
A megelégedettséget az ember erőszakkal nem kényszerítheti magára, mert ha megkísérli, zsilipet zár le, amivel a vágyait duzzasztja meg.

181.
A helyes önmegtagadás nem lemondás és nem is nélkülözés, hanem egyedül abban az igaz felismerésben áll, hogy nem az árnyéka kedvéért él az ember.

182.
Az önnevelés sohasem több, mint saját magunk által választott eszmény önkéntes követése.

183.
Csakis mindennemű birtoklásnak, valamint a birtoklás elvének is a teljes megszűnése lehet egyértelmű számodra az Isten iránt való odaadással.

184.
A bölcs nem kicsinyli le önmagát és nem túlságosan szerény — mert nem akar nagynak látszani.

185.
Ha a helyes tanításra támaszkodol, lábad sohasem botlik nagyot.

186.
A tiszta összhang az egyedüli igaz közelség.

187.
A szerelem földi beteljesülésének a legszebb, legőszintébb pillanatában könnyebb megérteni az összhangról szóló tanítást, mint az élet bármely más helyzetében.

188.
Amikor az ember egyenes úton jár, szemlélete derűs, mint a tiszta kék égbolt, ami nem homályosítja el a Nap sugarának ragyogását.

189.
A Természet három alkotórésze: anyag, erő, értelem.
A rosszkedv az elvakultság jele. A kitörő jókedv az erőé.
A bölcset azonban a derű jellemzi csupán, amely a világosságból fakad.

190.
A bölcs derűjében személytelen öröm jut kifejezésre, amelyet nem rendít meg sem a földi örvendezés, sem a fájdalom.

191.
A szélvész útjára a kidöntött fatörzsek emlékeztetnek, a csiga útjára a ragadós nyálka. Ezért a bölcs haladása nem túlságosan gyors, de nem is túlságosan lassú.

192.
Aki már ismeri vágyai célját, úrrá válik a képzelete fölött.

193.
Ha csak hébe-hóba kormányozzák a hajót a tengeren, akkor a hajó nem a legrövidebb utat követi a kikötő felé. A bölcs tehát mindig éber, hogy szüntelenül kézben tarthassa hajója kormányát.

194.
A mohóság szülőanyja: a várható veszteségtől való félelem.

195.
A takarékoskodás: bizalmatlanság.

196.
A kedélytelenség: hazug és dacos élni akarás.

197.
Önmagunk összehasonlítása más emberrel — mindenkor új és új földi szenvedésekhez vezet.
Ámde ha elzárkózol minden összehasonlítástól, felhagysz egyúttal a fejlődésed ösztökélésével is.

198.
A bölcs a hibák mélyén is a legmagasabbrendűt ismeri fel, és még a hiányokban is annak megnyilatkozását látja.

199.
A bölcs nem veti meg és nem szégyenli saját hibáit, hanem helyesen értékeli, és céljának szolgálatába állítja még a tökéletlenségeket is.

200.
Aki semmiben sem tudja örömét lelni, nem jár pillanatnyilag az igaz úton, mert tagadja a szépséget és a világosságot.

201.
A tiszta ember lábát a legmélyebb sár sem mocskolja be.

202.
A lelkiismeret csak útmutató lehet, de nem maga az út.

203.
A bántó, furdaló és nyugtalanító lelkiismeret nem előre mutat, hanem visszafelé tekint a múltba. Őrizkedjék a tanítvány attól, hogy összetévessze az efféle megnyilvánulást a mindig csak előre néző, igaz lelkiismerettel.

204.
Adj, hogy kaphass …
Ne a kereskedőt szidd, amikor hamis pénzért vagy ingyen nem akar kiszolgálni.

205.
Ha kedvesed eleven testét érinted, akár ajkaddal, akár kezed simogatásával, egyes-egyedül csak avval törődjél, hogy mi a kedves és jó neki.
Ne féltsd a magad örömeit — mert annál inkább megkapod azokat.

206.
Ne feledd, hogy a világ értelmetlen összevisszasággá válna, és végzetesen fel kellene fordulnia, ha nem uralkodnék benne az egyensúly törvénye kérlelhetetlenül.

