Egy kis Japán kaja kultúra, miso leves…


Baktai Ádám

Baktai Ádám

Védikus pap at Bhakti Kutir
Védikus pap, az indiai kultúrtudományok és gyógymódok szakértője. Szakterületei a védikus terápiás foglalkozások (Védikus asztrológia, Ájurvédikus gyógyászat, Vastu shastra, Hatha Jóga) és az Orientális egészség megőrző foglalkozások (Zen Shiatsu, Taoista Jóga)

Baktai Ádám 1976-ban született. Nagybátyja révén már 2 éves kora óta a keleti kultúra közelében élt. 15 éves korában Indiába került egy tradicionális bentlakásos kolostor-iskolába, ahol 10 évig folytatta tanulmányait. 7 éven keresztül tanított is az iskolában, majd az utolsó 3 évben igazgatóként is szolgálta az iskola intézményét.1995-ben szentelték pappá. Azóta papként, védikus asztrológusként, jóga oktatóként, shiatsu, ájurveda és reiki terapeutaként, valamint vastu shastra tanácsadóként tevékenykedett már Indiába, Angliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Mauritsiuson, a Fidzsi-szigeteken, Dubaiban és most Magyarországon.
Baktai Ádám

Egy felmérés szerint Japánban az éves miso leves fogyasztás majdnem eléri az 1200-as számot per fő. Igen az napi több, mint 3 miso leves per fő.

Nagymamák ezzel keltik a gyerekeket, sőt szokás szerint egy búcsú levessel kellene befejezni a napot is. De a nagyon tradicionális Japán gasztro mesterek  szerint minden étkezés előtt is miso levest kell fogyasztani, hiszen egy kicsit étvágy csökkentő is, ugyanakkor emésztésserkentő. Elképesztően egészséges, rendkívül kalória szegény, és még finom is.

Alapvetően a miso fő alapanyaga az erjesztett szójabab püré. Mindenki a saját stílusára esküszik, így van 3 évig erjesztett miso is, de vannak egész frissek is, amelyeket csak pár hónapig erjesztenek.

Nekünk vegetáriánusokra főként arra kell vigyázni, hogy világos miso pasztát fogyasszunk, mert azokban nincs hal alap lé, vagy hal pehely. Egyébként ha engem kérdeztek a miso leves elengedhetetlen a vegetáriánus táplálkozáshoz. Hiszen mivel erjesztett alapanyagokból készül (egyes miso alapokban van rizs is, és/vagy árpa is a szóján kívül) így kiválóan pótolja az oly sokszor számon kért B 12 vitamint, ami nagy mennyiségben leginkább az állati eredetű ételekből szívódik fel. 

És, hogy miért írom most mindezt le nektek? Egyszerű minap voltam a TESCO-ban vásárolni és kitűnő miso levest tudtam venni. Most persze minden Japán mániás barátom azonnal követelni fogja, hogy vágjam le a kisujjam felső percét vezeklés képen, de én szoktam bolti, nagyüzemi misot is enni.

A termék a képen látható Saitaku cég cucca, és szerintem egy nagyon jó belépő azoknak is, akik még nem igazán ismerik ezt a csodálatos ételt. Ez egy világos miso. Nincs benne halszármazék, csak kevés alga van benne, de abból viszont 2 féle. Szóval egy könnyed finom étel, és nagyon finom.

Elkészítési idő 3-5 perc. Nézzetek receptek után a neten. De ami nagyon fontos, a miso levest nem forraljuk. Szóval meleg vízbe kikeverjük. És leöntjük vele a kis tofunkat, finomra vágott zöldségeinket, esetleg egy kis wakami algát és már kész is!

(Ha már bevallottam, hogy veszek bolti miso-t, bevallanám az ultra szentség törést. Én néha keverek Indonéz szatay szószt is a miso levesembe, de volt már, hogy Thai Tom Yum vagy Tom Kha levest is bele elegyítettem. Ezért mondtam, hogy inkább keresetek az interneten recepteket. De, hogy a Japános barátaim megnyugodjanak most megyek és elkövetek egy laza hara kirit magamon.)

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Egy kis Japán kaja kultúra, miso leves…

| Baktai Ádám
0