Történetek Sivánanda mester életéből – 2. rész

Keserű Aranka

Keserű Aranka

Minősített Vezető Jógaoktató - az MJSZ elnöke at Shanti Jógasziget
Sok-sok jógázó helyen, és oktatótól tanultam, amiért nagyon hálás vagyok, de amikor Sivánanda mester tanításaival találkoztam, rögtön elköteleztem magam mellette. Akkor értettem meg azt, hogy az a csoda, amit én addig jógának hittem, az az egész csak egy kis szeletkéje.
2006-ban váltam Sivánanda tanítvánnyá és ebben az évben alapítottuk meg a Shanti (sánti – béke) Jóga-szigetet, ahol Sivánanda mester tanításait követve, sokaknak tudtunk segíteni, hogy megtalálják belső békéjüket.
Keserű Aranka

Történetek Szvámi Vénkatésánanda és Szvámi Rádhá naplójából. Vénkatésánanda szintén Szvámi Sivánanda közvetlen tanítványa volt. Őt a Mester Dél-Afrikába küldte, hogy terjessze a jóga tanításait.

GYÓGYÍTÁS

Swamiji “1958 februárjában, egy hideg téli reggelen az egyik barátom zaklatott állapotban jött át hozzám, hogy elújságolja, az unokájának magas láza van. A gyermek még csak két és fél hónapos volt. Rögtön átsiettem hozzá, és megállapítottam, hogy a gyerek láza 40 fok fölé emelkedett. Állapota egyre súlyosbodott. Gyorsan elküldtem egy orvosért, majd elővettem a málámat, behunytam a szememet, és énekelni kezdtem a Mahá Mrtjundzsaja mantrát. Sri Guru-Bhagavan személyén meditáltam, aki a doktorok doktora. Irgalomért és áldásért imádkoztam hozzá. Legnagyobb meglepetésemre, láttam Guru-Bhagavánt egy hosszú télikabátban és sétabottal a kezében. Ölébe vette a gyermeket, biztosított afelől, hogy hamarosan jobban lesz, majd eltűnt. Amikor kinyitottam a szemem, tudtam, hogy félórája meditálok. Újra megmértem a gyerek lázát; ami egy-két fokkal máris lejjebb ment, és hamarosan teljesen elmúlt. A gyerek még aznap este teljesen meggyógyult. Ez a Gurukripa. A Mester nem szereti tanítványait szomorúnak látni. Mindig segít azon, aki képes teljesen átadni magát neki.”

Szerző: Szvámi Vénkatésánanda

CSODA

„Tegnap megérkezett Mrs. Radner a két gyerekkel, hogy a férjét meglátogassa. Éppen időben érkeztem ahhoz, hogy halljam, amint a kisebbik fiú, aki olyan 8 év körül lehet, felnézett a Mester mellette tornyosuló alakjára, és így szólt hozzá, „Azt hallottam rólad, hogy egy nagy jógi vagy. Az emberek azt mondják, hogy a jógik titokzatos dolgokat művelnek, de én nem hiszem el.”

Sivananda arcát fürkésztem, hogy lássam a reakcióját, de rendületlenül mosolygott, és így válaszolt, „Mit kellene tennem ahhoz, hogy bebizonyítsam, hogy jógi vagyok?”

A kisfiú erre nem számított. Gyorsan törni kezdte a fejét valami különleges kívánságon, végül megszólalt, „Menjünk le a folyóhoz, és hívd magadhoz az összes kis halat. Utána pedig a nagy halakat.”

A Mester engedelmesen sarkon fordult, és elindult a Gangesz felé. A két fiú utána, és természetesen én is velük tartottam, mert legalább olyan kíváncsi voltam, mint egy gyerek. Mindnyájan a Mestert bámultuk, aki behunyt szemmel állt, mintha mélyen a gondolataiba merült volna. Majd előrehajolt, a jobb kezét beletette a vízbe és mozgatni kezdte ide-oda, mialatt valamit mormogott, amiről azt gyanítom, hogy egy mantra lehetett. Annyira értetlenül meredtünk rá, hogy majdnem észre sem vettük az oda érkező halakat, amelyek ekkor már nagy számban köröztek a Mester keze körül. A kisebbik fiú izgalmában fel-alá ugrált és a bátyja, aki pedig már 14 éves volt, láthatóan szintén le volt nyűgözve. Akárcsak én. A kisebbik fiú ekkor izgatottan felkiáltott, „Most a nagy halakat!”
A Mester odafordult hozzá és így szólt, „Az nem lenne helyes. Először meg kell várnunk, amíg a kis halak szépen hazamennek. Ha idehívnánk a nagyokat, amíg a kicsik itt vannak, ezzel csapdába ejtenénk a kis halakat.”

