A vegetarianizmus eredete

Ha a modern jógi azon dilemmázik, vajon egyen-e húst vagy sem, jobban teszi, ha az ősi bölcsességhez fordul.

Kérdezz bármennyi jógit az étrendjéről, valószínűleg olyan változatos válaszokat kapsz, mint a stílusok, amiket gyakorolnak. Sok tradicionalista úgy tekinti a jógát, mint ami megfejthetetlen módon összekapcsolódik a húsmentes élettel, számos ősi indiai szöveget idézve, hogy meggyőződésüket alátámasszák. Mások, kevésbé adnak az évszázados figyelmeztetésekre, mint például „az állatok leölése meggátolja a mennybejutást” (A Dharma Szutrából), inkább a testük szavára hallgatnak. Ha a húsevés jobbat tesz az egészségnek és energiát hoz, akkor bizonyára az a jó választás- a jóga szempontjából is.

A mai étkezési szokások széles skálája újfajta jelenségnek tűnhet, de a történelmi feljegyzéseket kutatva régre visszanyúló hagyománya van az állatok tiszteletének és annak etikai vitáinak. És tényleg, a jógik vegetarianizmusról alkotott különböző álláspontjai egy több ezer éves vita legutóbbi fordulóját tükrözik.

Az előző élet vita

A vegetarianizmus története Indiában a védikus korba vezethető vissza, amely időszámítás előtt 4000 és 1500 körül kezdődött, attól függően, hogy kit kérdezel. A négy szent könyvből álló Védák a korai hindu spirituális gondolatok bölcsőjének tekinthetők. A természet bámulatos erőiről szóló tiszteletteljes szövegek, himnuszok és énekek között már megtalálható a későbbi vegetarianizmus kezdeti eszméje. „A lélekvándorlás fogalma a Rig Védában halványan megjelenik”- állítja Colin Spencer a Vegetarianizmus: a történet (Four Walls, Eight Windows, 2002) című könyvében. „ A pre-Indus civilizáció totemisztikus kultúrájában már az egység érzet létezett”. Az eszmében való lelkes hitből emelkedett ki később a vegetarianizmus, vallja Spencer.

A későbbi ókori szövegekben, beleérve az Upanisádokat, az újjászületés eszméje központi témaként jelent meg. Kerry Walters és Lisa Portmess a Vallásos Vegetarianizmus szerkesztői (State University of New York Press, 2001) szerint ezekben az írásokban „az istenek állat alakot öltenek, az emberek korábbi életükben állatként éltek, és az állatok pedig emberként.” Minden teremtményben ott lakozik az Isten, így az élet nem időben meghatározott, hanem folyamatos”. (Egyetlen tehén 330 millió istent és istennőt testesített meg, egy megölése 86 élettel visszavet a lélekvándorlásban.) A gondolat, hogy a tányéron lévő hús valaha más – talán emberi – formát öltött, már kevésbé teszi mindezt emészthetővé.

Az étrend útmutatók évszázadokkal később, Manu Törvénykönyvében (i.e. 200- i.sz. 100) váltak egyértelművé, állítja Walters és Portmess. A szövegben fellelhető, hogy a Bölcs Manu kifogásolja a húsfogyasztást. „Aki megengedi egy állat megölését, aki feldarabolja, aki eladja vagy megveszi, aki megfőzi, felszolgálja, aki megeszi, mind az állat gyilkosának tekintendő.”

A Bhagavad Gita, vitathatóan a hindu hagyomány legnagyobb hatással bíró szövege (i.e. negyedik ötödik században íródott), gyakorlati étkezési tanácsokkal szolgált a vegetáriánus vitához. A pontosan megnevezett szattvikus élelmiszerek (tej, vaj, gyümölcs, zöldség és gabonafélék) „növelik a vitalitást, egészséget, örömöt, erőt és a hosszú életet adnak”. A keserű, sós és savanyú radzsasztikus ételek (pld.: hús, hal, alkohol) „fájdalmat, betegségeket és rossz közérzete okoznak”. A létra legalsó fokán találhatók a tamasztikus ételek: „állott, túlfőzött, tartósított” vagy romlott, tisztátalan élelmiszerek. Ezek a meghatározások kiállták az idő próbáját és sok jógi táplálkozik eszerint.

