Interjú Swami Ritavannal, 2. rész


Szvámi Véda akaratának megfelelően Szvámi Ritavan Bharati lett az Ashram Spirituális Vezetője (Pramukh) és Szvámi Veda Bharati utódja.  Ebben az interjúban Carolyn Hodges tette fel a kérdéseket, Szvámi Ritavan Bharati pedig válaszolt. Az „Interjú Szvámi Ritavan Bharatival” 1. része ezen a linken olvasható: http://www.himalajaijoga.hu/interju-szvami-ritavan-bharatival/
Fordította: Szűcs Marianna

Kérdés: Szvámi Véda kívánságának megfelelően te lettél Szvámi Véda utódja a Szvámi Ráma Sadhaka Grama (SRSG) és az AHYMSIN Spirituális Vezetőjeként  vagy Ashrama Pramukha-ként. Milyen feladatok és kötelezettségek hárulnak rád ebben a szerepkörben?05j_Swami_Ritavan_Bharati[1]

Először is: szívünkkel  és elménkkel a Himalájai Szvámi Ráma mellett köteleződtünk el, akit hagyományunk Gurujaként tisztelünk. Szvámi Ráma tanítványa voltam, de Gurudeva már korán Szvámi Véda gondjaira bízott, hogy meditáció és sadhana gyakorlásomat az ő irányítása alatt végezzem. Ebben az időben Szvámi Véda egyszerű útmutatásai így szóltak: „ Ne változtass Szvámi Ráma tanításain és minden energiáddal  folytasd, tartsd fenn és gyarapítsd a Gurudév missziója által elindított és a Gurudévának tett szolgálatom során általam is továbbvitt munkálatokat” „Teljesítsd ugyanazokat a kötelességeket, amelyeket én vittem a vállamon, tekintettel az adminisztratív és pénzügyi feladatokra is, és korlátozd magad a spirituális valóság, tudás és tanítás területére”…”Munkád során tanácskozz  a szanyászin közösséggel, tartsd fenn a morális és spirituális hagyományok magasztosságát és mutass példát spirituális vezetőként.”

Kérdés: Az elmúlt években az idő legnagyobb részében úton voltál, és tanítottad és inspiráltad a hallgatókat világszerte az Ahymsin központjainkban.  Most, hogy Ashram Pramukh vagy, tervezel-e több időt tölteni az SRSG-ban? Milyen az időbeosztásod a következő évre?

Első ízben 1974-ben látogattam el Indiába – Szvámi Rámával a Kumbha mélára érkeztünk (tömeges hindu zarándoklat, aminek során a hívek rituálisan megfürdenek a Gangesz folyóban.) 1994-ben visszatértem Rishikeshbe, amely második otthonommá vált. Ez a „pravijaya” vagy vándorlás 22 évnyi zarándoklattá vált, 2 milliónál is több mérföldnyi utat tettem meg levegőben hogy különféle országokba Indián kívül is útmutatással lássam el a Himalájai Tradíció különféle csoportjait és központjait.

Kezdetben Dr Arya (Szvámi Véda) kísérőjeként utaztam, most pedig számos más utazó tanárral közösen hordozzuk a himalájai bölcsek üzenetét és inspirációját. Két évvel ezelőtt Szvámi Véda azt mondta, hogy nagyobb szüksége van rám a SRGS-nél, ezért jelentősen leredukáltam az utazásaimat  és a más helyeken folyó tanításaimat. És most, hogy megbízatást kaptam az AHYMSYN spirituális vezetésére, az ezzel együtt járó felelősséggel együtt továbbra is azt remélem, hogy személyesen is figyelemmel tudom kísérni, és szolgálni tudom az egyes AHYMSYN központokat és csoportokat, melyek száma több mint 135. Nemsokára kihirdetésre kerülnek a vidéki elvonulások részletei, melyek során magasan képzett oktatóink és tanáraink inspirációt és spirituális útmutatást fognak tudni nyújtani a tanítványoknak.

Kérdés: Melyek a következő év legfontosabb missziós feladatai?

Az  AHYMSIN vezetőségével nagyon hosszú a feladataink sora, hiszen nagy reményeket táplálunk a szanga felé, a jóllétünket és spirituális fejlődésünket szem előtt tartva. Ezek a feladatok adottak voltak a múltban, sokat közülük a mindennapi életünk szerves részeként ültettünk gyakorlatba. Továbbra is hangsúlyozzuk a legutóbbi Szangánk témáját, ami nem más, mint a Szádana mint alkalmazott spiritualitás (Sadhana as Applied Spirituality). Ismételni tudom, hogy rendszerezni fogjuk a tanításokat, és kalyana-mitrákként (spirituális barátokként) szervezzük magunkat annak érdekében, hogy bátorítást és támogatást nyújtva kitágítsuk a teljesítőképességünk határait és naprakész és folyamatos forrásokat biztosítsunk a tanítványok mindennapi igényeinek kielégítésére.

A Szangánk, Globális AHYMSIN családunk célja egy stabil elmemező kialakítása. Az egyes elmékben létrejött stabilitáson keresztül a spirituális közösség kollektív és stabil  elmemezővé válik, mint finom kis fodrozódások a csendes tavon.

Szvámi Véda maga is említette, hogy azért hosszabbította meg az életét, hogy továbbvezesse a tanítványait a következő lépéshez: a személyes életek rendezetté (stabillá) válnak, az elmemezők stabillá válnak, és ebből lesz a Sangha (spirituális közösség). Nagyobb buzgalommal kell ezen dolgoznunk. Ha minden tevékenységünket szeretettel itatjuk át, az biztosítani fogja az AHYMSIN folyamatosságát az eljövendő évekre, és ezt a küldetést a Fiatal Vezetőinken keresztül kell továbbítanunk. Minden hallgatónkat  a Szvámi Rama Sadhaka Gramába invitáljuk. A SRSG a tanulás és szádana egyik központja. Az ashram célja egy stabil elmemező megteremtése.

