Talán nem is vagyunk megfelelő mértékben tudatosak abban, hogy a szaglás milyen nagy mértékben befolyásol bennünket és határozza meg életünket, cselekedeteinket, reakcióinkat, gondolatainkat, emlékezetünket, hangulatunkat, aktivitásunkat, vagy akár olyan élettani folyamatainkat, mint a táplálkozás és szexualitás.
Szag, illetve illatérzékelésünk már a születés pillanatában teljesen érett módon funkcionál. A kisfiam újszülött korától velem alszik éjszaka, néhány hetes korában még legtöbbször a hasamon, de bárhol is érte az álom, amikor idő volt, teljesen önállóan intézte a szopizást, gyakorlatilag kiszagolva a forrást, addig ficergőzött rajtam, míg oda nem jutott. Bámulatos szerintem, hogy egy csecsemő már a születést követő pillanatban képes arra, hogy ha nem kerül szopizó helyzetbe, akkor is felküzdje magát édesanyja melléig, hogy hozzájusson a tápláló, védelmező anyatejhez.
A népnyelvben megtalálható kifejezések, szófordulatok, a közmondások és szólások őrzik leginkább azokat a feledésbe merült, vagy inkább csak az ösztönösség szintjén megmaradt, ott létező tudattalan tudásokat, amelyek egyszerűen csak működnek és hatnak bennünk anélkül, hogy használnánk őket tudatosan.
„Nem kötöm az orrodra”, „orra alá dörgöli”, „orránál fogva vezeti”, „borsot tör az orra alá”, „kiszagolta”, „utána/körbe szimatol”, „beleüti az orrát”, „büdös neki a munka”, „szag után jár”, „hozzá se szagol” – és még sok-sok módon fejeződik ki, hogy a szaglás milyen nagy jelentőséggel bíró érzékelési módunk.
10 000-nél több illatot vagyunk képesek kis gyakorlással megkülönböztetni egymástól, s még ha tudatos szintre nem is kerülnek bizonyos illatok, szagok – mint például a feromonok – jelentős mértékben gyakorolnak hatást szexuális vágyainkra, aktivitásunkra, vagy éppen szociális kapcsolatainkra azáltal, hogy bár nem tudatosan, csupán ösztönszinten, de a rokon-, vagy éppen az ellenszenv érzését keltik bennünk, illetve kimondottan vonzóvá tesznek számunkra egy bizonyos személyt, az általa kibocsájtott feromonok. Mondhatnám úgy is, hogy illatunk az elsődleges kommunikációs csatornánk.
Érthető így, hogy a nem csupán illatanyagokkal, hanem egyéb hatóanyag tartalommal is rendelkező illatokkal foglalkozó aromaterápia, milyen nagy jelentőségű nem csak az egészség helyreállítása, megőrzése, hanem többek között a személyiségfejlesztés, pszichés működések, életválságok kezelése, traumák oldása, kondícionáltságok és rögzültségek átírása, feloldása szempontjából is. A tiszta esszenciák messzemenő hatással tudnak lenni élettani folyamatainkra, fizikai, lelki és mentális szintű működéseinkre, főként ha képessé válunk arra, hogy tudatosan válasszuk meg azokat az esszenciákat, amire éppen aktuálisan szükségünk van. Tudatosságot és tudást szerezni ebben a témában messzemenően képessé tesz bennünket arra, hogy megváltoztassuk életünket, életmódunkat, életvezetésünket.
Az esszenciák, olajok az ókori kultúrákban is már nagy tiszteletnek örvendtek. Korán felfedezték a növényi aromák fertőtlenítő, regeneráló, sebgyógyító, állagmegőrző vagy épp mérgező tulajdonságait, hatásait és előszeretettel alkalmazták is őket.
Gondolj csak bele: az emberiség életében milyen régóta jelen vannak az illatok. A különleges események, ünnepek, szertartások, szeánszok, vagy révülések alkalmával mindig használtak a vezetők, papok, papnők, sámámok, orákulumok olyan illatokat speciális növényi kötegekből készült
füstölőket, szakrális olajokat, amelyek egyrészt támogatást adtak abban, hogy a hétköznapi érzékeléstől elszakadva, kizökkentve a rutin létből, észlelésből egy magasabb dimenzióba emeljék, másrészt pedig összekössék őket és a közösséget transzcendens tapasztalatokkal akár.