207.
A világ az egyensúly állapotából született meg. Az egyensúly hiánytalan állapota: az űr.

208.
Minthogy minden létező dolog az űrben keletkezett, és semmi sem lehet az űrön kívül, ezért a világon semmi sem függetlenítheti magát az egyensúly eredendő állapotától.

209.
Az egyensúly minden megzavarása a bonyolultság keletkezésével egyet jelent.

210.
A sima szál nem köti meg, csak a csomó; az is annál inkább, minél bonyolultabb.

211.
A lényeg sohasem bonyolult. Ahol bonyolultság van, ott a lényeg annak mélyén húzódik meg, láthatatlanul.

212.
A kötöttség jellemzője a csomó. A csomó — bonyolultság. A bonyolultság — egyensúlyzavar.

213.
Az egyensúlyzavar megszüntetése ugyanaz, mint az egyensúly helyreállítása. A csomó bonyolultságának megszüntetése a csomó feloldását jelenti valójában.

214.
A felszabadulás nem más, mint a kötöttségnek feloldása.
Ne feledd, hogy mindennemű kötöttség feloldásának egyedüli módja pedig csakis az egyensúlyi állapot helyreállítása, tehát a kiegyenlítés lehet.

215.
A kiegyenlítés eszköze: a természeti törvények összessége, a sors, illetve maga az ember.

216.
Ami felmelegszik, annak ki is kell hűlnie.
Ami megmozdul, meg kell hogy álljon.
Ami elindul, meg kell, hogy érkezzék.
Ami összeállt, annak széjjel kell bontódnia.

217.
A tenger színéről felszálló párának, még ha felhő alakjában a világ másik végére száll is el: ott esőcseppé válván, le kell hullania, át kell szivárognia a földtalajon, valamelyik patakhoz kell csatlakoznia, és egy másik folyóba folyva végül a tengerbe kell visszajutnia. Ebben áll a sors törvénye.

218.
Akármilyen megtévesztő is valamely látszat, valamikor fel kell oldódnia a valóságban, amelyből megszületett.

219.
A lelkiismeret a gyönyör szőlőtőkéjét az undor vesszejével oltja be.

220.
Az ellentétek egymás kioltására törekednek mindenkoron.

221.
Egyedül az ellentétek egyensúlya örök a természetben.

222.
Mindennek vissza kell térnie oda, ahonnan elindult.
A keletkezés már az elmúlás kezdete.

223.
Ha az egymás hatását megsemmisíteni törekvő ellentétek nem volnának meg együtt mindenkoron, akkor az egyensúly örök fennmaradása reménytelenné válnék.

224.
Amilyen magasan van fent az ablak a torony falán, ugyanakkora a mélység az ablak alatt. Minél élénkebb a fény, annál feltűnőbb az árnyék. A magasság együtt jár a mélységgel, az árnyék a fénnyel.

225.
Amidőn az életre gondolunk, jelen van a halál gondolata is, és amikor a halálra gondolunk, az életé. Ha a jóra gondolunk, jelen van a rossznak a gondolata, a rossz mellett viszont a jóé. Tisztának és határozottnak csakis akkor mondhatjuk valamely gondolatunkat, amikor a figyelmünk nem irányul rá az ellentétes gondolatra is, és így az számunkra észrevétlen marad.

226.
Különbség van a ‘nem létező’ és a ‘lehetetlen’ között.
Amit nem veszünk észre, amit nem tapasztalunk, még a hatásaiban sem, az számunkra nem létezik.
Lehetetlen pedig az, aminek a fennállása maradandó egyensúlyhiányt kívánna meg a természetben.

227.
Nincs hová elszökni a sors törvénye elől. Mert az egyensúly maga az űr. Az űrön kívül pedig semmi nincs.

228.
Aki céltudatosan nyerészkedik, javainak az elveszítését készíti elő.

229.
Mások megsebzéséből fakad önmagunk vesszőfutása.

230.
A felelősség olyan, mint a nehézkedés törvénye a Földön. Akár vállaljuk súlyát, akár kibújni próbálunk alóla, egyképpen benne élünk és hatása alatt állunk, változatlanul.

