A zarándoklat ereje

Fehér Eszter

Ki egy üdvhöz köti magát, /a szárnyas létnek oszt halált. /Ki üdvnek röptében csókot ad, /élte - öröklét-pirkadat." Blake sorait idézem, mert ennél frappánsabban, érzékletesebben és lényegretörőbben nehéz lenne kifejeznem magam. Egyébként pedig, ha nem jóga akkor utazás, barátok, könyvek (optimális esetben mindez együtt).

Latest posts by Fehér Eszter (see all)

„…egy öröklét
múlt el, amíg néztem, és úgy éreztem,
hogy a világ megoldása bekattan:
hogy Isten: az öröm. Cseppben és csapban
ő csillog, és semmit nem tudsz, ha ezt nem.”
(Rakovszky Zsuzsa)

Hátizsák, két jó láb, és indulhatunk! Sőt, valójában ezek egyike sem feltétel ahhoz, hogy nekivágjunk az útnak. Az egyetlen dolog, amire mindenképpen szükség van: az elhatározás. A döntés, hogy merjünk egy kicsit itthagyni mindent – munkát, háztartást, kutyát, macskát, családot, internetet… Mindent ami fontos, ami biztonságot ad – de ezzel együtt gúzsba is köt. A legnehezebb dolog kilépni a komfort zónánkból, rácsukni az ajtót a megszokásra, és új zárakhoz keresni kulcsot. És nem várhatunk arra, hogy időből, energiából több, kötöttség, kötelezettség, elköteleződésből pedig kevesebb legyen. Nem lesz. Viszont a lehetőség mindig adott, hogy becsukjuk magunk mögött az ajtót, és azt mondjuk: „Adiós!”.

Viszlát Monotónia, de szia Ismeretlen! A szabadság lélegzete: újászületés, életerő. Segít, hogy itt hagyva csapot, papot, megleljük a választ kérdéseinkre, rátaláljunk a valódi értékekre, külső, belső kincseinkre, és megtapasztaljuk, mi az ami igazán örömet okoz. Mert az öröm: Isten, a legnagyobb fennség, a teljesség, az ami miatt „megéri” itt lennünk. Egy hihetetlenül egyszerű dolog, amit mindenki keres, kutat, hogy aztán rájöjjön: végig ott volt az orra előtt. De aki keres, az talál is. Évről évre egyre többen kapják azon magukat, hogy nemet mondanak a nagyvárosi zűrzavarnak, és otthagyva a káoszt, valami teljesen más dolog felé fordulnak. Sokan így jutnak el a jógához, meditációhoz, mások Afrikába kötnek ki, hogy önkéntes munkába fektessék energiáikat. Akadnak olyanok is szép számmal, akik tudatos „önfelszabadítók”, útkeresők, és testi, lelki megtapasztalás céljából jelölnek ki magunkak az útvonalakat. Ők a zarándokok. Lábnyomukban figyelem, fegyelem, elszántság és erő…

Bár a vallás, mint olyan a nyugati kultúrákban egyre inkább visszaszorulóban van, a zarándokutakat mégis évről évre egyre nagyobb tömegek járják végig, vallástól függetlenül, önkeresők, megtapasztalni vágyók. A zarándokutaknak mondhatni divatja van. A világ legnagyobb zarándoklata ugyan a Kumbh Melá  (2001-ben a Maha Kumbh Melára 60 millió ember látogatott el, és ezáltal ez lett a világ legnagyobb találkozója) kulturális és földrajzi okokból az európai ember számára az El Camino a zarándokutak zarándokútja. A Szent Jakab-út a 20. század végén, Franco halála, és a demokratikus alkotmány lefektetése után kezdte reneszánszát, és azóta is minden évben többen kerekednek fel, hogy végig járva a négy útvonal egyikét,  800km, azaz egy havi gyaloglás után július 25-ig Santiago de Compostelába jussanak.  A zarándokút  népszerűsödésére reagálva  az Európa Tanács 1987-ben az első kulturális útnak nyilvánította az El Caminot; majd később 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a spanyolországi, öt évre rá pedig a franciaországi szakaszt. Ami természetesen még többeket vonzott, hogy végig járja az utat, a vallási indíttatás mellett spirituális okok, kulturális érdeklődes, vagy a fizikai kihívás motivációja miatt. 

Sokak azt vallják, hogy egy embernek életében legalább egyszer végig kell járnia egy zarándokutat, hogy méltó lehessen a halálra. A 21. század gyermeke, ha más indíttatásokból is, de egyre inkább hajlik arra, hogy legalább egyszer zarándokúton is részt vegyen. A kagylókkal kirakott Camino csupán egy választási lehetőség a sok közül, bár vitathatatlan, hogy hazánkban ez örvend a legnagyobb népszerűségnek. Erről árulkodik a rengeteg útinapló, blog, könyv (többek között Coelho vagy Baán Csaba tollából), és kiállítás (Tolvaj Anna fotói a Puskin kávézóban tekinthetőek meg).  S ha ez még nem lenne elég, filmeket is nézhetünk, hogy csak a magyarokat említsem, Tolvaj Ferenc 2005-ben megjelent, Az út című filmje, valamint Dr Tokaji Ferenc és Birinyi József 2011-es (mozikban még vetített) alkotása, az Út a csillagok alatt. Érdemes böngészgetni akár ráhangolódás, akár nosztalgia céljából.

Bármerre is indulunk, bármelyik útra lépünk is, a legfontosabb, hogy merjünk elindulni. Ahelyett, hogy egy helyben toporgunk, vagy körbe-körbe járunk, éljünk a változtatáslehetőségével. Menjünk, lássunk, nézzünk. Aki úton van tudja, a megérkezés hajszolása elveszi az utazás, az úton levés örömét. Akik pedig hazaértek, azt mondják, az igazi út csak most kezdődik. Nekünk is!

Jó utat, és Buon Camino!

 [author-box-2]

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A zarándoklat ereje

| Fehér Eszter
0