A tízféle életlevegő 1. rész

 
Az életerőt összefoglaló néven pránánaknevezzük, és ez a pránakülönbözőáramlatokra oszlik a finom és durva fizikai testünkön belül. Egyes írások szerint ötven váju, azaz áramlat is létezik, de elég, ha most az öt főés az öt másodlagos vájufunkcióját megismerjük.
 
Mind a tíz vájukettőből jön létre: a pránából, mely úgy ragyog, mint a Nap, és az apánából, mely pedig a Holdhoz hasonlítható. Ez a két energia spontán módon mozog minden be- és kilégzésnél, méghozzá ellentétes irányban (a pránafölfelé a belégzéssel, míg az apánalefelé a kilégzéssel). A tantrákszerin a prána vájua krijá saktit(a cselekvés energiáját) és a pingalá nádít képviseli, az apánapedig a gjána saktit( a tudás erejét) és az ídá nádít. A harmadik saktia pará sakti, vagyis a legmagasabb rendű. Ez az iccshá sakti(akaraterő), mely a Kundaliníből származik és a szusumnábankel életre.
 
Nézzük meg most részletesebben az öt fővájut! Az öt főáramlat a prána váju, apána váju, szamána váju, udána váju és a vjána váju. Mindegyikre úgy tekinthetünk, mint a fizikai test bizonyos területét és funkcióit irányító energiákra, ugyanakkor érzelmi és mentális hatásokat is kiváltanak.
 
1. Prána váju. Míg a pránaaz életerőáltalános kifejezésére használt fogalom, a prána váju az öt specifikus vájuegyike. A torok és a szív között helyezkedik el, és a dzsálándhára bandhával áll kapcsolatban. A székhelye a szív, és ez a vájufelügyeli a szív működését. A prána vájutüzes természetű, és a Jóga-vaszisthaszerint minden pillanatban hőt hoz létre a szívben, majd az arcunkban is.
 
2. Apána váju. Míg a prána vájua belégzés mozgatórugója, az apána váju a kilégzésé. Az apánahűsítő, hold-jellegűenergia, mely kívülről védelmezi a testünket. A gravitációval is kapcsolatban áll, így gyakran egy lefelé csörgedezőhűs patakhoz hasonlítják. Ez a vájuirányítja a test kiválasztó funkcióit. Mint ahogy a kilégzéssel eltávolítjuk a szükségtelenné vált levegőt, az apána vájuhasonlóképpen működik a vesékben, vastagbélben, végbélben, húgyhólyagban és a nemi szervekben is. A széklet és vizelet kiválasztását, valamint az ondó és menstruációs folyadék kibocsátását, és a magzat megszületését is ez az erőirányítja.
 
 
3. Szamána váju.Ez az emésztés ereje, vagyis az „emésztési tűz”, mely a hasi szervek és mirigyek működését vezérli. A szamánakiegyensúlyozó hatást gyakorol a pránáraés az apánára. Minden szinten elősegíti az emésztést és az egyensúlyt: fizikai, mentális és érzelmi szinten is.A szív aljától a köldökig terjedőterületen uralkodik, és a napfonatot vagy a köldököt tekintik a székhelyének. Míg a prána vájua befogadást és felépítést vezérli, az apána vájupedig a lebontást és kiválasztást, illetve ez a két erőmozgatja a pránátföl-le az ídábanés a pingalában, így meghatározva önmagunk választásait, eltökéltségünket, „földeltségünket”, gyökereinket, addig a szamánaaz átalakítás és megkülönböztetés, a lényeg kiválasztásának képességét befolyásolja.
 
(Befejezés következik)

 

 
Gauranga Das
Latest posts by Gauranga Das (see all)

Ez is érdekelhet...

A tízféle életlevegő 1. rész

| Gauranga Das
0