A védikus szentírások szerint lehetetlen komoly fejlődést elérni anélkül, hogy az ember ne végezné a transzcendentális tudás (jñāna) tanulmányozásának, a világi dolgokról történő lemondás végzésének (vairāgya) és az Isten iránti odaadásnak (bhakti) a gyakorlatait.[1]
Vannak emberek, akik naponta több órát meditálnak, vagy mindennap eljárnak a templomba, van, aki minden nap elolvassa a teljes Bhagavad-gītāt, vagy van, aki órákat áll a templomi mūrtik, istenszobrok előtt imákat mondva, de ami igazán fontos, az az, hogy közben valójában mire gondolnak. Anélkül, hogy távol tartjuk magunkat fizikai és mentális szinten is az érzékek tárgyaitól nem tudunk „leszokni” az anyagi gondolatokról, mert a vágyaink – a szabályozásukra való képtelenségünk miatt – kontrolálhatatlanul eltérítenek az adott tevékenység tényleges céljátólés szellemiségétől.
A vairāgya anyagi érzéktárgyaktól történő elkülönüléstől a teljes vágytalanságig tartó fokozatos folyamatának alapvetően két szakaszát különböztetjük meg. Amíg a lemondás akaratlagos fizikai, vagy mentális erőfeszítést igényel, addig apara-vairāgyáról, vagyis egy alacsonyabb szintű lemondásról beszélünk, amikor pedig ez az anyagi vágyak teljes hiányának köszönhetően természetesen valósul meg akkor para-vairāgyáról, vagyis magasabb rendű lemondásról beszélünk.
Néhány perce “találkoztam” az alábbi videóval, s nem bírtam megállni, hogy ne írjak egy rövid “szösszenetet” az erőszak-nélküliség fontosságáról annak ellenére, hogy erről a Jóga-szútra második fejezetében (talán egy év múlva) részletesen...
Visszatérve a vṛttikről szóló gondolatmenetünk elejére elmondhatjuk, hogy az anyagi tudat-folyamatokkal történő azonosulás akadály a lelki életben, viszont a lelki célok eléréséhez történő használatuk a siker kulcsa lehet. A következő sūtrákban Patañjali...
Ájurvéda / Egészség / Életmód / Eszemiszom
Mindenevő jógik – Mi van, ha a hús nem az ördög műve?
2014. dec 01.
More
