Kéj és szenvedély


Gubán Dorka

Gubán Dorka

2004-ben ébredt fel bennem a vágy, hogy hatékony és követhető utat találjak az Önvaló megismeréséhez. Rövid kutatás után számomra az astanga jóga mutatkozott erre a legalkalmasabbnak. Pár hónap alatt tradicionális Mysore stílusú gyakorlást építettem fel, amely magában foglalja a törekvést a jamák és nijamák megvalósítására a mindennapi életemben. Évenkénti indiai útjaim során a legkiválóbb tanároktól tanulhatok ászanát, pránájámát, meditációt és jóga filozófiát. 2013-ban párommal, Szalai Istvánnal lehetőségünk nyílt megnyitni a Bandha Works Jógaiskolát, ahol minden érdeklődővel megoszthatjuk a tapasztalatainkat.
Gubán Dorka

Latest posts by Gubán Dorka (see all)

 
 
“Csupán a kéj az, óh, Arjuna. Ez a szenvedély kötőerejével való társulásból születik, és később haraggá alakul át: ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.”
Bhagavad Gítá III.37.*
 

Gyakran szinonimaként használjuk a kéj és szenvedély szavakat, és olyan hatalmas erőknek képzeljük őket, amelyek még a legnagyobb szenteket is képesek visszahúzni az anyagi világ csábító rabságába. Ezért aki jóga útját járja az általában ellenségként tekint ezekre a fogalmakra, és igyekszik “szenvedélymentes” életet élni.

Mindeközben, ha végignézünk a múlt és jelen nagy mesterein, akkor azt látjuk, hogy sokan rendkívül szenvedélyes emberek voltak: gondoljunk csak Guruji sokszor igencsak fájdalmas igazításaira, Krishnamacharya szigorára, vagy Gandhiji tüzes beszédeire. Azt jelentené hát ez, hogy ők valójában az illúzió rabságában éltek, és nem is voltak valódi jógik?

Erről eszembe jutott a fenti Gítá vers, amely szerint a kéj és a szenvedély nem ugyanaz; a kéj akkor jön létre, ha a szenvedély elve az anyaggal társul. Tehát a szenvedély önmagában semleges, nem jó vagy rossz, viszont ha kapcsolatba kerül az anyagi világ énközpontú gondolkodásmódjával, akkor kéjjé alakul át, ami komoly gondokat okozhat a jövőben. A kéj tehát önző vágy arra, hogy magunkat élvezetekhez juttassuk, akár mások boldogtalansága árán is. Tehát a fogalom nem csak szexuális jellegű, hanem vonatkozhat bármire, amit önmagunk öröme érdekében teszünk: a kéj a forrása például annak is, ha rendkívüli lemondásokat végzünk azért, hogy mások csodáljanak minket, vagy mondjuk jótékonykodunk, de csak azért, hogy különleges és nagylelkű embernek érezhessük magunkat. A kéj ezért rendkívüli és látszólag csodálatos tettek hajtóereje is lehet, de sajnos ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy dühösek leszünk, ha nem kapjuk meg a kívánt eredményt.

Ezzel szemben, ha a semleges szenvedély nem anyagi, hanem spirituális hozzáállással társul, akkor egészen mást tapasztalhatunk. Ebben az esetben a cselekvés hajtóerejének központjában nem a kicsi egónk áll, hanem Isten vagy a nagybetűs Önvalónk, vagy az egyetemes Szeretet. Még az is lehet, hogy egy külső szemlélő szerint két személy pontosan ugyanazokat a cselekedeteket hajtja végre, de a végső eredmény teljesen más lesz, ha a spirituális szenvedély a tett hajtóereje és nem a kéj. Ha nincs bennünk szenvedély, akkor nem lesz semmi, ami tettekre ösztökélne bennünket, ezért a szenvedély mindenképpen szükséges az anyagi világban, különben éhenhalnánk ahelyett, hogy a Szeretet eszközeként cselekednénk. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, hogy mi áll a cselekedeteink középpontjában: a saját önző érdekeink vagy az Önvaló.

A szenvedély tehát semleges elem, amelynek az a feladata, hogy tettekre ösztönözzön, ez a teremtés és haladás hajtóereje, ezért önmagában tökéletesen tiszta és Isteni. Ha nincs szenvedély, akkor elpusztul a világ, hiszen nincs mozgás, nincs növekvés, nincs születés. Viszont semleges jellegénél fogva ez a hajtóerő bármilyen tett mozgatórugója lehet, ha a motivációnk önző, akkor önző tetteket eredményez, ha pedig minden élőlény boldogsága lebeg a szemünk előtt, akkor efelé fogunk haladni.

Érdemes ebben a kontextusban a saját gyakorlásunkat is megvizsgálni. Az astanga jóga ászanasorozatait folyamatos áramlása és fizikai jellege miatt sokan a szenvedélyes jelzővel illetik. Milyen igazuk is van, hiszen a mozgást és a tetteket használjuk arra, hogy megtisztítsuk a testünket és az elménket, és békés, örömteli állapotot érjünk el. A szenvedély gyújtja fel a tapasz (lemondás) tüzét, amely végül minden szennyeződést eléget. Mivel a végső cél az Önvalónk megismerése és minden élőlény boldogságához való hozzájárulás, ezért a hajtóerő ebben az esetben spirituális szenvedély, nem pedig a kéj. Természetesen a folyamatos önvizsgálat (szvádhjája) elengedhetetlen, hiszen mivel a szenvedély erejét az anyagi világban használjuk, ezért észrevétlenül kéjjé alakulhat, ha a gyakorlásunk céljává a vonzóbb külsőt vagy a nyakatekert ászanák minél szebb végrehajtását tesszük meg célként.

Ezért hát ne féljünk a szenvedélytől, csak arra vigyázzunk, nehogy rossz társaságba keveredjen, hiszen ártatlan jellegénél fogva könnyen előfordulhat, hogy az önzésünk hajójának fog jó hátszelet biztosítani. Fontos, hogy sose ítéljünk meg másokat pusztán a látszat alapján, hiszen avatatlan szemeknek a kéj és a szenvedély között nincs különbség. Gyakoroljuk inkább a saját motivációnk felismerését és megtisztítását, és akkor sosem szenvedünk többé a haragtól.

*A fordítás forrása: A Bhagavad Gítá úgy, ahogy van, Bhaktivedanta Book Trust 2006. második kiadás.

 

Ez is érdekelhet...

Kéj és szenvedély

| Gubán Dorka
0