Fájdalom: Megtalálni a kényelmet a kényelmetlenségben is

Trapp László

A jóga mindig ott volt, van és lesz az életemben, eleinte csak röpke pillanatok jelezték jelenlétét, majd a kisebb nagyobb ráeszmélések során vált egyre tisztábbá a felismerés. Hangsúlyozom, tisztábbá, hiszen bár jelen vagyok a jógában, sokszor a villódzó fények elkápráztatják a szemet, s ilyenkor az ember nem ura önmagának. A cél jelen lenni tiszta önismerettel.

Megannyi ember él a múltban, vagy a jövőben, hogy elkerülje a jelen megtapasztalását, gyakran azért, mert a jelen fájdalmas, vagy mert nehéz azt elviselni. A jóga órákon sok tanuló azt gondolja, hogy nekik „fogcsikorgatva kell szenvedniük”, amíg a tanár azt nem mondja nekik, hogy kijöhetnek az ászanából. 

Ez a jóga úgy néz ki, mint egy tornagyakorlat és ez rossz hozzáállás. A fájdalom olyan, mint egy tanár, mert az élet tele van fájdalommal. Csupán az erőfeszítésben van tudás. Csak a fájdalmon keresztül láthatod meg a fényt. A fájdalom a gurud. Ahogy boldogan tapasztaljuk meg az örömöket, ugyanúgy meg kellene tanulnunk nem elveszíteni a boldogságunkat, amikor a fájdalom megjelenik. Ahogy látjuk a jót az örömben, ugyanúgy meg kellene tanulnunk meglátni a jót a fájdalomban is. Tanuld meg megtalálni a kényelmet a kényelmetlenben is. Nem kellene elmenekülni a fájdalomtól, hanem át kellene hatolni rajta, és túllépni azt. Ez az állhatatosság és kitartás gyakorlása, amely egy spirituális szemlélet a jóga útján. Ez a spirituális életet is jelenti.

 

A fotón: Trapp László

Éppen úgy, mint ahogy a jóga etikai kódexe megtisztítja a tetteinket a világban, az ászanák és a pránájáma megtisztítják a belső világunkat. Ezeket a gyakorlatokat használjuk, hogy segítsenek nekünk megtanulni elviselni és legyőzni az elkerülhetetlen fájdalmakat, és az élet megpróbáltatásait. Hadd mondjak egy példát: felismerve a cukorbajt, valaki csinál egy tesztet, hogy megnézze, mennyi a megfelelő cukorszint, amit a test még tolerál. Hasonlóan, a jóga gyakorlása megmutatja nekünk, hogy mekkora fájdalmat képes a test elviselni, és hogy mekkora szenvedést képes az elme eltűrni. Mivel a fájdalom elkerülhetetlen, az ászana egy laboratórium, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan tudjuk elviselni a kikerülhetetlen fájdalmat, és hogyan tudjuk tolerálhatóvá tenni azt. Amíg nem kutatjuk fel hatékonyan a fájdalmat, addig nem kerülhetjük el az elkerülhetetlen fájdalmat, amely minden fejlődés és változás része. Az ászanák segítenek nekünk egy átlagon felüli toleranciát kifejleszteni a testben és az elmében, s ezért sokkal könnyebben tudjuk elviselni a feszültséget és a túlzott megterhelést. Más szavakkal, az erőfeszítés és az azzal járó elkerülhetetlen fájdalmak, esszenciális részei annak, amit egy ászana taníthat nekünk. A hátrahajlások például, megengedik nekünk, hogy láthassuk az emberek bátorságát és kitartását, hogy képesek-e elviselni a fájdalmat. A karokon egyensúlyozó ászanák tanítják és kiművelik a toleranciát. Ha képes vagy alkalmazkodni és egyensúlyozni a világban, amely állandó mozgásban van és ingadozik, akkor megtanulod, hogyan válj toleránssá, a változás és különbözőség állandóságával szemben.

