Karácsonyi készülődés

Latest posts by Ujhelyi Péter (see all)

A karácsonyi készülődés jegyében egy zseniális recept Horváth Susa tolmácsolásában.

Némi módosítással vegetáriánus, és vegán konyhák is használhatják.

Céklás brownie? Igen, sőt sütőtökös!

Imádom az elsőre furcsán hangzó párosításokat. Így amikor megláttam a River Cottage minden napra című szakácskönyvben a céklás brownie receptjét, rögtön ki kellett próbálnom. Persze az eredeti nem paleo verzió, így módosítottam rajta. Ez lett az eredmény.

20 szelet lesz belőle körülbelül.

250 gr vaj
250 gr 70%-os étcsokoládé, vagy paleo csokoládé
3 db tojás

csipetnyi só
paleo édesítő ízlés szerint (én a nyírfacukrot vagy a kókuszcukrot javasolom)
150gr kókuszliszt (darált kókuszreszelék)egy zacskó  sütőporral elkeverve
250 gr főtt cékla, vagy sült sütőtök pürésítve

Kivajazok egy 20×25 centis, lapos tepsit, az aljára sütőpapírt teszek. Fontos, hogy ebből jobbat vegyünk, amire rá van írva, hogy nem tapad, mert jártam már elég rosszul a sütiről leszedhetetlen sütőpapírral.

A vajat és a csokit vagy gőz fölött, vagy amíg a 180 fokra beállított sütőnk bemelegszik, a sütőbe tett tálban felolvasztom. A második verzió még takarékos is. A tojást és az édesítőt egy tálban kézi habverővel összedolgozom, ebbe jön a csokis vaj. Addig matatok vele, amíg szép, egynemű, csillogó nem lesz. A sütőporos lisztet és a sót is adjuk hozzá és egy kanállal összekeverem, de nem kell agyon nyomasztani. A végén jön hozzá a finomra reszelt cékla, vagy a sütőtökpüré. Nagy mozdulatokkal keverem, mert, ha túl sokat abajgatom, akkor kemény lesz a brownie.

Az egészet beleöntöm a tepsibe, lesimítom a tetejét a kanállal és 20-25 percig sütöm. Akkor jó, ha morzsás lesz a villa, amikor a közepébe szúrom. Nagyon fontos! Hagyni kell kihűlni, akkor lehet csak jól szeletelni. Nem szabad túl sütni, mert akkor száraz lesz. Próbáljátok ki bátran, nem lesz panasz rájuk!

Horváth Susa
https://www.facebook.com/susainthekitchen

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Karácsonyi készülődés

| Ujhelyi Péter
0