Hogyan vonjuk be a spiritualitást kapcsolatainkba?

Amikor spiritualitásról és kapcsolatról van szó, újból és újból ismerős kihívásokkal találjuk magunkat szemben. Legyen szó akár meghitt kapcsolatról, akár egy hétköznapi munkakapcsolatról, az elfogadás, a kontroll, a tisztelet és a „kettőn áll a vásár” témái újból és újból felmerülnek. 

Az első összetevő, amellyel több szellemiséget vihetünk a kapcsolatainkba, az az elfogadás. Emlékezve arra, hogy közös forrásunkban, a spirituális energiában mindannyian egyek vagyunk, az is eszünkbe juthat, hogy valamennyien ezt az egységet fejezzük ki a magunk egyedi módján. Éppen úgy, ahogy egy óceánból merített pohár víz is az óceán egyedi kifejeződése, mi is egyedi kifejeződései vagyunk a szellemi energiának. Folytatva ezt a hasonlatot, ha egy második pohár vizet merítünk az óceánból, az is az óceán egyedi kifejeződése lesz – még ha ez a második pohár, különbözni is fog az elsőtől. Minden pohárban eltérő lehet a víz mennyisége, a sókoncentrátum, az oxigéntartalom, az oldott ásványok, sőt, még a színe is eltérő lehet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egyik jobb volna mint a másik, hanem csak annyit, hogy noha különbözőek, mégis ugyan abból a forrásból származnak.

kuldetesunkEz a hasonlat nagyszerűen példázza a saját helyzetünket, hogy ugyanis egyikünk sem jobb a másiknál. Valamennyien a spirituális energia különféle kifejeződései vagyunk. A gazdag ember se nem jobb, se nem rosszabb a szegénynél. Az „így” gondolkozó ember nem jobb az „úgy” gondolkodónál. Az az ember, aki az egyik vallásban éli meg az áhítatát, nem különb attól, aki a másikban teszi ugyanezt. A sötétebb bőrű ember se nem jobb, se nem rosszabb mint a világos bőrű. Minden, ami van, a spirituális energia egy-egy megnyilvánulása. Ily módon, hogy is lehetne egy dolog értékesebb a másiknál?  Az elfogadás koncepciójának alfája és ómegája, hogy mindannyian egyek vagyunk minden mással.

A tőlünk szerényebb és a nálunknál magabiztosabb ember is egy velünk: mi ők vagyunk, és ők mi. Azáltal, hogy elfogadjuk őket, mint ugyanannak az energiának a különböző kifejeződéseit, egyúttal magunkat is elfogadjuk. Amikor úgy döntünk, hogy elítéljük és nem fogadjuk el őket, ezzel egyúttal megítéltetünk és elvetjük önmagunk elfogadását is.

Amikor elfogadunk másokat és megértjük, hogy úgy jók, ahogy vannak, elkezdjük a másikat lélekként látni, és nem olyasvalamiként, ami ellen harcra kell készülődnünk. Nem a versengés, hanem az egyesülés lehetőségét látjuk bennük. A kifejeződésükben a sajátosságot és nem a jót vagy rosszat látjuk. A másikban a megértendőt és nem legyőzendőt látunk. A tőlük telhető legjobbat teszik, azt használva amijük van, éppen úgy mint mi. Úgy látjuk őket, mint önmagunkat.

A kapcsolatokban megnyilvánuló spiritualitás következő összetevője az irányítás. Valójában olyasmi, mint „a másik lény irányítása”, nem létezik. Nincs meg rá a lehetőség. Akár megfélemlítést, akár érzelmi zsarolást, büntetést, lelki terrort vagy egyéb más eszközt választunk, végső soron nem szabályozhatjuk a mások cselekedeteit. Kivetíthetjük eléjük a döntéseik várható pozitív vagy negatív következményeit, de a döntés csak és kizárólag az ő kezükben van.

spiritSokan azzal töltjük az életünket, hogy másokat próbálunk ellenőrzés alatt tartani. Irányítani szeretnénk a fontos döntéseket a párkapcsolatunkban, a családunkban; dominálni akarunk a baráti társaság részeként, meghatározzuk, hogy a gyermekünk mit tegyen és mondjon, hogy a beosztottjaink miként végezzék munkájukat, és hogy az ügyfeleink, hogyan bánjanak velünk. Valódi irányítást azonban ezek felett nem gyakorolhatunk.

Az egyetlen dolog, amit ténylegesen irányíthatunk , az az, hogy hogyan reagálunk  az életünk különböző területein felbukkanó emberekre. Senkit nem kényszeríthetünk, és semminek sem kell egy bizonyos módon történnie. Az hogy milyen hatást gyakorolunk másokra, attól függ, hogy mennyire tisztelnek bennünket, hogy mi magunk mennyire vagyunk képesek figyelembe venni a szükségleteiket, és hogy a képességeink segítségével meg tudjuk-e értetni velük, hogy számukra miért kifizetődő ha úgy cselekszenek, ahogy javasoljuk. Még mindig lehetőségük van nemet mondani. Semmi mást nem tettünk, mint bizonyítékokkal bemutattuk, hogy amit ajánlunk, élvezhető és kevesebb szenvedéssel jár.

Összefoglalva az eddigieket, láthatjuk, hogy a megszokásaink sőt gyakran a neveltetésünk ellenére is valójában igen jó okunk van az elfogadásra. Midőn másoknak teret adunk a kibontakozásra, mi magunk is teret nyerünk. És azt is láthatjuk, hogy a kontroll az ellenőrzés és az irányítás  korlátozott eszközök, bármennyire is próbálunk ezen keresztül kiterjeszkedni.  

Összeállításunk James LeGrand hasonló című publikációja alapján készült.
szerző: Newman Tímea
forrás és engedély: Zsánerem Magazin
 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet...

Hogyan vonjuk be a spiritualitást kapcsolatainkba?

| Newman Tímea
0