Kitartás szükséges, hogy megtarts egy ászanát. Ahhoz, hogy mestere legyél egy ászanának, türelmesnek és fegyelmezettnek kell lenned. Az ászana nem valósul meg, ha grimaszokat vágsz. Tehát, hogyan lehet megtanulni, elviselhetővé tenni a fájdalmat? Már korábban megtanultuk, hogyan találhatunk megnyugvást pózban; hogyan hozzunk létre relaxált állapotot, főleg ott ahol sok a feszültség. Az ellazítás kezdődhet a halántékokban vagy az agy sejtjeiben lakozó feszültség elengedésével. Ez megnyugtatja az agy terhelését, a szemek és a halántékok ellazítása által. Sorjában megszünteti az idegek és izomrostok feszültségét. Ez az a mód, ahogyan át tudsz alakítani egy elviselhetetlen fájdalmat elviselhetővé, amely időt és teret hagy neked, amelyben végül elsajátítod az ászanát, és megsemmisíted a fájdalmat mindenestől.

A szabadság eléréséhez, el kell viselned a fájdalmat. Ez egyaránt igaz az életben is. Egy tanulóm azt mondta, hogy miközben pránáyámában ül, bizsergést érez a lábfejeiben, és így végig csak a lábaira tud fókuszálni. Azt mondtam neki, ahogy gyakorolt, szintén helyes gyakorlás volt. Mivel nem volt nyugodt, azt gondolta, rosszul csinálta. De a gyakorlás nem csak kellemes érzésekről szól. Tudatosságról szól, és a tudatosság vezet minket, hogy megfigyeljük és megértsük, mind az örömöt, mind pedig a fájdalmat.

Eleinte a fájdalom nagyon erős lehet, mivel a test ellenáll nekünk. A fájdalomnak való megadással, megpuhítjuk a testet, és a fájdalom így fokozatosan csökken. Ám, mihelyt egyre tapasztaltabbak vagyunk, és a fájdalom visszatér élesen, akkor, amikor nem kellene, hogy ott legyen, akkor bölcs dolog elhagyni az ászanát egy ideig, és elgondolkozni, hogy mi a hiba. A fájdalom csak akkor jön, amikor a test nem érti, hogyan kell végezni az ászanát, amely a kezdetekben fordul elő. A helyesen kivitelezett pózban, nincs fájdalom. Ahhoz, hogy elsajátítsd a helyes testtartást, szembe kell nézned a fájdalommal. Nincs más lehetőség.

A megértésednek bensőséges viszonyban kellene lennie a testeddel. Szoros kapcsolatban kellene lenni vele, és jól ismerni azt. Amikor nincs bensőséges viszony az elméd és a tested között, akkor kettősség van, elkülönülés, nincs integráció. Amikor fájdalmat tapasztalsz, akkor szoros kapcsolatba kerülsz a fájdalmas résszel, így kiigazíthatod azt, csökkentheted a fájdalmat, és megérezheted a könnyedséget. A fájdalom egy nagy filozófus, mert folyton azon gondolkozik, hogyan tud megszabadulni önmagától, és mert fegyelmet követel. Másrészről, a fájdalom, annak megértése, hogy hogyan viszi a figyelem fókuszát az érintett területre. Ha elengedjük az agy feszültségét, akkor a figyelem megmutatja a módját, hogy lecsökkentse, és később megszüntesse a fájdalom forrását. Ily módon, a fájdalom nagyszerű tanító lehet, amely megtanít minket, hogyan is éljünk vele, és hogyan vehetünk tőle végleg búcsút.

Nem csupán a jóga az összes fájdalom forrása; a fájdalom már ott van. Ott van a felszín alatt. Vagy megtanultunk együtt élünk vele, vagy nem veszünk róla tudomást. Ez olyan, mintha a test kómában lenne. Amikor jógázni kezdesz, a fel nem ismert fájdalom a felszínre jön. Amikor képessé válunk használni az intelligenciánkat, hogy megtisztítsuk a testünket, akkor a lappangó fájdalom feloldódik. Mindaddig, amíg merevség van a testben és az elmében, addig nincs béke. A belső hibák, mint a túlerőltetés, a megfigyelés nélküli akciók, a torok megfeszítése, és a fülek eldugulása hajlamokat teremt, és ezen hajlamok következménye a tudatosság hiánya, merevség, kimerültség, feszültség, egyensúlytalanság és fájdalom. Például, amikor az elsorvadt izmok újraélednek, az az újjászületés gyötrelmével jár. Csupán két lehetőség van, hogy szembenézz a fájdalommal: örökké együtt élni vele, vagy dolgozni azon, hogy megszabadulj tőle.