231.
Kísértés csak addig ejti tőrbe az embert, ameddig az embernek még szüksége van — a fejlődés terén — az eltévelyedésben rejlő tapasztalatok tanító sorozatára.

232.
Ahogy a búcsú pillanatában érezzük legerősebben az egymáshoz kötöttség szálait, úgy a kísértés is éppen akkor a legnagyobb, amikor az ember már készen áll arra, hogy elszakadjon valamely tévelygésétől.

233.
Egyformán örülni tudni annak, ami van, és annak, ami nincs: az egyetlen és igazi szabadság a Földön.

234.
A bölcs többre becsüli a fák zöldellését a fák ehető gyümölcsénél.

235.
Az ember: szerteágazó távoli célok után lohol az élet folyamán.
A lélek: sehová sem akar eljutni, hogy megmaradhasson önmagában.

236.
Segítsd a természetet az egyensúly felé. Ha a hintát, valahányszor hozzád közelít, indulatosan visszalököd, a hinta sohasem állhat meg lengésében.

237.
Soha ne bántódjál meg, akármilyen mostohán is bánnak veled.
Mert a megbántódásban már ott ébredezik a személyes megtorlás csírája.

238.
Nincs véletlen. Még a rózsa szirma sem hull a földre, amikor nem tartozik hozzá a dolgok rendjéhez a lehullása.

239.
A természet rendje számodra nem idegen. Hiszen a dolgok rendje a lélek szabad akaratának a megnyilatkozása körülötted.

240.
Személyes éned olykor élvezi a külvilágot, de többnyire csak vergődik benne. Úgy érzi, mintha vakszerencse, a véletlen és a sors kiszolgáltatottja volna abban egész életen át. Személyes éned tele van törekvésekkel és tiltakozásokkal, mert nem látja meg a dolgok rendjét mindabban, ami létezik, és mert nem ismeri a szabad akaratot, még kevésbé annak forrását, eredetét.

241.
Igyekezzél ráébredni a lélek egyetlen valóságának tudatára, akármit is tapasztalsz magad körül.

242.
A béke áldásával köszöntsd a hajnalt, a forrás üdítő vizét, a Nap sugarát és a természet összes ajándékát. A béke áldásával köszöntsd a vándort, barátaidat és a testvéreidet.

243.
Ha olykor úgy érzed, hogy nincs benned békesség, meg kell találnod a nyugalmat magadban. Ha nem leled, csak azért nem találod, mert ott keresed, ahol nincs, a külvilág látszatai között. 0lykor megfeledkezel arról, hogy önmagad igaz valójában tökéletes a nyugalom.

244.
Végy példát a napfényben kinyíló rózsáról. Életed tiszta legyen és nyugodt, békességgel teli, mint a legmagasztosabb igazság.

245.
Amíg nem tökéletesen szabad az ember, addig az odaadása sem lehet tökéletes.

246.
Jutalmat várni olyan, mint visszakérni olyan értéket, amit egyszer már odaadtunk.

247.
Gyengének vallani önmagunkat annyi, mint elhinni, hogy az anyagnak saját akarata van, amit nem mi kölcsönzünk neki.

248.
Büntetéstől félni annyit jelent, mint megfeledkezni arról, hogy mindenkor a kiegyenlítésben rejlik a felszabadulás.

249.
Aki bosszúálló igazságban hisz, az félreismeri a szeretet lényegét.

250.
Valahányszor a féltékenység hálójában vergődöl, csak egyre jobban belebonyolódol, és közben kínlódva nélkülözöd az élet legnagyobb értékét — a szabadságot.

251.
Ahogy a féltékenység hálóját mindig te magad bogozod önmagad köré, úgy annak csomóit is csak te magad bonthatod szét, senki más.
Ne feledd, hogy amit az önzésed ereje kötött meg, azt csak az önzetlen szereteted ereje oldhatja fel.
Alakítsd át tehát a féltékenységedet igazi szeretetté — hogy a vergődések helyén visszaálljon a béke és nyugalom.

