Szeretet: az adás és elengedés művészete


Az olyan filozófia, amely szerint az életnek magasztosabb célja van, mint a birtoklás és a megtartás, megváltoztatja az élet általános légkörét. A szabadság érzése felerősödik. Fokozatosan kiderül számunkra, hogy nem a világ dolgainak birtoklása és megtartása számít, hanem valami más – talán az adás és az elengedés.

Szeretni annyit tesz, mint elfogadni a másikat a maga teljességében, elengedve mindennemű elvárásunkat vele szemben, és megadni mindazt, ami számára fontos, melynek kifejeződése az önzetlenség. Ilyen egyszerű is ez.

Vajon miért van az, hogy mindent pontosan tudunk, ámde képtelenek vagyunk e szerint cselekedni?

Be kell látnunk, hogy ez csak azért lehet így, mert szeretetünk gyakorta önző, mohó, és kielégíthetetlen vágyaink alapja fölé légvárként emelkedik, melynek megrendüléséhez elég egy elhibázott hangsúly, egy rosszul értelmezett gesztus, és mi máris sértetten visszahúzódunk szenvedéseink birodalmába, és sebeinket nyalogatva merengünk saját magunk által teremtett fájdalmunk fölött. Az élet fájdalmai arra figyelmeztetnek bennünket, hogy helytelenül éljük meg a tárgyakhoz, emberekhez, érzésekhez, gondolatokhoz, testünkhöz fűződő kapcsolatunkat. Ha képesek vagyunk ezekben a percekben őszintén magunkba nézni, akkor esélyünk nyílik tetten érni önmagunkat szeretetünk kicsinyes voltán, és talán találunk magunkban némi erőt és szándékot ahhoz is, hogy belássuk; a szeretet csak ad, anélkül, hogy bármit is várna cserébe.

Nagyon nehéz ezt megvalósítani, hisz folyamatosan éber figyelemmel kell jelen lennünk reakcióink láncolatában, és számtalanszor túl kell lépnünk határainkon, egyre tágítva azokat, bízva abban, hogy egyszer leomlanak.

Legtöbbünk számára egy egész életet kitöltő gyakorlat ez, mely minden nap próbatétel elé állít bennünket, és megmutatja, hol is tartunk az úton, ugyanakkor számtalan lehetőséget kínál a fejlődésre 🙂

Hogyan élhetünk hát szeretetteljesen, és boldogan?

Öltsük magunkra a nem kötődés és az önzetlenség filozófiáját, és próbáljunk meg e szerint is élni; alkalmazzuk megszerzett tudásunkat főnökünkkel, szomszédunkkal, barátainkkal, családunkkal, szerelmünkkel lévő kapcsolatainkban.

Csak akkor tud minket a másik megbántani vagy felbosszantani, akkor tud csalódást okozni, ha elvárásaink vannak vele szemben. Amikor ezen érzések bármelyike megjelenik bennünk, és mi azonosulunk velük, próbáljuk megvilágítani mit is vártunk el éppen a másiktól; hogyan kellett volna viselkednie ahhoz, hogy mi továbbra is jól érezzük magunkat, és ha ezt megtaláltuk; egyszerűen engedjük el, ne ragaszkodjunk tovább hozzájuk. Tanuljunk meg együtt áramlani az élettel, annak minden emelkedő és süllyedő hullámával, és akkor alkalmassá válunk arra, hogy szabadon szerethessünk.

Tovább mélyülhetünk a nem kötődés gyakorlásában, ha követjük az önzetlen tettek útját. Általában kötelességeink rabszolgáivá válva hozzátapadunk tevékenységeinkhez és azok következményeihez. Ha férjünk vagy feleségünk vágyát csupán az iránta érzett kötelességből teljesítjük, akkor még erősebb kötelékeket hozunk létre magunk körül. Tedd a dolgod, add meg szeretteidnek örömmel amire vágynak, anélkül, hogy bármit is várnál viszonzásul, tetteidet szereteteddel olajozva meg. Tedd mindennapjaid részévé, hogy másokért cselekszel, anélkül, hogy bárki is tudna róla. Bármit teszel, tedd teljes szívvel, és a legnagyobb figyelemmel!

Mindez a nem-ragaszkodáson keresztül lehetséges, ami szeretetet, nem pedig érzéketlenséget jelent. Cselekedjünk szeretettel, türelemmel és bátran, emlékezzünk arra, hogy a szeretet soha nem táplál elvárásokat mások felé. Tanuljuk meg, hogy e világon minden arra teremtetett, hogy használjuk és élvezzük őket, de sohasem arra, hogy birtokoljuk.

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Szeretet: az adás és elengedés művészete

| Beer Gyöngyi
0