India új jóga-minisztere Indiában népszerűsítené a jogát
Shripad Yesso Naik, India új jóga minisztere. Az ország többek között vele is szeretné olyan népszerűvé tenni a jógát, mint a többi – például nyugat-európai – országban.
A több ezer éves indiai hagyományból a „fejlett Nyugaton” ugyanis több millió dolláros iparág épült fel, azonban szülőföldjén még mindig nem olyan népszerű. Ezért az indiai kormány azt tervezi, hogy szélesebb körben kezdi népszerűsíteni a jóga hagyományát és beépíti a gyakorlást a lakosság mindennapjaiba; a terv szerint 600 ezer iskolába, kórházba, vagy éppen rendőrségi kiképzőiskolába honosítanák meg a jóga mindennapos gyakorlását. A tervek szerint nem csak népszerűsítenék a jógát, de egyfajta „geográfiai védettséggel” látnák el, mint a francia pezsgőt, vagy a floridai narancsot.
– Nincs kétség afelől, hogy a jóga Indiából származik – nyilatkozta a miniszter, Naik a Washington Postnak. – Szeretnénk, ha a világ megértené: ez a mienk – tette hozzá.
A miniszterelnök is jógázik
India új miniszterelnöke, Narendra Modi is támogatja az ötletet. A 64 éves politikus minden nap 5-kor kel, hogy elvégezhesse a reggeli jógagyakorlatait; ennek tulajdonítja, hogy kevesebb alvásra van szüksége éjszakánként. – Ugyanolyan energikus vagyok reggeltől estig – közölte Modi egy Google Hangout-beszélgetésben a rajongóival. – Azt hiszem, emögött a jóga és a légzőgyakorlatok állnak. Ha fáradtnak érzem magam, légzőgyakorlatokat végzek és ez felfrissít – számolt be a miniszterelnök a hobbijáról, ami annyira a szívügye, hogy amikor először szólalt fel az ENSZ közgyűlésén szeptemberben, a békéről, a globális fejlődésről és a Nemzetközi Jóganapról mondott beszédet. Ezzel ugyanakkor sok követője nem volt megelégedve, szerintük fontosabb dolgokról kellett volna szót ejtenie; ráadásul már létezik egy Jóga Világnap. Viszont a kezdeményezéséhez már 130 ország csatlakozott, amelyet az ENSZ közgyűlése december 10-én vitat meg.
Bár a jóga India kulturális örökségét képezi évszázadok óta és rengetegen keresik fel az indiai ashramokat a megvilágosodás reményében, csak az utóbbi két évtizedben kezdett népszerűvé válni az indiaiak körében. Bollywood-i hírességek újabban fitnessz-videókat gyártanak és egyre nyílnak az új stúdiók – írja a Washington Post. Sokan mindezt egy Baba Ramdev nevű férfinak tulajdonítják, aki sáfrányos ruhában egy milliók által kedvelt reggeli tévé-showban népszerűsítette a jógát. Állítása szerint a jógával vissza lehet fordítani a homoszexualitást, meg lehet gyógyítani a rákot és a sertésinfluenzát; ez a férfi közeli szövetségese a miniszterelnöknek is.
– A szent emberek és a guruk a Himaláján gyakorolták a jógát, de sosem vitték az emberek közé – mondta Naik, majd hozzátette: – Csak Baba Ramdev tudta, hogyan kell elvinni az emberekhez. Most rajtunk a sor, hogy kicsit komolyabban promotáljuk.
- Nancy Gilgoff: az én tanítási módszerem - 2015. ápr 09.
- Június 21: a jóga nemzetközi napja - 2014. dec 13.
- India új jóga-minisztere Indiában népszerűsítené a jogát - 2014. dec 09.