252.
Minél közelebb állsz a közömbösséghez, annál messzebbre ér el a karod.

253.
Tudnod kell, hogy a csendet bizony még a legerősebb ágyúk döreje és a dúló csatazaj sem tudja megsemmisíteni.

254.
Nem tévedsz, ha felfedezed, hogy minden hangnak alapja a tiszta csend.

255.
Nyisd ki a füledet. Figyeld meg, hogy az éjszaka mély csöndjéhez hozzátartozik a tücsök ciripelése, a patak moraja, a faluban a kutyaugatás — sok hang a messzeségben. Az erdő csendjében megmozduló lombok susognak, az ágak zörögnek, a madarak csiripelnek és dalolnak. E hangok pedig sohasem zavarják a csöndet, hanem egyre teljesebbé teszik azt.

256.
A titok, amire ráébredsz ilyenformán, abban áll, hogy a hangok lényegükben egyek a csenddel, amelyből származnak.

257.
Ébredj rá a legnagyobb ellentmondásra, arra, hogy az ébrenlét egész világa valójában egy a csenddel.

258.
Akkor megérted, hogy az egész végtelen természet is egy a lélekkel, nem pedig attól különböző valóság. Hiszen valóság nincs sok, nincs kettő, hanem csak egy van — egyetlenegy.

259.
A tiszta csend: maga az űr.
Az űrben pedig ne keress mást, mint önmagad valóját.

260.
Minden kettősség, minden sokaság csak látszat.
A részegség hozzásegít ehhez a tapasztalathoz.

261.
Ne vond kétségbe, hogy mikor tükör elé állsz és a saját tükörképedet nézed, akkor a tükörképedet látod és nem önmagadat.
Ne feledd azonban, hogy a tükörképed mégis te magad vagy: egyszerre mozogtok, egyszerre éltek, mintha ketten volnátok a tükör síkja által kétfelé választott térben.

262.
Amit a tükör mutat neked, az is magad vagy; még ha fordítva, hamisan és torzítva látod is magadat, akkor sem vagytok ketten; még ha kétségtelen különbségek is merülnek fel kettőtök látszatában és nem is vagytok egyformák, akkor is csak egy vagy valójában.

263.
A magáramaradottság lépcső, amelyen előre és visszafelé egyaránt lépkedhet az ember. De csakis ez az egyetlen lépcső vezet fel a pokol sötétségéből a mennyek világosságába.

264.
Az ember figyelme olyan, mint a bárány a farkasok között. Tűri, hogy elragadják. Pedig a látszólagos farkas, amely a bárányt elragadja, mindig csak a bárány árnyéka, önnön tükörképe, semmi más.

265.
Aki beleesik a mély vízbe, hiába nyitja fel a szemét — míg a víz alatt úszik, csak derengő világosság veszi körül, és nem láthatja a partot, amelyet elhagyott.

266.
Minél betegebb vagy, annál kevésbé érzékeled, hogy milyen az egészséges állapot.

267.
Minél jobban érdekel a nő, aki előtted vetkőzik ki selymes tapintású ruhájából, annál bizonyosabb, hogy nem gondolsz a selyemhernyó gubójára, amelynek szálából a ruha anyagát szőtte a takács.

268.
A feledés akkor teljes, amikor nem csak arról nincs tudomásod, hogy mit felejtettél el, hanem már azt sem tudod, hogy elfeledkeztél valamiről.
Ilyenkor persze már azt sem sejtheted, hogy mit kellene az emlékezetedbe idézned, hogy a tudásod újra teljessé váljék.

269.
Az igaz tanítás egyedül arra való, hogy eszedbe juttassa azt, amit elfelejtettél a lét hosszú-hosszú folyamán.

270.
A titkos tanítás sohasem tárja eléd nyíltan, amire tanít.
A makkot hiába boncolod, nem fedezheted fel benne a tölgyet.
De ha jó földbe ülteted el, akkor idővel kinő belőle a tölgynek gyökere, törzse és koronája, és a fa előtted áll.

