Mire tanítanak a gyerekek? – a MOST hatalma


Szűcs Orsolya

Szűcs Orsolya

Mióta jógázom, rengeteg pozitív irányú testi és lelki változást tapasztalok magamon, ezért szeretném oktatóként megismertetni a jógát minél több emberrel. Legnagyobb élményem oktatás során, amikor látom a pozitív változásokat a jógásokon, illetve ha segíthetek valakinek átlendülni a saját maga felállított korlátain.

Kislányunk, Lola, egy kicsit megváltoztatta a jógához való viszonyomat, a terhességem alatt és közvetlen a szülés után gyakorlásaim kevésbé voltak intenzívek. Lassan kezdek visszaállni a régi gyakorlási rendszeremhez. Ennek egyik állomása a babás agni jóga, amit Lolával együtt tartok, de igyekszem időt szakítani az egyedüli gyakorlásra is, mert számomra az az “igazi” jóga 🙂
Szűcs Orsolya

A múltkor Hogyan veszítjük el a lelkesedésünket? címmel már írtam egy blogbejegzést azzal kapcsolatban, hogy milyen sokat tanulhatunk a babáinktól motiváció és kitartás terén, érdemes példát venni róluk, milyen kitartással akarnak valamit megcsinálni. Ez azóta is sokszor eszembe jut. Sokat lehet tőlük tanulni.

Múlt hétvégén épp a Hajógyári szigetre igyekeztünk ki babakocsival. Menet közben már azon járt az agyam, hogy mi lesz, ha odaérünk, milyen játékok leszenk, sokan lesznek-e, vagy kevesen, bentmarad-e Lola a kocsiban, amíg odaérünk, vagy nem, meg persze a többi ügyesbajos dolog a jógastúdióval, könyvelővel kapcsolatban, hogy mi lesz a vacsora és a többi. Beértünk végül a szigetre, ott már Lola ki akart szállni a kocsiból. Elindultunk mentünk hol előre, hol hárta, én próbáltam terelgetni a játszótér felé. És azon vettem észre magam, hogy arra gondolok, hogy mikor érünk már oda. És ha odaérünk? Mi lesz? Semmi. Visongó gyerekek, gyerekeiket nevelgető, terelgető szülők, mint mindig. Nem mindegy, hogy mikor érünk oda? Lola addig is nézegeti az úton a kavicsokat, a virágokat egy-két csikket. Élvezi az utat. Mi felnőttek meg mindig csak a célokat hajszoljuk. Maga az oda vezető út pedig figyelmen kívül marad. Pedig ha úgy vesszük, életünk során nagyobb részben vagyunk úton, mint a célban. Mert a cél sokszor csak egy-egy pillanatig tart. És sokszor az odavezető utat nem éljük át, nem vagyunk jelen, csak a cél jár a fejükben, ami meg néhány pillanat alatt szertefoszlik.

Ugyanezt tanítja Eckhart Tolle is a Most hatalma című könyvében, hogy akkor leszünk boldogok, ha megtanulunk a mostban élni. Ne csak a célra gondoljunk, hanem vegyük észre az út szépségét is. Nyilván ezt nem tudjuk minden pillanatban (könnyen) megvalósítani, de érdemes rá töreketni. Például ma, amikor sittem a postára, akkor azon gondolkoztam, hogy nyitva lesz-e e hatig, vagy már zárva lesz, mire odaérek. de közben észrevettem, hogy milyen szépek voltak a felhők, ahogy megfestette őket a nap. Végül odaértem, de ha zárva lett volna, akkor is legalább egy élménnyel, egy szép képpel gazdagabb lettem.

A babáknak csak a most létezik. Eleinte még nem tudják a múlt és a jövő fogalmát. Ez van amögött is, hogy olyan kétségbeesetten sírnak, ha például nem találják az anyukájukat. Mert azt hiszik, hogy ez a pillanat örök, ha anya nincs itt, akkor nem is lesz. (Nyilván ez még az egész kis babákra igaz.)

Ma a postáról hazaérve lentmaradtunk még a kertben egy kicst. Elnéztem Lolát, ahogy elmerül a kavicsok pakolászásában, a füszálak piszkálásában, a virágok vizsgálatában, nem létezik számára semmi más az adott pillanatban. Próbálok tanulni tőle folyamatosan. Nekem is sokkal jobb úgy játszani vele, hogy ha beleélem magam, mintha közben máson jár az agyam. Kicsit olyan ez, mintha mégegyszer egy picit gyerek lehetnék.

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mire tanítanak a gyerekek? – a MOST hatalma

| Szűcs Orsolya
0