Kérdés: Mi a hosszú távú terved a SRSG-val kapcsolatban?

A Szvámi Rama Sadhaka Grama  (SRSG) a csend és béke oázisa. Azok, akik elzarándokolnak a Sadhaka Gramába, egy békés elme-kikötőbe érkeznek, ahol ideiglenesen visszahúzódhatnak világi feladataiktól. Sadhaka házikóikban az időt csendben, kontemplációval, imádsággal és meditációval  töltik, ezen kívül a Tradíció egyéb szadhana gyakorlatait végzik. Távozásukkor legtöbben arról számolnak be, hogy az itt átéltek hatására az életcéljaik új megvilágításba kerültek, életüknek új fókuszt találtak. Megfiatalodást élnek át személyiségük minden rétegében. Felismerik, hogy a gyakorlatok belső hívást ébresztenek bennük arra, hogy elméjüket az alapoktól kezdve újraépítsék, és ennek eredményeként cselekedeteik immár az elégedettségnek egy tisztább belső forrásából fakadnak. Sokan azt is megosztották velünk, hogy olyan szándékkal hagyják el a SRSG-t, hogy életüket a szolgálatnak szentelik és kötelezettségeikhez új elme-barázdákkal, új mentális szokásokkal és megújult elhatározással térnek vissza. Az élet rövid, egy szempillantás, gyakorolnunk kell, kitaposni az ösvényt és haladni rajta. Ekkor az utolsó lehellet édes lesz, a jól megélt élet elégedettségének illata. Ez Szvámi Veda áldása a Sadhaka Grama megalapításához, ez az ősi hagyományvonalunk bölcseinek üzenete. Gurudévánk, Szvámi Ráma arra emlékeztet bennünket:

„Te vagy a sorsod építésze.  A halál és a születés az életnek csupán két eseménye. Elfelejtetted a lényegi természetedet és ez az oka a szenvedésednek. Mikor ennek tudatára ébredsz, felszabadultál.”

Kérdés: Van még valami, amit meg szeretnél osztani a nemzetközi Ahymsin családoddal?

2013-ban a Szanga eseményünkön Szvámi Véda mindannyiunkat beavatott a mahavakya-ba, az OM KHAM BRAMA kontemplációba. A kontemplációkat nem lehet szavakkal meghatározni, de ezt úgy lehetne leírni, hogy: A teremtésként ismert  üres téren belül ez az illúzió marad – üresség. Gate, Gate, Paragate, Parasungate, Bodhi, Swaha. És a tudás tüzébe, a szív havan kundhájába (tűzoltárjába) tett felajánlással, ez a két kiváló lény megáldott engem a csenddel. Három évnyi ardha-mauna / részleges csend (vagy antar mauna / belső csend) fogadalom teljesítésével abban az áldásban részesültem, hogy folytathatom a Szeretett Szvámijink által vállalt fogadalom teljesítését. Így aztán 2018-ban ismét összegyűlünk szangaként,  és egy purnahuti –val (felajánlási szertartás) eredményesen zárjuk le az 5 év csendet. A támogatásotok és bátorításotok a saját jelentőségteljes csendetek formájában érkezik meg hozzánk.  Adassék, hogy ezt a végső svadhyaya-t (ön-tanulmányozást) úgy tegyétek a magatokévá, ahogy Szvámi Véda tanította, vezette és gyakorolta egész élete folyamán. Tegyetek csendfogadalmat heti fél napokra, havi egy egész napra, évente egy-egy csend elvonulás erejéig, vagy egy 40 napos silence-re a spirituális otthonotokban a Szvámi Rama Sadhaka Grama-ban.

A  Gurudévánk áldjon meg, Szeretett Szvámijink áldjon meg, az összes Szent, Bölcs, és minden Hagyomány és Tanítványi lánc Boddhi—szattvája áldjon meg titeket.

Isten áldjon. Om Sham – Szerető szolgálatotokban,
Szvámi Ritavan Bharati

Szerkesztői jegyzet:

Szvámi Véda AHYMSYN-nel kapcsolatos szándéka szerint: Szvámi Ritavan Bharati említette, hogy most csapatmunkára van szükség: több együttműködésre, koordinációra és kommunikációra. AHYMSIN-ünk szempontjából kulcsfontosságú, hogy (Shi Hong és mások menedzsmentjén keresztül) kötelességeinket szolgálatként (seva) teljesítsük a közösség és társadalom érdekében. Fontos, hogy dolgozzunk az emberiség felemeléséért, a szenvedés megszüntetéséért és a Gurudeva Szvámi Rama és Szvámi Veda missziójának teljesítéséért, és ily módon a kötelességeinket sadhanaként végezzük.

Olvassátok el Szvámi Véda írását: Sadhana as Applied Spirituality: http://ahymsin.org/main/Szvámi-veda-bharati/sadhana-in-applied-spirituality.html

Olvassátok el Szvámi Véda Bharati által megadott gyakorlatot: http://ahymsin.org/main/practice/practice-for-the-next-five-years-and-the-rest-of-your-life.html

Himalájai Jóga Tradíció

Ez is érdekelhet...

Interjú Swami Ritavannal, 2. rész

| Himalájai Jóga Tradíció
0