271.
Ahhoz, hogy az iszap leülepedjék a tóban, és hogy a tejfel felszálljon a tejnek a felszínére — elegendő a hosszantartó, zavartalan nyugalom.

272.
Csakis korlátolt látásod az oka annak, ha azt hiszed, hogy a sötétség valóban sötét.

273.
A hernyó nem észleli a pillangó kibontakozását, mert amikor a pillangó a szárnyát bontogatja, a hernyó már nem él.
De a pillangó sem tapasztalja a hernyó halálát, mert ő a hernyó átváltozásával, annak testéből kél elő.

274.
Ha a kristályserleg összetörik, a serleg meghal, de ugyanakkor cserepek születnek.

275.
Minden átalakulás valaminek a halála, de valaminek a születése is.

276.
A halál megfoghatatlan.
A halál két egymásba olvadó állapot között van.
Két ilyen állapot között pedig semmi sincs.

277.
Az átalakulás olyan, mint az idő, amiben a múlt szüntelenül egybekapcsolódik a jövővel — és még sincs benne semmi más, mint mindenkor csak a jelen.

278.
Az átalakulást elősegíteni nem ragaszkodással, hanem csak elengedéssel lehet. Ha az alma ragaszkodnék az éretlen állapotához, sohasem érhetne meg.

279.
Ha a valóságot nem a mindenkori jelenben keresed, akkor úgy jársz, mint a horgász, aki a horgára akadt halakat mind visszadobja a vízbe, mert csak azok a halak érdeklik, amelyeket nem érhet el.

280.
Ha nyugat felé tekintesz, a nyugati tájék tárul a szemed elé, de ha hátat fordítasz nyugatnak, már csak keletet látod.

281.
Ha szobádban elaludtál és álmodol, mondd meg, hol van már akkor számodra az ágy, amelybe belefeküdtél volt, hogy álomra hajtsad fejedet?

282.
A csavargóra minden országban ránehezedik a törvény.
De aki meg tud állni két ország határán, ha nem mozdul el onnan, egyik uralkodó fennhatósága alá sem tartozik.

283.
Amikor a szél megfordul és az ellenkező irányba tér, a változás helyén szélcsend uralkodik.

284.
Akár lefelé úszol a folyón, akár fölfelé, míg meg nem kapaszkodol a partban, nem függetlenítheted magadat a víznek áramlásától.

285.
A tengerész tapasztalatból tudja, hogy az árbócról lecsüngő kötelet a kellő pillanatban kell elkapnia, mert amíg a magasból lelógó kötél ide-oda mozog a szélben, és nagy lengéseket végez, addig nem lehet felmászni rá.

286.
Ahhoz, hogy leszálljunk a lóról, nem elég az elhatározás, hanem ki kell húznunk a lábunkat a kengyelből, és el kell hagynunk a nyerget is, akármilyen biztonságosan ültünk is rajta.

287.
Amikor az úszó a folyó egyik partját maga mögött hagyja, bíznia kell abban, hogy eléri a másikat. Ha nincs meg benne ez a bizalom, akkor bizton visszamenekül a partra, amelyről elindult.

288.
Csak azt nem érhetjük el, aminek elérésében nem bízunk, amiben nem hiszünk igazán.

289.
Ha a vándor, egy-egy állomást elérve, mindig a következő állomás felé igyekszik, vándorlásának sohasem lehet vége.

290.
A télre nyár következik, a nyárra tél. A halál úgy olvad át a születésbe, mint ahogyan a hópehely elfolyó vízcseppé válik, pára lesz belőle, majd újra szikrázó jégkristályként hull alá az égből.

291.
Amikor hópelyhek keringenek, kevesen gondolnak arra, hogy az azokat alkotó pára láthatatlan. Légy e kevesek közül való.

292.
A bolond egyre jelet vár az égen.
A bölcs jel nélkül is csak az égben bizakodik.

293.
Ha meg akarod fogni lábad fejét, akkor nem csak a lábadat emeled fel, hanem kézzel is lenyúlsz érte, ugye?
Fordulj az ég felé teljes szíveddel. Akkor az ég is kegyelmesen lehajlik feléd.

