Charles Secallus: A jóga popkultúráról

Gubán Dorka

Gubán Dorka

2004-ben ébredt fel bennem a vágy, hogy hatékony és követhető utat találjak az Önvaló megismeréséhez. Rövid kutatás után számomra az astanga jóga mutatkozott erre a legalkalmasabbnak. Pár hónap alatt tradicionális Mysore stílusú gyakorlást építettem fel, amely magában foglalja a törekvést a jamák és nijamák megvalósítására a mindennapi életemben. Évenkénti indiai útjaim során a legkiválóbb tanároktól tanulhatok ászanát, pránájámát, meditációt és jóga filozófiát. 2013-ban párommal, Szalai Istvánnal lehetőségünk nyílt megnyitni a Bandha Works Jógaiskolát, ahol minden érdeklődővel megoszthatjuk a tapasztalatainkat.
Gubán Dorka

Latest posts by Gubán Dorka (see all)

popjoga

Régebben még egyáltalán nem zavart a popjóga-kultúra előretörése… Olyan dolgokra gondolok, mint a túlzott önreklámozás, a képzetlen tanárok hirdetései, az eltúlzott marketing, a “jóga selfie-k”, vagy olyan ászanák fényképei, amelyeket még nem kellene a gyakorlóknak megtanítani…. Képes voltam ellenállni annak, hogy megzavarjanak a tanárok, akik nem tisztelik a rendszert, a tanítványok, akik nem hallgatnak Sharathra vagy nem bíznak a módszerben, illetve a tiszteletlenség Guruji életművével és a láncolattal szemben.

De az ezekkel a tendenciákkal kapcsolatos érzelmeim az utóbbi időben megváltoztak. Besokalltam és elkezdett zavarni ez a popjóga jelenség, amelynek a közösségi médián keresztül a tanúja vagyok, és amely most már a közösségünkre is erősen rányomja a bélyegét. Szeretném előre tisztázni, hogy nem kívánok vitát nyitni, támadni vagy másokra ujjal mutogatni. A világszintű astanga közösség minden tagját családtagomnak tekintem. Osztálytársak, kollégák és barátok vagyunk… Őszintén értékellek és szeretlek mindannyiótokat, és törődöm veletek. Mint minden családban, ha egy kívülálló mondana bármelyikőtökről rosszat, akkor természetesen kiállnék mellette és megvédeném… De nem hagyhatom figyelmen kívül ezeket az erős érzelmeket, amelyeket átélek az integritás és hírnév fenntartásával és megvédésével kapcsolatban. Ezen kívül ezzel a cikkel segítséget is szeretnék tőletek kérni, hogy rájöhessek, mi történik velem, mivel ezek az erős érzelmek, amelyeket átélek megzavarják a szádhanámat és akadályozzák a fejlődésemet.

Miért gyakorolnánk a jógát, ha nem hallgatunk a tanárunkra?

Így hát most el is kezdem leírni, min megyek keresztül…. Az érzelmi zavar, amely keletkezett bennem az astanga jóga módszer tökéletességének és teljességének iránti megértés, hit és tisztelet hiányából fakad. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor a helyes módszert figyelmen kívül hagyják, és abban a pillanatban, hogy valami balul sül el, a gyakorlók kifelé tekintenek a rendszerből, ahelyett, hogy még mélyebbre merülnének benne.

A jóga a spirituális fejlődés rendszere, minden kérdésre feleletet ad, minden problémát megold és minden kórságot meggyógyít. Túl van a tudományon, a művészeten, az emberi intelligencián és kreativitáson… Az őt felépítő vagy vele közeli kapcsolatban álló területek száma nagy: tudomány, ászana, asztrológia, ájurvéda, szanszkrit nyelv, dzsapa és mantrázás. Ha csak néhányban merülünk el, és az életünk hátralévő részében folytatjuk ezeken a területeken a tanulást, akkor mindig szilárd megoldásokat és útmutatást fogunk találni.