Miközben fel kell ismernünk a fájdalom létezését és fontosságát, nem szabad azt felmagasztalnunk.  Ahol fájdalom van, annak oka is van. Nem az a cél, hogy kitarts egy ászanát, bármi áron, ami fájdalmas, vagy hogy megpróbáld kivitelezni idő előtt. Így tudok megsérülni, mint egy kezdő gyakorló, amikor a tanárom belevisz Hanumán ászanába, amely a lábak extrém nyújtásával jár, rávezető gyakorlás, vagy előkészület nélkül. A cél, hogy minél több intelligenciával és a szeretettel valósítsuk meg az ászanát. Ehhez, meg kell tanulni különbséget tenni a „jó” és „rossz” fájdalom között.

A jó fájdalom, nem csupán építő, hanem felvillanyozó és kihívásokkal jár, míg a rossz fájdalom, ártalmas és gyötrelmes szenvedést okoz. A jó fájdalom a fejlődésünket, a fizikai és spirituális átalakulásunkat szolgálja. A jó fájdalom általában olyan, mint egy fokozatosan hosszabbodó, erősödő érzés, és meg kellene különböztetni a rossz fájdalomtól, amely gyakran egy éles, hirtelen figyelmeztető érzés, amelyet a testünk használ, hogy figyelmeztessen minket, ha túlmegyünk a jelen képességeinken. Ráadásul, ha a fájdalmad állandó, és felerősödik, miközben gyakorolsz, akkor valószínű, hogy ez egy rossz fájdalom.

A jóga feladata, hogy túllépjünk határainkon – az ésszerűség keretein belül. Folyamatosan terjesztjük ki az elme képkeretét, a test festővásznát felhasználva. Ez olyan, mintha a vásznat tovább feszítenéd, és egy hatalmas festő felületet hoznál létre. Persze tisztelnünk kell a testünk jelenlegi kondícióját. Ha túl gyorsan vagy túl erősen húzzuk a vásznat, akkor el fog szakadni. Ha a mai gyakorlás tönkreteszi a holnapi gyakorlást, akkor ez helytelen.

Sok tanár kéri tőled, hogy könnyedén és komfortosan kivitelezd az ászanát, feszültség és megerőltetés nélkül. Ez végül oda vezeti a gyakorlót, hogy az elme határain belül maradjon, elkerülhetetlen félelmekkel, ragaszkodással, kicsinyességgel. Ezek a tanárok és tanítványaik úgy érzik, hogy az a fajta precíz és intenzív gyakorlás, amelyet leírtam, fájdalmas. Igen, igaz, hogy néha fájdalmat érzünk a gyakorlásunk során, ahogy használjuk önmagunkat és a szabad akaratunkat. A jóga a test megtisztítására és annak felfedezésére, valamint az elme tökéletesítésére szolgál. Ez akaraterőt követel, a fizikai fájdalom megfigyeléséhez, s egyúttal ennek elviseléséhez, anélkül, hogy fokoznánk. Bizonyos nehézség nélkül, a valódi ászana nem tapasztalható meg, és így az elme megmarad saját keretein belül, és nem fog túllépni a meglévő határain. Az elme ezen behatárolt állapotát úgy lehetne leírni, mint kicsinyes, silány elmét.

Emlékszem két profi balett táncosra. Minden ászanát képesek voltak végrehajtani mindenfajta nehézség és ellenállás nélkül, vagyis a végső póz eléréséhez nem lehetett tanítani nekik semmit. Az én feladatom az volt, hogy visszavigyem őket a tartásokba, és megmutassam nekik, hogyan tudják a mozgást létrehozni ellenállással önmagukban, s így dolgozhattak az egyensúly keskeny vonalán, az ismert és ismeretlen között. Amikor nyújtjuk és kiterjesztjük a test tudatosságunkat a jelenlegi határainkon túlra, akkor az ismert határainkon dolgozunk az ismeretlen felé, az éber tudatosságunk kiterjesztésével. A balett táncosoknak a legtöbb emberhez képest ellentétes problémája van, a túlzott hajlékonyságuk miatt, a fizikai kapacitásuk túlszárnyalja az intellektuális tudatosságukat.

