Egy hátfájós elme vallomása


Pórffy Csaba

Pórffy Csaba

Több mint 15 év jóga és 20 év harcmüvészet gyakorlással a hátam mögött immár nyolcadik éve foglalkozom jógaoktatással. Tanitottam Németországban illetve az USA-ban is. Magyarországon elsők között kezdtem el a jóga évezredes tudását a fittness világában is terjeszteni. Az órákon egyaránt fontos szerepet kap a tartásjavitás, a stressz oldása fizikai és pszichés szinten egyaránt, illetve a mély és pihentető relaxáció. Egy 60-90 perces óra szisztematikusan átmozgatja a testet, kioldja a feszültséget jellegzetes testrészekből (csipő. medence, derék, nyaki terület), ezáltal biztositva a helyes testtartást, amelyben az életerő optimálisan áramolva feltölti az egész testet, erővel és rugalmassággal ajándékoz meg. A légzőgyakorlatok átszellőztetik a tüdőt, oxigénnel töltik fel a sejteket, beinditják a méregtelenitést az egyes szervekben és szövetekben egészen a sejtek szintjéig. A meditáció állapotában az elme megnyugszik, a gondolatok folytonos áramlása megáll, és egy magasabb tudatállapotba kerülve átélhetjük a tökéletes lelki békét és belső nyugalmat.

Saját jógastúdiómban szeretettel várok minden gyakorolni, tanulni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt!
Pórffy Csaba

Latest posts by Pórffy Csaba (see all)

Mondtam ugye, hogy gyakrabban fogok írni? Na tessék, amíg a kis Panni itt hernyózik mellettem a kanapén, időm is van, és itt a remek téma, is amit egy Ashtangás oldalon olvastam, idézem:

“a hátam annyira megsérült, hogy járni is alig tudok. Megkérdeztem a tanárt (Nancy Gilgoffot valószinüleg) hogy mondjon valamit a sérülésemről, és ezt válaszolta:
– Az olyan típusú emberek mint Te, muszáj hogy “érezzenek” valamit a pózokban, a nyújtást, a hajlitást, etc.. De a jóga nem arról szól, hogy ezeket az érzéseket keressük. Igazából, amiről a jóga szól: nem érezni semmit (különösen nem kényelmetlenséget vagy fájdalmat). A lényeg, amit szeretnék megértetni: meg kell tanulni megálljt parancsolni saját magunknak, mielőtt elérnénk azt az intenziv nyújtást vagy hajlitást, amit el akarunk érni.

Sokan arra használják a jógát, hogy intenzivebbnek érezzék a saját létüket. Vélhetően azért, hogy pótoljanak valami hiányzó dolgot az életükben. Éppen ezért olyan sok a jógagyakorlásból eredő sérülés, különösen az Ashtanga jógában, amely vonzza az ilyen tipusú embereket
Egész libabőrös lettem ettől a szuper-éles és pontos meglátástól és megfogalmazástól! Pont ettől lesz valaki sztem egy kiemelkedő tanitó, hogy a nyilvánvaló, de mégis nehezen észrevehető dolgokat pontosan és érthetően megfogalmazza. A jógázók és különösen a tanárok (tapasztalatom szerint legalábbis) gyakran szeretik a jógát misztikus ködbe burkolni, illetve nehezen érthető megfogalmazásokkal körülirni. Pedig a jógánál nincs egyszerübb dolog, széles e világon. És ha valaki ezt az egyszerüséget meg tudja ragadni és ki tudja fejezni, az a jó tanár. Gondoljunk egy ZEN-mesterre. A ZEN az életet a maga nyers valóságában szemléli. Ezért is van a fazekas-mester vagyonokat érő, remekmivü teáskancsóján egy kis hiba, egy oda nem illő, de mégis tökéletesen oda-kivánkozó szabálytalanság.

Én szeretek eljárni jógaórákra más tanárokhoz is. Hogy miért? Nem azért, hogy valami új trükköt csipjek fel a trikónászana felvételéhez, vagy hogy beerőltesse valaki a lábaimat a fejem mögé… Ezek a dolgok pár évig valóban fontosak és szórakoztatóak, de egy idő után rájön az ember (különösen egy sérülés idején), hogy az egész gyakorlás nem erről szól. Pattabhi Jois is megmondta: ‘az egész csak egy cirkusz’.

Ami miatt vonz (avagy nem) egy tanár órája, az maga a tanár személyisége, amin keresztül átjön a ‘titok’ – azaz hogy mennyire valósította meg saját magát a gyakorláson, sadhana-ján keresztül. Nézzük meg a teskancsót: nem szabályos. A tanitó sem lehet ‘szabályos’, mert akkor olyan lesz, mint egy IKEÁS kancsó: olcsó és bármikor helyettesithető. Az IKEÁS-kancsó tanár IKEÁS kancsókat fog gyártani, futószalagon. A valódi tanár pedig ahhoz hasonló kancsókat, mint ami a képen látható: egyedit, nem teljesen szabályosat, de valódi egyensúlyt megvalósitót. A félreértést ott látom, hogy a legtöbb tanár egy ideált akar megvalósitani: amit hallott és/vagy gondol arról, hogy milyennek is kell lennie egy tanárnak. Szerintem ez a biztos jele annak, hogy valaki tévúton jár. Mert nincs, nem lehet két egyforma tanár, mint ahogy nincs két egyforma szikla, vagy villámlás sem! Pattabhi Jois azt mondta a tanitványainak (pl. Nancy Gilgoffnak is): úgy tanitsd a jógát, ahogy én tanitottam neked. Nem azt mondta, hogy tanitsd ugyanúgy a jógát mint mindenki más, ‘tradicionális’ szemléletben. Ez a tradicionális dolog a legviccesebb, ha nem mindjárt nevetséges dolog, amit tapasztalok az Ashtanga-világban. Tessék mondani, mi az a Tradició? Meg tudná valaki pontosan fogalmazni? Szabályok? 1, 2, 3, hidból fel ötször, dropback, bokafogás, azután jöhet a második sorozat. LOL :)) Tessék már megmutatni, hány ember képes, vagy lesz képes valaha is megfogni a bokáját? Vagy: trikonászanában először felvesszük a pózt, utána nyújtjuk a gerincet, és nem megforditva. Kérem szépen: nem mindegy?! Mi köze ennek az ÉLET-hez? Az Élet életszerü. Nem halott, nem merev, nincs merev szabályok közé szoritva. Ami korlátok között vergődik és ki akar onnan törni, akár sérülés árán is: az az elménk. Úgyhogy itt most visszautalnék a post eleji idézetre Nancy-től: “meg kell tanulni megálljt parancsolni saját magunknak, mielőtt elérnénk azt az intenziv nyújtást vagy hajlitást, amit el akarunk érni.

De hallgathatunk Pattabhi Jois-ra is: “ha az elme nyugodt: az ászana tökéletes

Ez is érdekelhet...

Egy hátfájós elme vallomása

| Pórffy Csaba
0