Miért gyakorolnánk a jógát, ha nem hallgatunk a tanárunkra? Minek mennénk Mysore-ba, Indiába a Gurunktól tanulni, ha nem követjük a tanácsait, vagy ami még fontosabb, a példáját? Mindig halljuk újra és újra, hogy napi egy ászanagyakorlás elegendő. Máskülönben a testnek nincs ideje gyógyulni. Pont a múlt heti konferencián készült jegyzetekben olvastam, hogy Sharath azt mondta: “A sérülésnek három oka van: a leggyakoribb a túlterhelés, ezen kívül a koncentráció hiánya és az egyéb fizikai gyakorlatok végzése is ide tartozik.”

Miért gyakoroljuk ezt a parampará által alászállt módszert, ha nem hallgatunk a tapasztaltabbakra? Megdöbbent, hogy hányan utaznak Indiába, hogy a ma élő legtapasztaltabb gyakorlótól tanulhassanak, miközben azt látom, hogy figyelmen kívül hagynak mindent, amit javasol nekik.

Jamák és nijamák

Sharath majdnem minden konferencián beszél a jamákról és nijamákról. Mindig hangsúlyozza, hogy milyen fontos ezt a tíz elvet alkalmazni a mindennapi életünkben, és azt, hogy nélkülük csak fizikai gyakorlás, amit végzünk. A zavarodottságom oka az, hogy ha a guru beszél, de mi úgy döntünk, hogy nem hallgatjuk meg, akkor minek megyünk a gurutól tanulni? Számos egyéb fizikai gyakorlás van, ami közben nem kell olyan dolgokon gondolkoznunk, mint az:

Ahimszá: ne ártsunk se gondolattal, se szóval, se cselekedettel.
Asztéja: ne vegyük el azt, ami nem a miénk. Sharath hangsúlyozza, hogy olyan ászanák gyakorlása, amit nem kaptunk meg, az is sztéja, azaz lopás.
Szatja: legyünk őszinték. Magunkhoz, Istenhez, és mindenki máshoz.
Brahmacsarja: kontrolláljuk az érzékszerveket, kötelezzük el magunkat egy partner mellett.

Aparigrahá: ne halmozzunk fel, ne vágyjunk többre, mint amink van, nem-ragaszkodás.
Saucsa: belső és külső tisztaság
Szantósa: elégedettség
Tapasz: vállaljuk a kényelmetlenséget, hogy tisztább képet kaphassunk önmagunkról
Szvádhjája: az önvaló tanulmányozása, Istennel való egység elérése
Ísvara pranidháná: az isteni jelenlétről való tudatossággal élni
Ez a kiindulási pont, ha elhisszük, hogy a tanárunk vezethet minket. Miért próbálunk úgy házat építeni, hogy nem követjük a tervrajzot, de ha valami félresikerül, akkor mégis a tervet hibáztatjuk? Ha elhisszük, amit a jóga ígér, akkor miért merülne fel bennünk, hogy egy fizikai sérülést külső segítséggel orvosoljunk? Hát nem azért gyakorlunk, hogy meggyógyítsuk a testünk, az elménk és a lelkünk? Ha nem hiszünk ebben a gyakorlásban, a láncolatban, a tanárunk ígéretében, akkor minek is köteleznénk el magunkat mellette egy életre?

Négy éve megsérült a vállam. Az orvosok azt mondták, hogy elszakítottam egy izmot, és ezt csakis műtéttel lehet gyógyítani, majd elküldtek MRI-re. Én viszont úgy döntöttem, az astanga módszerrel fogom helyrehozni. Hogyan mondhatnám a tanítványoknak, hogy ez gyógyító gyakorlás, ha én sem vagyok meggyőződve a prána gyógyító erejéről és intelligenciájáról?

Nincs hitünk

Hogyan segíthetne ez a gyakorlás legyőzni a rákot, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, az arthritiszt, a mentális és idegrendszeri zavarokat, ha nem képes egy izomproblémát sem orvosolni? Ha ez a helyzet, akkor nem helyesen gyakorolsz. Egy barátom eltörte az egyik csigolyáját, több, mint egy hónapra lebénult, utána pedig két hónapig alig tudott állni vagy járni, nemhogy gyakorolni. De így is rendszeresen visszajárt Mysore-ba Gurujivel, Sharathtal és Saraswathival gyakorolni. Most már teljes második sorozatot gyakorol, talán a harmadikat is elkezdte, bár ebben nem vagyok biztos, mert már két éve nem találkoztunk.

