A versengésről 2. rész

Amíg nem ismerjük fel, hogy mindannyian egyedi, különleges lények vagyunk, akiknek mindeközben a legbelső lényege, nem hogy nem különböző, de valójában egy és ugyanaz, addig könnyedén a korábban már említett versengés és féltékenység áldozataivá válhatunk. Ez tapasztalható a modern feminizmus esetében is; sok esetben a vívott harc már régen nem arról szól, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak a nőknek, sokkal inkább egyfajta versengéssé vált a nemek között. Úgy vélik, hogy a nők sokkal jobban helyt állnak minden helyzetben, mint a férfiak, a hagyományos női szerepek pedig alacsonyabb rendűek, mint azok a magas pozíciók, amelyeket egy modern felvilágosult nő elérhet…

Tehát csak annyi történik továbbra is, hogy összehasonlítunk, bírálunk és versengünk: rivalizálunk a férfiakkal és a más utat járó nőkkel egyaránt. Ez pedig csak még több gyűlöletet fog hozni a világba, és ettől biztosan senki nem fogja jobban tisztelni a nőket.

Én más úton haladnék. Hiszek abban, hogy ha szeretnénk a világot jobb hellyé tenni, akkor először az önismeret óceánjában kell minél mélyebben elmerülni. Ha megtaláltuk magunkban a sosem változó, nem cselekvő igazságot, csak akkor leszünk képesek tiszta és őszinte kapcsolatokat kialakítani. Minél jobban megismerjük magunkat, annál jobban megértjük a világot is. A korai feminizmus és a történelem során feltűnt különleges nők pedig éppen ezt az önismereti ösvényt járták be: nem féltek a nőiség lényegének mélyére hatolni, majd azt felszínre hozni. Megértették a nagy Titkot: egyszerre vagyunk játékos szüzek, szerető anyák, ellenállhatatlan csábítók, bölcs papnők és rettenthetetlen harcosok. Nem kell választanunk a szerepek közül, és nem szabad elnyomni egyik énünket sem, csak engedni, hogy mindig az törjön előre, amelyre épp szükségünk van.

De van még valami, talán valami ennél is fontosabb, amit ezek a rendkívüli nők megértettek: a nőket csak egy másik, segítő szándékú nő avathatja be ebbe a Titokba. Ezért az a legfontosabb, hogy a nők összetartsanak, és mindig segítsék egymást. Nincs nagyobb bűn a világban, mint amikor egy nőt bántanak, és ez magukra a nőkre is érvényes. Nincs égetőbb fájdalom annál, amit egy nő okozhat egy másiknak, akár csak egy maró tekintettel vagy szóval.

Ezért most, amikor ennyi tudás birtokában vagyunk önmagunkról, itt lenne az ideje a feminizmusnak új irányt adni, a versengés és a gyűlölködés helyett pedig arra koncentrálni, hogy a már megerősödött és felvilágosult nők közösségbe lépjenek, összefogjanak, egymást erősítsék, és elesett társaikat segítsék. Így valóban létrejöhetne az egyenjogúság globális szinten is, hiszen ha sok erős nő egyesülne, akkor akár a parlamentekben is megjelennének olyan eddig sosem használt fogalmak, mint az együttérzés, az önzetlenség vagy a gondoskodás. Ezek tipikusan olyan minden emberben jelen lévő érzések, amelyek felszínre hozatalának a nők a mesterei, és amelyekre a világnak óriási szüksége van. Ezek kiegyensúlyozhatnák a jelenleg uralkodó inkább maszkulin gondolkodásmódot, és a kettő együtt valóban csodákra lenne képes. Hiszen ez a valódi egyenlőség: amikor mindkét fél tisztelettel meghallgatja a másik véleményét, majd a kettőből kialakul egy egységes, még értékesebb álláspont, és megszűnnek a kettősségek. Kívánom hát, hogy a nők tanulják meg szeretni és segíteni egymást, legyenek egymás nővérei, anyái és bölcs nagyanyái, és támogassák egymást a szenvedélyük által kijelölt úton legyen az bármilyen különböző az általa helyesnek gondolttól!

(A képet Nathan Jalani Taylor készítette.)