Sírni is tudni kell!


Gauranga Das

Gauranga Das

Gauranga Das vagyok, 1971-ben születtem. Születési nevem Szücs Gábor. Az Atma Center jógaoktatója vagyok, Agni-jóga és Astanga-jóga órákat tartok. Ha szeretnéd kipróbálni a jógaóráimat, további részleteket az atmacenter.hu honlapon találsz.
Gauranga Das
 

A mi társadalmunkban megszokott dolog, hogy a felnőttek, főleg a férfiak már nem sírnak. Éppen ezért olyan szembetűnő, hogy egy gyerek, ha bármi baja van, elkezd sírni. Utána viszont megnyugszik, és békésen játszik tovább. A felnőttek pedig leszoknak a sírásról is, és a játszásról is. Ez egyből két csatornától fosztja meg őket, amelyeken keresztül kifejezhetnék az érzelmeiket. A sírás ugyanis olyan a gyerekek számára, mint amikor egy felnőtt “ventillálja” az érzelmeit, azaz elmondja, hogy mi bántja a lelkét. Ha szerencséje van, akkor olyan embernek mondja el, aki szereti, törődik vele és megvigasztalja, a párjának vagy a barátjának, barátnőjének. Ha nincs szerencséje, akkor egy pszichológusnak vagy másmilyen terapeutának, aki szintén tud neki segíteni, de ezt szakmai felkészültséggel teszi. Az egyik nem helyettesíti a másikat, sőt, külöcsönösen nem helyettesítik egymást. 

Na de térjünk vissza a sírásra. Az embert nem csak gyermekkorában éri számtalan sérelem, hanem felnőttkorában is. A különbség annyi, hogy gyermekkorban még nem tudja tudatosan megélni és feldolgozni ezeket a sérelmeket, negatív érzelmi traumákat. Így ösztönösen sírni fog, ha valami bántja. Ezen keresztül igyekszik levezetni az érzelmi feszültséget, ami generálódik benne. Vagy pedig hisztizik, dührohamot kap, stb. De ezek a durvább kifejeződések már általában annak a következményei, hogy a sírásával nem sikerült felhívnia magára a figyelmet, vagy elérnie azt, hogy a szülei megnyugtassák. 

A felnőttek azonban, bár képesek tudatosan megélni az őket érő érzelmi traumákat, sok esetben vagy a már gyermekkorban kialakult védelmező mechanizmus alapján reagálnak, például megbántják az illetőt, aki felől támadást észlelnek, vagy pedig elnyomják a bennük keletkező negatív érzelmeket, ahelyett, hogy feldolgoznák és kiengednék őket. Én magam is sokszor megtapasztaltam felnőtt koromban is a sírás felszabadító hatását, mely után sikerült továbbengednem a felbukkanó érzelmeket, és tudatosabban feldolgozni az azokat kiváltó szituációt. 

Itt persze nem arról a sírásról beszélek, amellyel valaki mások törődését vagy sajnálatát akarja kizsarolni, vagy érzelmileg manipulálni akar másokat. Amikor elnyomjuk a torkunkat fojtogató sírást azért, mert szégyellünk például gyengének mutatkozni mások előtt, az ugyanez a dolog, hiszen nem a saját belső érzelmi folyamatainkra koncentrálunk, hanem arra, hogy mások mit gondolnak rólunk. Meg kell azonban tanulni túllépni ezen a dolgon, hiszen nem mások véleménye fogja meghatározni a boldogságunkat és boldogtalanságunkat, hanem nekünk kell megélni és feldolgozni az élményeinket, és felismerni a bennünk munkálkodó folyamatokat. 

Tehát ha csalódás, gyász vagy valamilyen mély fájdalom ér bennünket, akkor nem kell mindenáron küzdeni azért, hogy mások keménynek lássanak bennünket, sőt, egyáltalán soha nem kell megjátszani magunkat mások előtt. A képmutatás, megjátszás csupán távolabb visz a tényleges önvalónk megismerésétől, ehelyett érdemesebb őszintén és alázatosan szembenézni az érzelmi folyamatainkkal, megélni, majd elereszteni az érzelmeinket. Így pszichésen és fizikailag is egészségesebbek tudunk maradni, és a kapcsolataink is azok lesznek. Az érzelmeit elfojtó ember gyakran a másik félre vetíti ki azokat, és belőle akarja kikényszeríteni azokat az érzelmi megnyilvánulásokat, amelyek elől ő maga menekül. Például ha az egója nem engedi meg, hogy kimutassa a gyengeségét, akkor a másikat igyekszik megalázni és összetörni. A saját érzelmeink megélése és kivezetése abban is segíthet, hogy meg tudjuk őrizni a kölcsönös tiszteletet egymás iránt, anélkül, hogy szükségtelenül bántanunk kelljen a másikat. 

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Sírni is tudni kell!

| Gauranga Das
0