294.
A szenvedéstől való szabadulás csak a csend mélyén válhatik valóra.

295.
Laza ingoványnak, alattomos mocsárnak tekintsd az életet, amelynek veszedelmes útját járva, meg kell fontolnod minden léptedet.

296.
Az érzéki élvezetek képezik az élet iszapját. Az iszap azonban nem csak arra alkalmas anyag, hogy belésüllyedj és megfulladj benne — hanem eszközként arra is felhasználhatod azt, hogy meggyógyítsd vele beteg részeidet.

297.
Még aki az úttalan erdőben bolyong, az is a saját útját járja végig a fák között, akárhová is ér el.

298.
Ne feledd, hogy egyszerre csak egy ösvényen járhatsz.

299.
A hegyről csörgedező patak mindenkor arra veszi az útját, arra kanyarog, amerre a legkisebb ellenállással találkozik.
De munkát valóban csak ott végezhet a víz, ahol útjában éppen ellenállásra lel.

300.
Az egészséges kételkedés olyan hasznos, mint a kocsin a fék.
De ha a féket akkor húzod meg, amikor felfelé hajtasz, kocsid sohasem fog felérni a hegyre.

301.
Még tagadólag se foglalkozzál azzal, amit ki akarsz küszöbölni az életedből.

302.
Tanuld meg, hogy jelentéktelennek lásd mindazt, amitől meg akarsz szabadulni.

303.
Ameddig nem fordulsz el teljesen minden meglátástól, addig csak áltatod magad avval a bohó elképzeléssel, hogy a valóság megismerésére törekedel.

304.
Ha elérted végső célodat, akkor már valóban nincs többé, amit akarhatnál.

305.
De amíg emberként élsz a Földön, légy méltó emberi mivoltodra.

306.
Ha nem mosakodol, mert számodra már csak a belső tisztaság a fontos, ha inkább átúszol a folyón, mintsem a hídon járnál, mert helyteleníted mindazt, ami nem természetes alkotás, ha elutasítod az orvosi segítséget, mert szerinted csak a természet gyógyít, nem pedig az emberi kéz, vagy ha ostobának tartod a művészt, aki színes képeket fest a valóság helyett — akkor olyannyira elveted a sulykot, hogy utána bukol.

307.
A szakács tudja, hogy a leves sót kíván, a sütemény pedig cukrot. Ha fordítva hinti meg, elrontja azt, ha pedig nem adja meg mindegyiknek a magáét, mindkettő ízetlen marad.

308.
Ne feledd, hogy a falak téglákból állnak. Ne becsméreld le az egyszerű dolgok fontosságát.

309.
Ámde ha minden fontos is a maga helyén, mégsem a külsőségek az emberi célok mértékadói.

310.
A szajha, aki mindenkié, közelebb állhat az igaz megismeréshez, mint az a kolduló barát, aki gyáva óvatosságában nem mer asszonyra tekinteni.

311.
Még az átlátszó vizű tónak a mélységét sem lehet puszta rátekintéssel megítélni.

312.
Ami a bölcs kádit ítélkezésre készteti, és ami a tolvajt lopásra sarkallja, ugyanaz.

313.
A fertő az erkölcs iskolája. De mint ahogy az érett ember már kinőtt az iskola szűk padjaiból, éppúgy nincs szüksége a bűnök tanulságaira annak, aki tiszta szívvel már csak az igazság ösvényét járja.

314.
A nő az utcán, aki tudja, hogy sokan megnézik, és aki éppen azért igyekszik szépnek, ragyogónak lenni, hogy tessék még az idegen férfiaknak is: más emberek vágyainak a szolgálója, és nem magának él.

315.
Légy önálló! Még az erkölcs terén se a társadalom létrehozta nézeteket valljad magadénak, hanem egyedül azt a meggyőződést kövesd, amely benned-magadban, közvetlenül az igazság fényéből fakad és táplálkozik.

