Fáj valamid? Meditálj!

Ha fájdalmunk mivoltát kutatjuk, hamar rájövünk, hogy bár a fájdalom megjelenését nem befolyásolhatjuk, azt viszont eldönthetjük, hogy elviselését mennyire tesszük nehézzé magunk számára.

Az öregedés, a betegség és a fájdalom mindannyiunk életében előfordulnak. A fájdalom sokféle formában fordulhat elő—némelyik krónikus, némelyik átmeneti, van amelyik elkerülhetetlen. Első reakciónk általában az elutasítás. Számos stratégiánk van, hogy a fájdalmat elhárítsuk, elkerüljük, vagy eltereljük róla a figyelmünket. Idegenkedés, rémület és nyugtalanság keveredik ilyenkor a testünkben tapasztalt érzésekkel, és könnyen hatalmába kerít az ijedtség és a kétségbeesés. Az is előfordulhat, hogy saját testünkre is ellenségként tekintünk, mert egészségünk és boldogságunk előtti akadálynak tűnik. Ha már teljesen behálózott bennünket a félelem és az ellenállás, nehezen adunk teret a gyógyulásnak.

Mégis megtanulhatunk szeretettel, elfogadással, és aprólékos figyelemmel fordulni a felmerülő fájdalom felé. Megtanulhatjuk támogatni a testünket, még akkor is amikor ez nagyon kimerítő és kellemetlen lehet. Felfedezhetjük, hogy lehetséges enyhíteni ellenállásunkon és félelmeinken, gondos odafigyeléssel észrevehetjük, mekkora különbség van a testünket érő érzetek és az ezen érzetek hatására ébredő gondolatok és érzelmek között. Ahelyett, hogy menekülnénk előle, fordítsuk figyelmünket a fájdalom központjába. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy egészségünket és belső egyensúlyunkat nem háborgatja tovább semmi. Ha feladjuk az ellenállást, úgy találjuk majd, hogy a fájdalom nem is olyan elviselhetetlen vagy félelmetes.

Senki nem állítja, hogy könnyű megtanulni ügyesen kezelni az ilyen fájdalommal teli helyzeteket, vagy hogy meditációval lehetséges elmulasztani. Van amikor a fájdalom győz, és ezt is meg kell tanulnunk elfogadni. Azokban a pillanatokban, amikor a fájdalom már elviselhetetlennek tűnik, hatásos lehet a figyelmünket elterelni valami egyszerűbb dologra, mint pl. a légzésünk vagy csak a hangok figyelése. Amikor a szívünk és az elménk már megnyugodott, akkor megint visszavihetjük figyelmünket a fájdalmas területre.

Emellett próbáljuk meg feloldani magunkban a fájdalmat körülvevő feszültséget és félelmet. Lehet, hogy éppen a fájdalom közepében találunk meg egy mélyebb belső egyensúlyt és békességet. Ezek a pillanatok teszik próbára kitartásunkat. A fájdalommal dolgozni, megtanulni elfogadni és befogadni, folyamatosan a tehetetlenség, a kétségbeesés és a félelem elengedésének gyakorlása. Ez már önmagában gyógyító erejű, megtanít bennünket, hogyan találjunk békességre és szabadságra a testünkben zajló eseményektől függetlenül.

Történetek a fejünkben

Amikor fájdalom keletkezik a testünkben, reflexszerűen megpróbáljuk konkrétan megnevezni, fogalmakkal körülírni. Azt mondjuk: “a térdem”, “a hátam”, “a betegségem”, és ezzel meg is nyitjuk a rémület zsilipeit. Szörnyű jövőt jósolunk magunknak, a fájdalom erősödésétől tartunk, és tehetetlenül kétségbeesünk. Ezek a fogalmak csak arra jók, hogy megszilárdítsák fájdalmunkat és aláaknázzák a megfelelő hozzáállás lehetőségét. Kényszeredetten próbáljuk elhatárolni magunkat kínzó testünktől, miközben a fájdalom erőssége folyamatosan visszahúz bele.

A meditáció a fájdalom kezelésének egy merőben más módját kínálja. Ahelyett, hogy különböző stratégiákat fejlesztenénk a fájdalom elkerülésére, megtanulhatjuk nyugodtan felfedezni, hogy mit is tapasztalunk a testünkben valójában. Elfogadással fordulhatunk közvetlenül a fájdalom központja felé. Ez az első lépés a gyógyulás útján, hogy el tudjuk engedni a fájdalmat általában fokozó aggodalmat. Ha teljes figyelmünket a fájdalmunk felé fordítjuk, azt találjuk, hogy a korábban tömör masszaként észlelt fájdalom valójában teljesen más jellegű. Érzeteink pillanatonként változnak és különböző szerkezetűek—feszülő, nyomó, égető, szúró, fájó… Ha feltesszük a kérdést magunknak: “Mit érzek?” — a korábbi “fájdalomként” címkézett fogalom szinte értelmét veszti.

Minden fájdalmat két szinten tapasztalunk meg. Az első az érzés egyszerű valósága, a második a félelemhez kapcsolódó bennünk élő érzelemkavalkád. Ha elengedjük ez utóbbit, nagyobb eséllyel tudunk a valós fájdalomra koncentrálni. Meglátjuk, hogy így lehetségessé válhat nyugalmat és békét találni még kínjaink közepette is.

A félelem is tényező

A fájdalomnak, kiváltképp a krónikus és akut fájdalomnak elkerülhetetlen velejárója az az érzelmi hatás, amely erőteljesen gyengíti kitartásunkat . Önvád, félelem, kétségbeesés, aggódás és rémület keletkezhet a fizikai betegségekkel szinkronban, és mélyen begyökereződhet a testünkben tovább akadályozva a gyógyulás esélyét. A félelemben és ellenállásban megnyilvánuló érzelmi reakcióink a fájdalommal együtt szállják meg testünket, míg végül el sem tudjuk őket választani egymástól. Meg kell tanulnunk különbséget tenni a fájdalom és az erre adott reakciónk között. Észre fogjuk venni, hogy míg a fájdalom megjelenését nem nagyon tudjuk befolyásolni, az ezzel együtt járó érzelmi megpróbáltatásokon enyhíteni tudunk.

A fájdalom elkerülésének természetes vágya aggodalmas zűrzavarrá fordul át az elménkben és a szívünkben, belső egyensúlyunkat pedig elsöpri ezen érzelmek kavalkádja. Még ha szerencsésen meg is gyógyulunk testileg, gondos odafigyelés nélkül a betegséghez vagy fájdalomhoz kapcsolódó érzelmeink sokkal tovább kitartanak testünkben és elménkben. Ez olyan félelemmel teli élethez vezethet, amikor minden kellemetlen érzést a betegség vagy a fájdalom visszatértének jeleként értelmezünk. Érzelmi reakcióink figyelmen kívül hagyásával olyan károkat okozhatunk magunknak, amelyek aztán nyugtalansággal tölthetik ki mindennapjainkat.

Sokat lehet tanulni abból, hogyan legyünk jelen a fájdalom közben, hogyan fogadjuk el úgy, ahogy van, abban a pillanatban, amikor megjelenik. Odafigyeléssel megtanulhatunk békét kötni a fájdalommal. Megtanulhatunk az adott pillanatban jelen lenni, megszabadítva magunkat a jövővel kapcsolatos rettegéstől. Megtanulhatjuk elfogadni helyzetünket ahelyett, hogy kíméletlenül elutasítanánk azt.

Eredeti szöveg: Christina Feldman

Forrás: Yoga Journal