Nekem úgy tűnik, hogy nincs elég hitünk a rendszer intelligenciájában. Szerintem elfeledkeztünk arról, hogy Guruji hány évig tanult, gyakorolt és tanított, és ezalatt mennyi tapasztalatra tett szert. Hát nem emlékszünk rá, hogy Sharath és Saraswathi mennyi időt töltött Guruji társaságában a shaktiját és tudását magukba szívva? Rémlik még, hogy ez a család hány ezer tanítvánnyal dolgozott az elmúlt hatvan évben? Minek van gurunk, ha nem hódolunk meg előtte? Honnan tudhatnánk, hogy mi van az érme másik oldalán? Mi lenne, ha teljesen átadnánk magunkat? Hogyan engedjük el az egót, hogy meglássuk, mit is kínálnak nekünk? Hol van az elégedettség és az őszinteség? Valóban követjük a módszert? Valóban hallgatunk a tanárunkra? Valóban hiszünk az isteni tudatosságban, vagy ez is csak egy olyan elv, amely dédelgeti az egónkat, mint amikor milliomosnak tettetjük magunkat? Ha nem engedjük, hogy meggyógyítson minket ez a gyakorlás, akkor hogyan várhatjuk a tanítványoktól, hogy legyen hitük a rendszerben és tiszteljék a láncolatot? Ha ez nincs meg bennünk, akkor mit keresünk itt? Miért fecséreljük az időnket? Add inkább át a helyed olyasvalakinek, aki megérdemli azt!

Önátadás

Őszintén mondom, hogy sosem bántam meg, ha Sharathra vagy Gurujire hallgattam, azt viszont mindig megbántam, ha nem hallgattam rájuk. Ennek a gyakorlásnak az önátadás a legjobb része. Ha nem hódolunk meg a Gurunk előtt, akkor hogyan hódolhatnánk meg egy olyan absztrakt elv előtt, mint Isten? Vajon az elefántfej könnyebbé teszi, hogy kivetítsük a hamis odaadásunkat? Azért van Gurunk, mert ő emberi és látható, hallható, érinthető és követhetjük a példáját. Ha nem tudjuk még azt a pár útmutatást sem követni, amit ő ad nekünk, hogy hosszú és egészséges jógás életünk és áldásos gyakorlásunk legyen, akkor van még számunkra remény? Jobb, ha inkább pilatesezünk vagy kocogunk. Mondhatjuk őszintén, hogy követjük ezt a módszert? Nem a 40 ászanából álló sorozatot, hanem a triszthána módszerét. Légzés, dristi, bandhák, megfelelő sorozat és helyes vinyásza? Becsületesen állunk minden nap a matracra a lehető legnagyobb koncentrációval és spirituális odaadással? Félretesszük az egót és szívből gyakorlunk, minden légzést meglovagolva amint továbbszállít egyik ászanáról a másikra, megtalálva a relaxációt minden ászanában? Még mindig sérüléseknek, aggodalmaknak és a beteljesülés hiányának vagyunk kitéve? Guruji azt mondta: “Ha az elme csendes, az ászana tökéletes!”

Akárhogy is, tudom, hogy magamra kellene fókuszálnom és nem foglalkozni azzal, hogy mások mit csinálnak, de úgy tűnik, hogy minél inkább elmélyítem a szádhanám, annál erősebben érzékelem spirituális, mentális és fizikai szinten, hogy ez a “popjóga” napról napra rosszabb lesz. Tudom, hogy megállhatnék, elhangolódhatnék és kiszállhatnék ebből az egészből, épp ellenkezőleg, mint ahogy Dr. Timothy Leary javasolja. De vajon ez lenne a helyes válasz vagy csak ez is csak egy újabb álruha?

Ha felkeltették az érdeklődésedet Chuck szavai, akkor hamarosan személyesen is találkozhatsz vele az AKözpontban egy workshop keretein belül!

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Charles Secallus: A jóga popkultúráról

| Gubán Dorka
0