Védikus asztrológiai előrejelzés: 2017. Augusztus 16 – Szeptember 16…


Baktai Ádám

Baktai Ádám

Védikus pap at Bhakti Kutir
Védikus pap, az indiai kultúrtudományok és gyógymódok szakértője. Szakterületei a védikus terápiás foglalkozások (Védikus asztrológia, Ájurvédikus gyógyászat, Vastu shastra, Hatha Jóga) és az Orientális egészség megőrző foglalkozások (Zen Shiatsu, Taoista Jóga)

Baktai Ádám 1976-ban született. Nagybátyja révén már 2 éves kora óta a keleti kultúra közelében élt. 15 éves korában Indiába került egy tradicionális bentlakásos kolostor-iskolába, ahol 10 évig folytatta tanulmányait. 7 éven keresztül tanított is az iskolában, majd az utolsó 3 évben igazgatóként is szolgálta az iskola intézményét.1995-ben szentelték pappá. Azóta papként, védikus asztrológusként, jóga oktatóként, shiatsu, ájurveda és reiki terapeutaként, valamint vastu shastra tanácsadóként tevékenykedett már Indiába, Angliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Mauritsiuson, a Fidzsi-szigeteken, Dubaiban és most Magyarországon.
Baktai Ádám

Augusztus 16-án a Nap is belép az Oroszlánba, ami nagyon jó hatással lesz az ottani bolygó tömörülésre, hiszen a Nap itt a saját jegyében van, erős pozícióban. Azt tudnunk kell, hogy gyenge bolygók sokkal negatívabb és kellemetlenebb hatással bírnak, mint az erős bolygók. Tehát azzal, hogy a Nap itt erős, révén, hogy a saját jegyében áll, ez az időszak nemesíteni fogja bennünk a „jó vezetőt”.

Egyébként a hónap asztrológiai története az, hogy lassacskán egyre több bolygó gyűlik össze az Oroszlán jegyében.  Egy olyan jegyben, ami kapcsolódik az irányításhoz és vezetéshez, az irányító és vezető típusú emberekhez, de a zsarnoksághoz és a diktatórikus megoldásokhoz is.

Augusztus 27-én a Mars is belép az Oroszlánba, ami egy picit túlfokozza a kedélyeket a sok tűz hatás miatt (az Oroszlán jegye is tűz jellegű, ahogyan a Nap és a Mars is). Vigyázzunk, mert ez az időszak balesetveszélyes lehet. Szerencsére ez csak Szeptember elejéig tart, de mindenféleképpen legyünk nagyon óvatosak Szeptember 9-ig.

De Szeptember 9-ig Nap/Mars/Rahu együttállás lesz az Oroszlánban, ami ego, harc, arc és egyéb önös túltengéseket hozhat utunkba. 

Aztán Szeptember 9-én a Rahu átlép a Rák jegyébe. Már 2014 eleje óta a Felszálló Holdcsomópont (Szanszkrit nevén Rahu) az Oroszlán jegyében tanyázik, ami fokozza a jegy által uralt területeket. De mivel a Rahu bolygó egy igen intenzív és sok területen negatív jelenség, felerősíti az Oroszlán jegy rossz oldalát is. Nem véletlen a sok harc, vívódás és küzdelem az elmúlt másfél évben, és az sem, hogy olykor előtör az ember bensőjéből a nagyravágyó, kegyetlen zsarnok.

Ez most mind alább fog hagyni egy picit, de ez most a Rák jegy révén inkább befelé fog elsülni. Zavart okozhat a szívünk és lelkünk örömérzetében, így hosszú távon okozhat komoly elégedetlenséget és egy idő után nemcsak egyénileg, hanem tömegekben egyszerre a kollektív tudatalattinkban.

Asztrológiailag egy másik ritka jelenséget is átélhetünk Szeptemberben. 12-én hajnalban 1 év után a Jupiter ismét jegyet vált és átlép a Mérlegbe a Szűz jegyéből. Ez egy rendkívül kellemes hatással bíró bolygóállás a partnerkapcsolati területünket nézve, ami szimbolikusan értendő minden együttműködésre. Házastársi viszonyra női/férfi szemszögből, de még az üzlettársi kapcsolatokra is.

A Jupiter jegyváltásaikor egy különleges tisztító eljárás is elvégezhető!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ez is érdekelhet...

1 Response

  1. Géczi Istvánné szerint:

    CSODÁLATOS
    akkor emiatt lett rossz a hasnyalmirigyem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Védikus asztrológiai előrejelzés: 2017. Augusztus 16 – Szeptember 16…

| Baktai Ádám
1