Spirituális ellentmondás

A vegetarianizmus egyre terjedt a századok alatt, amíg egy másik gyakorlat – az állatáldozat – vele együtt létezett. Ugyanazok a Védák egyszerre dicsőítették a természeti világ erényeit és hangsúlyozták az isteneknek bemutatott állati áldozatok szükségességét. A Rutgers Egyetem hinduizmus professzora Edwin Bryant kifejtette, hogy az állati áldozatok bemutatásának és a vegetarianizmus erőre kapásának zavarba ejtő együttlétezése évszázadokon keresztül fennállt. A konfliktus gyakran ugyanannak a szövegnek az oldalain játszódott le.

Bölcs Manu például elítélte a változatosság kedvéért való húsfogyasztást, mondva, hogy „Nincs nagyobb bűn, mint aki a saját húsát más élőlény húsával akarja gyarapítani.” A védikus kultúra konvencionális követőit, mint pld. Manut, arra kényszerítették, hogy ismerje el az állatáldozatok bemutatását.” Írja Bryant. Végső soron, az ókori Indiában élő emberek állatáldozatok iránt érzett rossz érzése segített a gyakorlat eltűnésében.

Néhány hagyománytisztelő nem fogalmaz meg tiszteletlen kritikát a vegetarianizmus kérdésében az ősi szövegekkel szemben, hiszen az írásokat isteni eredetűnek tekintik. Azonban elítélik a mindennapi húsfogyasztást, és az állatáldozatokat is csak számos kikötéssel tolerálják „ennek gyakorlása szörnyű karmikus következményekkel jár, ami messze meghaladja a nyert előnyöket” – mondja Bryant professzor a Témák Egysége: Állatok a vallásban és etikában című könyvében (szerkesztők Kimberly Patton és Paul Waldau, kiadva 2004-ben).

Mások egyszerűen idejét múltnak ítélik az írásokat és rajtuk továbblépve csoportokat alkotnak, mint például a dzsainok és a buddhisták. Bryant szerint már nem köti őket a védikus fennsőbbség, lenézik az áldozati kultúrát és a feltétel nélküli ahimszáról, az erőszakmentesség doktrinájáról prédikálnak. A hatodik században Mahavira pártolta az ahimsza ezen felfogását, amely ma a vegetarianus vita központi magjává fejlődött.

Később az indiai bölcsek támogatták a vegetarianizmust. Swami Vivekananda száz évvel ezelőtt megírta, hogy az állatokkal közösséget alkotunk: „Az amőba és én egyformák vagyunk. A különbség csak egy fokozat; a legmagasabb élet szempontjából minden különbség eltűnik.” Swami Prabhupada tudós és a Krisna-tudatúak Nemzetközi Szervezetének alapítója erőteljesebben nyilatkozik: „Ha állatokat akarsz enni, megkapod Istentől ……a tigris testét következő életedben, így szabadon ehetsz húst.”

A legtöbb mai kultúrában az állatok jogai felülkerekednek az áldozati rituálékon, de nem a húsfogyasztáson. Rengeteg jógi él és étkezik a B.K.S. Iyengar által hirdetett felfogással, hogy a vegetáriánus étrend szükséges a jógához. De más, hasonlóan elkötelezett jógik energiát nyernek a húsból, amely nélkül a gyakorlás szenvedne csorbát. Azonban ezek a jóga gyakorlók nem foglalnak állást a hús kérdésben. Végső soron, az elmélyedő, megfontolt és időnként állásfoglalásra késztető átgondolása a vegetarianizmusnak az indiai spirituális hagyományok szellemében nyugszik.