Farkasok

Szeretek elmerülni a női életút szépségében. Megmártózni a misztériumban. Meghívni, megtapasztalni a legősibb női erőket, amik bennünk nőkben lüktetnek és, amelyekből képessé válhatunk mindannyian meríteni, hogy tápláló és megtartó erőt gyűjtsünk magunkba, olyat ami gyógyít, tovább lendít, felemel. A bennünk áramló búvó patak forrásához térni és engedni, hogy a tudás bugyogva a felszínre törjön általa. Magamért, másokért…

 

Ezek a tudások most hatalmas erővel keresik útjukat. Olyan ponthoz érkezett a világ, amelyben a női erővel való munkának nagy szerepe és jelentősége van… ezért is mondom mindig: nekünk nőknek emelni kell egymást, segíteni és támogatni, gyógyítani, továbbadni a tudásunkat.

 

Elszomorít, amikor nők között, a körben, anyák és lányaik között, tanítók és tanítványaik között mégis épp ennek ellenkezője nyilvánul meg. Féltékenység, mételyezés, versengés, konkurálás, ellentétek szítása, áskálódás, taposás, átkozódás. Sokszor sajnos azoknál tapasztalom éppen, akik a fentieket lennének hivatottak képviselni. Elszomorít, azzal együtt, hogy tudom, ennek helye van. Helye van, ahogy az égen a Sötét Holdnak épp úgy, mint a Teli Holdnak, vagy ahogy a női pszichében a banyának épp úgy, mint az anyának, a szeretőnek épp úgy, mint a lánynak.

 

Talán ezek a sötét részeink azok, amelyekkel legkevésbé szeretünk szembenézni. Pedig a mindannyiunkban ott húzódó árnyak rejtik azokat a lépcsőfokokat, amelyeket bevilágítva feljebb léphetünk, vagy előrébb utunkon. A banya ott van bennünk, akár tetszik, akár nem. A banya… nem, nem a banya, mint bölcs asszony… a banya, mint mások felé ártó szándékkal megnyilvánuló nő. Aki vetélytársát legszívesebben eltüntetné a föld színéről, aki érdekei szerint manipulál másokat, aki féltékenységében mások hitelét rontja, ha sérülni érzi érdekeit, vagy aki vélt-valós sérelmei miatt bosszúra szomjazik…  Negatív erővel fellépni, negatív szándékkal lenni valaki felé, negatív minőségben megnyilvánulni mindig gyengeség és félelem… Nem mindig szándékosan hívjuk életre magunkban és cizellált módon tudjuk rejteni még magunk elöl is aktív energiáit. Azt tanultuk jó kislánynak kell lenni. Szeretni kell. Ezt mondtam fentebb én is: „emelni kell”.

 

Mit lehet kezdeni akkor ezzel a paradox ténnyel? Hogyan lehet dolgozni a bennünk élő sötéttel, azokkal a tulajdonságokkal, jellemvonásokkal, amelyek egyáltalán nem a szép ideológiák felé mozdítanak? Hogyan lehet feloldani azt a komoly belső konfliktust, ami ütközés az általunk és a külvilág által elfogadott, valamint az alap emberi természetben ott munkáló, sokszor ösztönösen megnyilvánuló tulajdonságok között?

 

Leginkább az önmagunk felé gyakorolt őszinteséggel és elfogadással. Ennek előfeltétele azonban, hogy megértő odafordulással tudjunk viseltetni magunk iránt. Mert valós megértés kell ahhoz, hogy el tudjuk fogadni magunkban a nem kívánatos részeket is. Meg kell érteni, miért provokálódott meg bennem az a valami, ami életre hívott, működésbe lendített egy sötét erőt? Sokszor rávilágít olyan területekre a válasz, ami védelemre, megerősítésre, gyógyításra szorul bennünk.

 

Az elfogadás azonban nem a pillanatnak szól. Az elfogadás végül arra kell irányuljon, hogy elfogadjam, hogy mindig lesz bennem árnyék, mindig lesz bennem a sötét minőségekből is valami. Egyszerűen azért, mert nem lehetne fény sem bennem nélküle. Az egyensúlyhoz mindkét oldal fel és elismerése hozzá tartozik. Nem lehetséges száműzni magunkból azt, ami emberi természetünk része. De abban viszont van felelősségünk, hogy a sötétből táplálkozó erőinkkel mit kezdünk, hiszen végül a szándék fogja eldönteni milyen módon éljük ki és használjuk fel.

 

Most nem is az egyén, mint inkább a kollektív nőiség tekintetében írnék erről.

 

A nők között új szövetségek köttetnek. Körök alakulnak, számos női tanítást hív életre a változás, amely hatalmas erővel áramlik körülöttünk. Jó így, hogy sokan vagyunk. Mindannyian más aspektust, más megközelítést, más szemléletet, más színeket és más ízeket képviselünk és adunk tovább. A célunk viszont ugyanaz. Segíteni, támogatni, emelni. Ebbe viszont nem fér bele sem a féltékenység, sem a konkurálás, a fentebb említett banyáskodások pedig végképp nem. Nem csak azért, mert méltatlan, hanem mert nagyon is rontják azt a kohéziót, amit most minden értő és tudó asszonynak erősítenie kellene. Aminek lényege az egyéni érdekeken túlmutat. Igazi változást csak egymás erősítésével, kiegészítésével, erősségeinek elismerésével, egymás iránt helyreállított bizalommal és egymás iránt gyakorolt tisztelettel érhetünk el. Enélkül visszahullunk oda, amiből épp ki akarunk mászni…

 

Kívánom, hogy sikerüljön mindannyiunknak kigyomlálással nem elpazarolni, hanem megértéssel felszabadítani és transzformálni a sötét minőségű erőinket. Elképesztő pontenciálja van a haragnak, a dühnek, a féltékenységnek, a bosszú vágynak… ha sikerülne a szándék gyeplőjével megragadnunk ezeket, valóban hegyeket tudnánk közösen mozdítani. És képesek lennénk összefogni. Felismerni, hogy jól megférünk egymás mellett…

 

Az életre hívott, felébresztett női erő hatalmas. Nem mindegy hogyan bánunk vele. Minőségét nem más, mint szándékunk határozza meg. Felelősséggel kell bánni vele… nem csak az egyén, a világ sorsa is függ tőle, hogy mi nők hogyan dolgozzuk meg magunkban a negatív minőségeket.

 

Olyan ez mint a fekete és a fehér farkas meséje… biztos ismeritek. Te melyiket táplálod, a feketét vagy a fehéret?

(kapcsolódó bejegyzés: Áldások és átkok)