316.
A magasban szárnyaló sas valóban madártávlatból tekint le a földre.

317.
A föld törvényei az ég törvényeiből születtek meg.
Gondolj azonban arra, hogy a csecsemők között sok a koraszülött, sok a torzszülött, néhány holtan kerül ki anyja méhéből, az életképes gyermeket pedig csak ritkán nevelik fel helyesen.

318.
A költő önmagából alkot.

319.
Az író akaratlanul is önmagát ábrázolja regénye alakjaiban.
Ámde a regényalakok mégis mások, mint az író maga.

320.
Még saját személyed sem valóságosabb egy költött regényalaknál. De ha belefeledkezel, akkor annak az életét éled a magad alkotta regényben, és az események lázas torlódásában tökéletesen megfeledkezel önmagad való mivoltáról.

321.
Mindaz, amit tapasztalsz, olyannyira érdekes vagy félelmetes lehet, hogy könnyen elhagyod érte az igaz utat.

322.
A hajlandóságok tartják fenn és kormányozzák a világot.
De ami a hajlandóságok szerepét irányítja, az a saját hited.

323.
Ne mondd, hogy nem tudsz hinni!
Aggódol vajon, hogy a feldobott kő nem esik vissza a földre?
Kétségbe vonod, hogy a lenyugvó Nap majd felkél keleten?
Ne mondd tehát, hogy nincs hited!

324.
Tudd meg, hogy érvelő gondolkodásod akármi mást mond is, személyes érdekeid akármit is kívánnak: minden, ami történik veled és körülötted, éppen a legbensőbb hited szerint alakul.

325.
Nézeteidet, a gondolkodásod alkotta hiedelmeket, következtetéseid eredményeit — pusztán azért, mert megvannak — ne téveszd össze a lélek hitével önmagadban.
Éppen a hit az, ami a hiedelmeknek érvényt tud szerezni az élet folyamán. Ha pedig a hited nem járul hozzá azok érvényéhez, máris csalódnod kell hiedelmeidben.

326.
Csodák csak a mély hitből fakadnak.

327.
Akármilyen sötét felhők kavarognak is a fejed fölött, egyetlen esőcsepp sem hullhat le a lábad elé addig, míg hited nem ad helyt annak, hogy valóban megeredjen fölötted a zápor.

328.
Hited a bábjátékos, amíg a bábszínház nézőterén foglalsz helyet.

329.
Ne feledd, hogy mindenkor a hited vezérel utadon.

330.
A lélekbe vetett hit kiszabadít a látszatok minden kötelékéből. De aki részegségében a kerítés rácsát börtönrácsnak hiszi, az valóban fogolynak is véli önmagát.

331.
A logika lépcső, amely elvezet egészen az igazság küszöbéig.
A küszöbön túl azonban — a lépcsőnek már nincs több szerepe.

332.
Aki a logika érvényességét meghajtott fejjel vallja is, és nem csak használja — annak a hite nem megrendíthetetlen.

333.
Tévedsz akkor is, ha azt hiszed, hogy a külvilág valóságosan körülvesz. A csillagok az eget mindenhol benépesítik. De vajon valóban körülvehetik az űrt a csillagok?

334.
Tudod-e, hogy hited visz bele minden tévedésbe, balgaságba, pusztán azért, mert nem ismered a hitnek a lényegét?

335.
Tudod-e, ki vagy valóban?
Ha tudnád, nem kellene az élet terhét hordoznod válladon.

336.
Tudod-e, hogy mindig ott van az egész világnak közepe, ahol éppen tartózkodol?
Születésed óta megfigyelhetted már, szüntelenül. Miért nem eszmélsz rá mégsem?

337.
Amíg a levegőben lebegsz, alattad van a föld, és körülötted terül szét az égbolt.
De ha eléred az eget, megváltozik a helyzet, mert akkor már az égben ismered fel a világegyetem közepét.

338.
Mit tudsz magadról?
Büszke vagy a tárgyi tudásodra, holott éppen azt tekinted tudásnak, ami ismeretek halmaza csupán. Hozzá tudsz férni vajon a lélek hitéhez?

