Dattatréja 7. guruja, a Nap…


Baktai Ádám

Baktai Ádám

Védikus pap at Bhakti Kutir
Védikus pap, az indiai kultúrtudományok és gyógymódok szakértője. Szakterületei a védikus terápiás foglalkozások (Védikus asztrológia, Ájurvédikus gyógyászat, Vastu shastra, Hatha Jóga) és az Orientális egészség megőrző foglalkozások (Zen Shiatsu, Taoista Jóga)

Baktai Ádám 1976-ban született. Nagybátyja révén már 2 éves kora óta a keleti kultúra közelében élt. 15 éves korában Indiába került egy tradicionális bentlakásos kolostor-iskolába, ahol 10 évig folytatta tanulmányait. 7 éven keresztül tanított is az iskolában, majd az utolsó 3 évben igazgatóként is szolgálta az iskola intézményét.1995-ben szentelték pappá. Azóta papként, védikus asztrológusként, jóga oktatóként, shiatsu, ájurveda és reiki terapeutaként, valamint vastu shastra tanácsadóként tevékenykedett már Indiába, Angliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Mauritsiuson, a Fidzsi-szigeteken, Dubaiban és most Magyarországon.
Baktai Ádám

Dattatréja megtanulta az eddigi guruitól, hogy a Jógin, tehát a jóga gyakorló változatlan és stabil, valamint azt is, hogy mindenkivel egyenlő és mindenkivel szemben segítő és tápláló. Valamint azt is, hogy mindig tiszta marad, sőt másokat is megtisztít lényével. 

Dattatréja következő guruja, a Nap tovább finomítja ezeket az információkat.

A Jógin nemcsak úgy segít, hogy kedves és aranyos, hanem segít abban, hogy az ember úgy fejlődjön, ahogy az az ő szintjéhez és entitásához a legalkalmasabb.

Hiszen maga a jóga kifejezés kapcsolódást vagy kapcsolatot jelent. Tehát a jóga egyik legfőbb definíciója az, hogy harmonikusan kapcsolódni a világhoz, a környezetünkben élő lelkekhez és egy felsőbb erőhöz. 

Tehát a jógin abban segít, hogy a vele kapcsolatba kerülő lelkek is tudják gyakorolni a jóga folyamatát, tehát azt, hogy ők is jól kapcsolódjanak magukhoz, a világhoz, a lelkekhez és egy feljebb való, magasztos entitással is. Hiszen a lélek ebben a rendszerben tud saját potenciálja szerint a legjobban fejlődni, és ezáltal tud megtisztulni, hogy minél jobban a lélek szintjén tudjon működni.

És a jógin ezt a hozzáállását mindenkire kiterjeszti, ahogyan a Nap is képes bárhonnan vizet “felszívni”.

A Nap vizet párologtat el, ami később újra táplálja földünket, és rajta minden élőlényt. Valamint a Nap ezt bárhonnan megtudja oldani. A tengerekből, a folyókból, de még a állott szennyvizekből is.

Ilyen a jógin is. Mindenkivel kellemesen tud kapcsolódni, hogy azok a lelkek megtisztulva már betudják teljesíteni saját feladatukat ebben a világban. Hiszen azt a feladatot csak ők tudják hozzátenni a világhoz, mert az az ő feladatuk a világban. És így ők is képesek lesznek mindenkit táplálni, mert amint nem tudunk a saját potenciálunk szerint harmonikusan működni, az ki hat az egész világra, azon keresztül, hogy mi hatunk a környezetünkre, akik majd szintén tovább adják az általunk gerjesztett furcsa rezgéseket! 

És ez, egy egyre csak gyűrűződő diszharmónia mindaddig ameddig egy jógin segítségével, vagy a jóga folyamatának segítségével nem tudunk újra helyesen kapcsolódni a világhoz és a világmindenséghez!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Dattatréja előző guruja a Hold

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Dattatréja 7. guruja, a Nap…

| Baktai Ádám
0