Majd a Mester arra utasított bennünket, hogy néhány percig legyünk teljes csendben, úgyhogy leültünk, és némán figyeltük, ahogy a kis halak szétszéledtek. Egy kis idő elteltével, mely a kisebbik fiú számára egész örökkévalóságnak tűnt, de nagy valószínűséggel nem lehetett több mint 5-6 perc, minden kis hal elment. Gurudev most a balkezét tette a vízbe, és mormolni kezdett. Szerettem volna tudni, hogy vajon a nagy halakat is ugyanazzal a mantrával hívja-e? Majd arra gondoltam, „Mi lenne, ha belegázolnék a vízbe? Vajon a halak elriadnának, mint máskor?” Csak egy percig tudtam ellenállni a kísértésnek, és a következő percben azt vettem észre, hogy térdig gázolok a vízben. A halak körülúszták a lábamat, és próbálták bekapni az oxigén buborékokat. Eszembe jutott, hogy van egy kis kenyér a táskámban, parányi golyókat gyúrtam belőle, és a halak a kezemből ettek. Szemüket felém fordították – vajon engem néztek közben? Micsoda felfedezés – a halaknak is van arcuk! Minden halé más, és más az arckifejezésük is! Kíváncsi voltam, hogy engedik-e megsimogatni magukat, és az ujjam hegyével simogatni kezdtem őket. Micsoda fantasztikus élmény! Soha ezelőtt még nem simogattam halat! Sőt, soha senkiről nem halottam még, aki ezt tette volna. Örömmámorban úsztam.
Gurudev a lépcsőkön ült, elhallgatott, majd így szólt, „Most már hagyjuk, hogy a halak hazamenjenek. Kezd későre járni nekik.”

A kisebbik fiú Sivananda szemébe nézve a következőket mondta teljes meggyőződéssel, „Most már tudom, hogy egy nagy jógi vagy, és el is fogom mesélni mindenkinek.”

Miután a Mester visszavonult a kutirjába, a két gyerek felrohant az ásram központi szárnyához, és egymás szavába vágva mesélni kezdték az imént látottakat. Mindenki hitetlenkedett, és engem, mint az egyetlen felnőtt szemtanút, a legapróbb részletekig kikérdeztek. Lehetett az egész véletlen? A halak mindig ugyanabban az időben jönnek enni? Láttam-e, hogy Gurudév ételt dob nekik a vízbe? Elmeséltem, amit én láttam, és ezzel felkavartam a saját gondolataimat. Valakitől hallottam azt a kifejezést, hogy „Az Úr Krishna kedvtelései.” A kedvtelés egyfajta játék. Az Úr játszadozásának köszönhetően jött létre az Isteni színjáték. Vajon Gurudev is ilyen játékot űzött, kedvtelést gyakorolt? Mi célból? Mi járhat a fejében?

Zárszó

„Leveleivel mindenkor képes volt reményt vinni tanítványai életébe, bármilyen súlyos problémával is kellett szembenézniük. Mi, akik megtapasztalhattuk személyes varázsát, a jelenlétében elfeledtük minden bajunkat, és emelkedettnek éreztük magunkat. Bárcsak a mai politikusok találkozhattak volna vele. Akkor talán felismernék, hogy mennyire téves úton járnak, és az anyagiasságuk hogyan vezeti őket és országukat elkerülhetetlenül a szakadék felé. Máig abban reménykedem, hogy ez az őrült rohanás megállítható, és a rohanó emberiségnek még átadható a lecke, amelyre szüksége van – azok a leckék amelyek megtalálhatók a spirituális irodalom mesterműveiben, Szvámi Sivánanda írásaiban, s amelyek arra tanítanak, hogy csakis a szeretet, és nem pedig a gyűlölet hozhat békét az emberiség számára.”

Szerző: Szvámi Rádhá 

Forrás:  Keserű Aranka Szaraszvati – Shanti Jógasziget

Ez is érdekelhet...

Történetek Sivánanda mester életéből – 2. rész

| Keserű Aranka
0