Amikor elkezdünk ászanákat gyakorolni, akkor megtapasztaljuk a fizikai és a mentális fájdalmat is. Ahogyan meg kell tudnunk különböztetni a „jó” fizikai fájdalmat a „rossz” fizikai fájdalomtól, ugyanúgy különbséget kell tenni a mentális fájdalommal kapcsolatban. A jó fájdalomnak fokozatosnak és nem hirtelennek kellene lennie, és ugyanakkor erőt kellene adnia. Felkelni reggel hat órakor jógázni munka előtt, lehet, hogy fájdalmasnak tűnik, de ez építő, és magában foglalja az önmagaddal való törődés késztetését, hogy túlmenj a jelen határaidon. Azonban emlékeznünk kell arra, hogy a gyakorlásunk folyamatos és fokozatos legyen. Ha túl korán próbálsz meg felkelni, ez ellenállást fog létrehozni a testedben; vagyis hajnali négy órakor nem fogod tudni fenntartani a gyakorlást. Ráadásul, a hajnali négy órai felkelés rövid alvásidőt eredményez, és a családodat is zavarni fogja, önző leszel és mindennek tetejében, még a saját szenvedésedet is rányomod másokra. A jó fájdalmat úgy használjuk, mint egy védőoltást az elkerülhetetlen fájdalom és szenvedés ellen, amit az élet folyton folyvást az utunkba állít, de az adagolásnak megfelelőnek kell lennie. Az ászana gyakorlás egy lehetőség, hogy meglássuk az akadályokat a gyakorlásban és az életben, és felfedezzük, hogy hogyan is tudunk megbirkózni velük. Sok intellektuálisan fejlett ember érzelmileg még éretlen. Ha szembe kell nézniük a fájdalmaikkal, megpróbálnak elmenekülni előlük. Csak elvétve felkészültek arra, hogy szembe nézzenek a fájdalommal, és hogy dolgozzanak rajta, mikor intenzíven benne vannak egy pózban. Ez a fajta gyakorlás hozza őket szembe a testük természetének valóságával.  Szembe kell néznünk az érzelmeinkkel, nem pedig elfutnunk előlük. Nem jógázhatunk csupán az élvezetért; tegyük azt a végső megszabadulásért.

A legtöbb ember örömöt akar érezni szenvedés nélkül. Én mindkettőt akarom. Figyeld meg, hogy a fájdalom meddig visz el. Amikor nem állsz ellent a szenvedésnek, akkor összebarátkozhatsz más emberekkel, akik szenvednek. Én sokat szenvedtem a testemben. Most, mikor valaki beszél nekem a szenvedéseiről, a testemben átérzem azokat. A személyes tapasztalatom vértez fel nagy szeretettel és együttérzéssel. Vagyis azt mondom, „Barátom, had próbáljam meg és had csináljak valamit.” A fájdalom jön, hogy vezessen téged. Amikor megismered a fájdalmat, könyörületessé válsz. Csupán az élvezetek, nem tudnak megtanítani minket erre.

Azonban a könyörület nem jelent sajnálatot. A sebész megműti a betegeket, s a műtét maga fájdalmas lenne a betegek számára, ha nem kapnának érzéstelenítést. Mint jóga tanár, műtenem kell, amikor a páciens tudatos. Nyilvánvalóan ez fájdalmas. De ez az egyetlen út, hogy megtanuljunk cselekedni, élni, és fejlődni. Mindannyiunknak van lélekjelenléte, amikor minden klappol, de szükségünk van lélekjelenlétre akkor is, amikor a dolgok rosszul állnak. Ha szembenézünk a szenvedéssel, és elfogadjuk azt, mint elkerülhetetlent, az összes szorongás eltűnik.