339.
Miért nem támaszkodik hited az egyetlen valóságra ahelyett, hogy felaprózódik megszámlálhatatlan látszat, viszony és lehetőség között?

340.
Ne feledd, hogy a látszatokra irányuló hitet csak a valóságos tudás oldhatja fel.

341.
Amikor magadat gazdagnak álmodod, gazdag vagy, amikor szegénynek, szegény.

342.
Mi teszi a bűnt számodra bűnné?
Hited, hogy elkövetted.

343.
Ne feledd, hogy kísértéssel is csak akkor kell szembenézned, ha hiszel valamely helyzetnek a kísértő erejében.

344.
Vannak dolgok és helyzetek, amelyekben — akármilyen üdvösnek is látjuk azokat — mégsem tudunk hinni a lelkünk mélyén, mert annyi érv és tapasztalat szól ellenük. Ilyenkor jól vigyázz! Ne arra építsed fel a hitedet, amit tapasztalsz az élet folyamán, hanem értsd meg végre, hogy mindenkor éppen azt kell tapasztalnod az életben, amit a lélek mélyén valóban hiszel.

345.
Csak akkor ébredhetsz akár rossz, akár jó álmodból, amikor abbahagyod az álmodást.

346.
Nézz körül és lásd meg, hogy még a tárgyak saját sorsa is az ember hite szerint alakul.

347.
Rájöttél-e már, hogy a szélviharban is te magad lélekzel?

348.
A boldogságot sohase keresd az élet zajában, mert az igazi boldogság — maga a csend.

349.
Ha agyagkorsót formálsz, nem a benne rejlő űrt látod magad előtt, hanem a törékeny korsót csupán.

350.
A király mindig csak rangrejtve vegyülhet a nép közé.

351.
Ha már közelébe juthatsz, jól vigyázz, hogy milyen kegyet kérsz a királytól. Mert amikor teljesíti kérésedet, már nem tarthatod vissza a kezét.

352.
Gondolj arra, hogy a lámpához közel röpködő legyet nagyra nőtt árnyéka kíséri a falon. Minél közelebb száll a légy, annál nagyobb az árnyéka.

353.
A Nap számára valóban közömbös, hogy fénye életet ad-e, vagy halált.

354.
A jégeső fölülről éri a földet.
A felhőgomolygás az égen keletkezik, az esőcsepp a levegőben változik át jéggé, sár és pusztulás pedig a föld színén támad.

355.
Aki lentről szemléli a világítótorony sugarát, az megállhat annak fényében úgy, hogy maga is felragyog benne.
Ám aki bebocsátást nyer a toronyba, az szándékosan is irányíthatja a fényt az éjszakában.

356.
A kútnak mindenekelőtt az alját kell megtisztítanunk ahhoz, hogy a vize fölül is kitisztuljon végre.

357.
Csak az guríthat le köveket a völgybe, aki már a hegyen tartózkodik. Éppen ezért: minél feljebb ért fel a vándor, annál jobban kell vigyáznia az emberek és a dolgok épségére maga alatt.

358.
Viharok csak a tenger felületét borzolják fel, sohasem a vizek nyugalmas mélyét.

359.
Ha a vitorláidat már mind bevontad, az elsőtől a legutolsóig, akkor szél már nem űzheti el hajódat a boldogság nyugodt tengeréről.

360.
Ne a napfényben kívánj sütkérezni, hanem te magad légy a Nap az égen, amely ragyog.

361.
Az üdvösséget úgy értheted meg, mint szent mozdulatlanságot, függetlennek az örök áramlástól, mely a létfolyamán látszólag körülveszi.

362.
A háromszög csak akkor háromszög, ha mindhárom oldala megvan és összefügg.

363.
Milyen a háromszög, ha nincsenek oldalai? Gondolj erre, hogy felismerhesd a teremtett világnak örök függőségét attól, ami meg nem nevezhető.

364.
Az igaz tanításnak az egyedüli célja az, hogy megismerd végre önmagadat.

365.
A bolond betemeti a forrást. A bölcs iszik belőle.

//