Hogyan kell jógázni?


Jógamájá Dévi Dászi

Jógamájá Dévi Dászi

Szabó Szilvia at Inbound Jóga
1998-ban találkozott a jógával, azóta gyakorolja. Közel 10 évig gyakorolt harcművészetet is, pár éve pedig indiai klasszikus táncokkal kezdett foglalkozni.
Tanulmányokat folytatott tanári, sportedzői, jógaoktatói, budo, AMM terápia, és hindu teológia szakokon.
2006-ban Indiába utazott tanulmányútra, ami meghatározta élete további alakulását. Azóta évente több hónapot Indiában tölt.
2012-ben Mestere tanítványának fogadta, és az autentikus hindu kultúra továbbörökítését kapta feladatul.

http://inboundjoga.hu/
http://jogatradicio.hu/
Jógamájá Dévi Dászi

Latest posts by Jógamájá Dévi Dászi (see all)

Egy indiai filozófia professzor elmondja, hogy a tradíció szerint hogyan kell jógázni. A tradíció felhígulásáról, a jóga business és a lélek nélküli fitness-wellness szellemiségű jógastúdiók elterjedésének veszélyeiről nem csak beszél, hanem tesz is a tradíció továbbörökítéséért. Nem keveset. Minisztériumi támogatással a Mumbai Egyetemen a jóga filozófia oktatását szervezi. A hiteles jóga oktatók gondolatai a jógáról valamiben megegyezik: a jóga a testen túl a lelki ösvény útja.

Ők még tudták, hogyan kell jógázni a régészeti leletek szerint

Az 5000 éves leletek szerint akkor még nem volt kérdés, hogyan kell jógázni

India után vitathatatlanul az Egyesült Államokban vannak a legnagyobb számban jógázó diákok. Az 1980-as évektől a jóga egyre népszerűbbé vált, ez – nem véletlenül – egybeesik a növekvő aggodalmak és a stressz okozta különféle betegségek növekedésével. Ugyanakkor aggasztó tendenciák is mutatkoznak, amikor a jóga elveszti valódi értelmét, és csupán hamisított árucikké válik.

Aggasztó azt látni, hogy bár a jóga népszerűsége növekvő tendenciát mutat, mégis csökken a holisztikus, spirituális út. A jóga ugyanis nem csak a testmozgást jelenti – mondta Shubhada Joshi, a Mumbai Egyetem tudós filozófia professzora.

Amikor a jógaoktató nem a jóga hagyományai szerint él

A jóga népszerűvé válása az egyik legjobb példa a hasznos dolgok terjedésének. Ez hazánkban épp úgy tapasztalható, mint más országokban. Ugyanakkor az újracsomagolt változatot sokszor a kereskedelmi nyereség határozza meg. Több millió dolláros kiegészítők ipara csírázott, majd növekedett fel a jóga ősi hagyománya mellett. Jógaszőnyegek, kellékek, „forma-fokozó” jóga nadrág, amit komoly pénzekért el lehet adni a hiszékenyeknek. A jógastúdióba szóló bérletek, ahol nem biztos, hogy képzett és hiteles jógatanár várja a jelentkezéseket, csak egy gyorstalpalót végzett fiatal. Mindennek tetejében az sem ritka, hogy egy ilyen oktató a saját életében nem is követi még a jóga egészségmegőrző hagyományait sem, mit sem beszélve a jóga bölcseletéről. Elég meredek elképzelés abban gondolkodni, hogy egy ilyen oktató el meg tudná velünk tanítani, hogy hogyan kell jógázni.

Dr. Shubhada Joshi elmondja hogyan kell jógázni

Dr. Shubhada Joshi, a Mumbai Egyetem filozófia professzora felteszi a kérdést: Hogyan kell jógázni? A válasz: első lépés a hiteles írásokra alapozó felvilágosító munka.

A jóga nem csak mozgás

A jóga valódi célja elhalványodik, sok esetben teljesen eltűnik, és a legkülönbözőbb „stílusok” alakulnak ki, amit jóga név alatt gyakorolnak. Aggodalomra ad okot az a tény, hogy míg a jóga népszerűsége növekszik, annak holisztikus, spirituális felismerése gyorsan zsugorodik. A jóga nem csak testmozgás – mondta dr. Shubhada Joshi, a Mumbai Egyetem filozófia professzora. A megoldás a hiteles írásokra alapozó felvilágosító munka. Dr. Joshi kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően, a minisztérium támogatásával az egyetem széles skáláját kínálja az indiai filozófia diplomát adó kurzusainak. Bíznak abban, hogy a jól képezett tanárok hiánytalanul átörökítik a jóga komplex hagyományait is.

A jóga filozófiájának és gyakorlatának mindenhol vannak hiteles képviselői. A jóga joga, hogy az emberi fejlődés érdekében megőrizhesse évezredes tanítását.

Hogyan kell jógázni?

A tradíció szerint a jóga szellemi út. A testi fittség a jóga hozadéka, nem pedig célja. No de akkor hogyan kell jógázni? Hogyan fogjak hozzá, hogyan kezdjek el jógázni? Jó hír: ha ezt a kérdést feltetted, akkor már elkezdtél jógázni. A következő lépés az, amit mostantól minden nap meg kell tenned: picit haladj tovább. A nap végén érezd azt, hogy egyre inkább kikristályosodik előtted, hogy hogyan kell jógázni.

Hogyan tovább?

Tanulmányozz hiteles jóga szakirodalmat és írásokat. Keress fel néhány számodra kedves jógaközpontot, és ahol azt érzed, hogy a jógát annak mélységében oktatják, fogj hozzá és folyamatosan olvass utána. Ha őszinte a kutatásod, hidd el a belső hang elvezet a hiteles külső hang forrásaihoz, azokhoz a jógaoktató központokhoz, ahol a tradicionális szemléletű jógát oktatják.


 

 

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hogyan kell jógázni?

| Jógamájá Dévi Dászi
0