Napjainkban az illatmarketing egy külön terület, aminek célja egy adott márkához, helyhez, üzlethez való kötődés kialakítása, amely a tudatalatt keltett kellemes élmény érzetére apellál.
Az illatok közvetlen hatást fejtenek ki a limbikus rendszerre, amely finomhangolja legfontosabb működéseinket, rezdüléseinket. A külső ingereket integrálja és rugalmas alkalmazkodást tesz lehetővé a bennünket ért hatásokkal szemben, s ezzel együtt vislekedési módunkat, érzelmi életünket, ösztönmegnyilvánulásainkat határozza meg. Az esszenciák belélegzésével közvetlen hatást gyakorlunk az idegrendszerre. Ennek a hatásnak két iránya van, az egyik érzelmi, a másik energetikai.
Amikor orrunkon át belélegezzük az illatokat, a szagmolekulák feloldódnak az orrüreg belsejét borító fal váladékában. Orrunkban, nagyjából szem magasságban helyezkedik el a szaglóhagyma, amit egy váladékos membrán, vagyis a szaglóhám borít. Ennek sejtjei különlegesek, hiszen az egyetlen olyan terület ez, ahol az idegrendszer közvetlenül tud kapcsolódni a külvilággal. (Kis érdekesség, hogy ezeknek a megújulási ciklikusságuk is éppen 28 nap, tehát megegyezik a női ritmus számával…)
Orrérzékelésünk minden érzékszervünk közül a legtöbb információ befogadására és továbbítására képes. A szaglás a leghatékonyabb elemző folyamat a szervezetünkben. Tudatalattink már azelőtt, vagy akár anélkül reagál a bennünket körülvevő szagokra és illatokra, hogy azok a tudatos szintre emelkednének. Képzeld el, hogy abban az esetben ha a szaglás érzékelésünk megsérül, egész személyiségünk, jellemző magatartásunk, viselkedési mintáink megváltozhatnak. Ebből adódóan viszont, amikor elkezdjük a megfelelő illatokkal körülvenni magunkat szintén eredményes változást érhetünk el érzelmi, mentális szinteken is. Az illatok és agy, illetve idegrendszer között fennálló aktív interakcióban áll részben a titka az aromaterápia hatékonyságának.

Bár sokan azt gondolják az aromaterápia csupán illatok szagolgatásából, vagy masszáztechnikákból áll, valójában tudomány és mágia egyszerre. Tudomány, mert idegrendszeri és szervi hatásokkal, folyamatokkal dolgozunk benne. Mágia, mert meghívjuk önmagunkba a növény rezgéseit, minőségeit, hogy támogassanak, emeljenek bennünket.
Az illatok illékony finomságukkal, megfoghatatlan, definiálhatatlanságukkal, változékonyságukkal, áramló jelenlétükkel, lágy ölelésükkel, éppen olyanok, mint mi nők. Talán nem véletlen, hogy kifejezett érzékenyéggel rendelkezünk irányukban és igyekszünk kellemes formáival körülvenni magunkat. Tegyük ezt tudatosan, megtalálva azokat az esszenciákat, minőségeket, gyógyító erőket, melyek leginkább ösztönöznek, szolgálnak bennünket abban, hogy testi-lelki egyensúlyba, jóllétbe hozzanak, magasabb szintre emelve életünket, ahol megteremthetjük magunk számára boldogságunkat.
Hallgass az orrodra!
Tudj meg többet a doTERRA esszenciákról!
Amennyiben konkrét kérdésed van, női testi-lelki problémáid megoldásához, női szerveid egészségének helyreállításához, működésüknek támogatásához, hormonegyensúlyod helyreállításához a természetgyógyászat, aromaterápia és világ legmagasabb minőségét képviselő terápiás CPTG minősítésű esszenciái által kínált lehetőségeket hívnád segítségül, keress engem bizalommal!
Regősvölgyi Regina
természetgyógyász
info@regosvolgyiregina.hu
RYT 500 - Okleveles Hatha Jóga oktató és okleveles Vinyásza Flow Yoga oktató. Thai és kínai masszőr, Alternatív Mozgás és Masszázs Terapeuta. A PURNAM Yoga & Selfness-t párjával Bálint Jánossal hozták létre. Szabadidejében leginkább az írással foglalkozik, melyek mások számára is elérhetőek Napüdvözlő (www.napudvozlo.blogspot.hu) és Holdköszöntő (www.holdkoszonto.blogspot.hu) című blogjaiban.
Latest posts by Regősvölgyi Regina
(see all)