Minden betegség a valóságban, önmagunk része; a megnyilvánulásunk része. A jóga filozófia szerint, a betegségek és a szenvedés, a múlt cselekedeteinek gyümölcsei. Ebben az értelemben felelősek vagyunk a tetteinkért. Ha szenvedéssel találkozunk a jógával kapcsolatban, akkor tudatára ébredünk a tolerancia és állhatatosság új tudatosságának, valamint, igaz együttérzés ébred bennünk, más emberek szenvedései iránt. Ezek a minőségek jelzik a fejlődés szintjét, amelyet elértünk. Vagyis, miért ne tekinthetnénk a megpróbáltatásokra pozitívan? Természetesen ez egy vészjelzés, mely egyben önmagában hordozza a megoldás és transzcendencia magját. Életemben a legnagyobb áldások közé sorolom a korai betegeskedésemet, a nyomorúságot, a műveltség hiányát, és a gurum szigorúságát. Ezen viszontagságok nélkül, soha nem ragaszkodtam volna ilyen odaadóan a jógához. Mikor minden más eltávolodik, akkor a lényeg feltárul.

Persze, amikor fiatal vagy, különösen nehéz tudni, hogy mit kell megtartani, hogy mi legyen a cél, és azt véghez vinni.  Mint egy fiatal harcos Punéban, úgy ragaszkodtam a jógagyakorlásomhoz. Ahogy mondtam, a társadalom szerint, aki jógatanárként akart karriert csinálni, az örült volt, és semmibe vették. A közvélemény azt fogadta el, aki papnak tanult vagy szannjászinná (világról lemondott) akart válni, viszont a jóga, mint foglalkozás elfogadhatatlan volt. A fájdalom még nagyobb forrását tetézte, a családom rosszallása és kiközösítésük. Például, egy ultra ortodox háttérrel, természetesen shendit viseltem, egy hosszú hajtincset, vagy hajcsomót, amely a borotvált fej tetején volt. A modern, elnyugatiasult Punéban, ez teljesen lenézett volt. A középiskolai osztálytársaim, mindannyian erősek, egészségesek és sziporkázóak voltak, szekáltak és kigúnyoltak kíméletlenül. Végül leborotváltam a hajtincsemet és modern frizurát növesztettem. Ez végképp rámharagította a családomat. Nem ehettem velük, vagy otthagytak a konyhájukban.

A Hinduknál szintén tiltott, hogy átkeljenek az óceánon. Az első angliai tanításom után 1954-ben, megálltam Bangalore-ban, hogy tiszteletemet fejezzem ki anyai nagybácsimnál. Elutasított, még a házába se tehettem be a lábamat. Ezek után lehet csodálkozni azon, hogy a gőgösség védő pajzsát fejlesztettem ki, fiatalemberként? Az idő éretté tett, de a fiatalkori gőgösségem volt az egyetlen megoldás, hogy megvédjem magam az ellenségesnek látszó világgal szemben. Viszont ez az ellenséges viszony is motivált, hogy állhatatosan hű maradjak a jógához.

Néha mindenki találhatja magát olyan félelmetes dilemmában, amikor a viselkedés vagy cselekvés minden iránya rossznak tűnik. Ardzsuna a Bhagavad Gítá második fejezetében nagy dilemmába kerül. Semmit sem tenni is egy cselekedet, elkerülhetetlen következményekkel, és ezért nem megoldás elmenekülni sem a fájdalom, sem pedig a szenvedés elől. Krisna segítségével Arjuna követi a dharma ösvényét, a vallási kötelesség tudományát, ahogyan ő egyeztette az emberi és az anyagi szintet, az összeegyeztethetetlen.  Fiatalkoromban, lehetetlennek tűnt, hogy elfogadjanak a tanulóim és a családom. De a jógikus úton való kitartással, elértem azt a szintet, amelynél nem csupán elfogadnak, hanem megbecsülést kapok a tanulóimtól és a családomtól. Mindez lehetetlen lett volna, anélkül a fejlődés nélkül, amit a jóga adott.

Forrás: B.K.S. Iyengar – LIGHT ON LIFE
Fordította: Trapp László
http://laszlotrapp.wordpress.com/

 

Ez is érdekelhet...

Fájdalom: Megtalálni a kényelmet a kényelmetlenségben is

| Trapp László
0