Jógácsárja, avagy jóga gyakorló viselkedés minta. Első kiadás: Loka vicsára…


Baktai Ádám

Baktai Ádám

Védikus pap at Bhakti Kutir
Védikus pap, az indiai kultúrtudományok és gyógymódok szakértője. Szakterületei a védikus terápiás foglalkozások (Védikus asztrológia, Ájurvédikus gyógyászat, Vastu shastra, Hatha Jóga) és az Orientális egészség megőrző foglalkozások (Zen Shiatsu, Taoista Jóga)

Baktai Ádám 1976-ban született. Nagybátyja révén már 2 éves kora óta a keleti kultúra közelében élt. 15 éves korában Indiába került egy tradicionális bentlakásos kolostor-iskolába, ahol 10 évig folytatta tanulmányait. 7 éven keresztül tanított is az iskolában, majd az utolsó 3 évben igazgatóként is szolgálta az iskola intézményét.1995-ben szentelték pappá. Azóta papként, védikus asztrológusként, jóga oktatóként, shiatsu, ájurveda és reiki terapeutaként, valamint vastu shastra tanácsadóként tevékenykedett már Indiába, Angliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Mauritsiuson, a Fidzsi-szigeteken, Dubaiban és most Magyarországon.
Baktai Ádám

Arról már sokszor esett szó, hogy a különféle tanítói szintek közül az ácsárja a legmagasabb. És az ácsárja szó azt jelenti, hogy ‘aki a példájával tanít’. 

De ezt a kifejezést használják, ideális programokra is. Pl. az Ájurvédban létezik egy olyan fogalom, hogy dinácsárja, ami a nap ideális  felosztását jelöli.

Így szerintem már rátérhetünk a témára, ami miatt klaviatúrát ragadtam. Ugyan a találkozó tavaly nyáron volt, de most újra bejárta az internetet a fotó, amin Őszentsége a Dalai Láma és a Kiss zenekar fantasztikus frontembere Gene Simmons együtt pózol, és a kezük a méltán híres rock villában van. 

Ez  sokakat felháborított. Íme egy kis magyarázat a szkeptikusoknak:

Természetesen Őszentsége azért a másik kezével megvillantja a tantrikus gyakorlás rock villához passzoló múdráját is. Ugyanis a lelkigyakorlatok közben ebben a kéztartásban fogják a harangot és a vadzsrát, azaz villámot, ami az ősi tibeti kultúrában a yin és yang, azaz a női és férfi energiák egyensúlyát szimbolizálják.

A tantrikus Buddhizmusban a Vadzsrát fent fogják, mint férfi szimbólumot, de apána múdrában, azaz földelő múdrában, ami így létre hoz egy egyensúly kéztartást, a férfi villám egy feminin kéztartásban. Amolyan kis mini yin-yang-ot formázva.

Őszentsége a másik kézét lent, pedig Bhutadamar múdrában tartja, ami meg a negatív és ártó energiák távol tartó kéztartása, hiszen itt a harangot szokták tartani, ami azzal rezonál, ami körülveszi. A harang itt a női motívum, a múdra pedig a férfi hozzáállás. Újra egy yin-yang kéztartás. (A női hozzáállás az lenne ha a negatív energiát transzformálnánk, és nem távol tartanánk!)

És mégis, hogy minek az egész?! Őszentsége egy tanító, aki olyan magas rezgésen van, hogy neki egy picit alá kell ereszkednie, hogy mi egyáltalán befogadni tudjunk bármit is az Ő energiáiból.

Hiszen azok a magas rezgésű emberek, akik nem tanítanak simán hátat tudnak fordítani a világnak, hiszen nincs is a két entitás között semmi kapocs. Mármint a világi világ és a ultra spirituális rezgésű mesterek között.

De, akik tanítanak nekik valamelyeset keveredni kell a világ dolgaival, ezt hívják a szanszkrit filozófiában Loka Vicsárának, azaz a világhoz illeszkedő viselkedésnek.

A nagy írások azt a példát adják, hogy egy emelkedett spiritualista vajon segítene-e egy fuldoklónak. Hiszen neki az a karmája, és ha meg kell fulladni, hát akkor meg kell fulladnia. De ugye, hogy ez mennyire visszásnak hangzik?

Ezért írják a szentszövegek azt, hogy ilyen esetben fontos az emberi megítélés is a tanító szempontjából. Hiszen milyen furcsa lenne az az eset, ha a spiritualista nem segítene a fuldoklónak, de ezt az emberek szívtelenségnek és nemtörődömségnek vennék. Sőt, ha még ebből adódóan a tanítása hiteltelenné válna az emberek szemében.

Na, ez a Loka Vicsára. Semmi közünk a világhoz, de betartjuk a normális érintkezés szabályait, és így még megközelíthetőbbé válik mindaz amit mi képviselünk.

Szóval szerintem őszentsége látszólagos rock villás pózolása, a God of Thunder arccal egyszerűen zseniális megoldás!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

 

 

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Jógácsárja, avagy jóga gyakorló viselkedés minta. Első kiadás: Loka vicsára…

| Baktai Ádám
0