A szülővé válás nehézségei


Gauranga Das

Gauranga Das

Gauranga Das vagyok, 1971-ben születtem. Születési nevem Szücs Gábor. Az Atma Center jógaoktatója vagyok, Agni-jóga és Astanga-jóga órákat tartok. Ha szeretnéd kipróbálni a jógaóráimat, további részleteket az atmacenter.hu honlapon találsz.
Gauranga Das
 

A felnőtté válás göröngyeiről, valamint a partnerkapcsolatban való elköteleződésről már írtam az elmúlt napokban, így talán kézenfekvően adódik a következő téma: a szülővé válás buktatóiról is érdemes ejteni pár szót, hiszen ugyanúgy, ahogy nem válik valaki automatikusan érett felnőtté pszichológiai értelemben attól, hogy a teste eléri a felnőttkort, ugyanúgy a partnerkapcsolatra sem válunk automatikusan éretté attól, hogy összeköltözünk vagy akár összeházasodunk valakivel.

A szülővé válással kapcsolatban is sokan azt gondolják, hogy csupáncsak attól, hogy születik egy gyerekük, már automatikusan képesítetté válnak a gyermeknevelésre. Pedig nem olyan forrón eszik azt a kását, ráadásul a szülővé válás folyamatát megelőzi a fent említett két pont, illetve szervesen összefüggnek a szülői szerepkörrel. Nem titok, vannak olyan kapcsolatok, amelyek azért mennek tönkre, mert egyik vagy mindkét fél nem volt felkészülve a szülői szerepre, és nem tudják sikeresen bevenni ezt a kanyart, támogatni egymást a szülővé válás és a személyiségfejlődés párhuzamosan futó folyamatában. Legalábbis én úgy gondolom, hogy párhuzamosan kellene futnia, de van, amikor az ember csak egyik szerepből a másikba csúszik, ahogy az élet sodorja, és közben elveszíti valódi azonosságát. 

A történetet talán az én személyes példámmal folytatnám, mert hiszen jómagam is gyakorló, de inkább kezdő apuka vagyok, immáron három gyerekkel. Ha vissza kellene emlékezni a gyermekkoromra, először is jócskán érződik rajtam az, hogy egyke gyerek voltam, így az anyagi dolgokon, mint a kaja, játékok, ajándékok stb. nem kellett osztoznom a tesóimmal. Így persze nem is szoktam meg azt, hogy milyen az, amikor a szülő (vagy a partner) figyelme és szeretete megoszlik, magyarul, eléggé önzővé nevelt az élet. A másik, ami felrémlik, hogy gyakran éreztem fölöslegesnek magamat, és úgy érzékeltem, hogy a szüleimnek nem jut elég idejük, hogy velem játsszanak, velem foglalkozzanak, mert mindig a munkáról beszélgettek egymással. Így aztán magamnak való lettem, még barátaim is nehezen lettek. Ugyanakkor kapcsolatfüggővé is váltam, akinek nehézséget okoz, ha egy pár hétig egyedül kell lennie. 

Ezek a szülői minták azért fontosak, mert az ember ezeket önkéntelenül is átviszi a saját gyerekeire, a velük kialakított kapcsolatra. Azt mondanám, hogy a szüleim az “üvegtorony” elve szerint neveltek, vagyis érzelmileg nem engedtek közel magukhoz, de anyagilag mindent megadtak, amire vágytam, talán ezzel pótolták a törődést. És persze hangoztatták az elvárásaikat, és meg is büntettek, ha nem tettem eleget nekik. Ebből lett aztán 19 éves koromban a nagy lázadás, amikor a moszkvai egyetemi tanulmányaimnak és a szüleim elvárásainak hátat fordítva Krisna-hívő szerzetes lettem, és azóta a saját utamat járom, illetve keresem. 

Nade térjünk rá a szülővé válásra. Első házasságomból született lányom már 11 éves, és 5 éves volt, amikor otthagytam őket. Ezt sokan a szememre vetették, vagy elítáltek ezért, különösen, mivel a krisnás közegben a válás istentelen cselekedetnek számít. Persze a gyerekben ez mindenképpen hagy egy törést, amit utólag elég nehéz helyrehozni. Ekkor még nem igazán értem meg a szülő-szerepre, és azt éreztem, hogy a gyerek születésével én lapátra kerültem, azaz ki lettem költöztetve a nappaliba, és a család megtűrt tagja lettem, aki megint csak nem kap elég figyelmet, mint ahogy gyermekkorában sem kapott. Talán ezért is kerestem valakit, aki elegendő figyelmet adott, és akire azt mondhattam, hogy én választottam páromnak, nem pedig a lelki elöljáró jelölte ki. 

Egy válás természetesen belső válsággal is együtt jár, nekem is egy-két év volt, mire feldolgoztam a lányomtól való távollétet, különösen, hogy ők később kiköltöztek Angliába. Mostani házasságomban Orsival már két gyermekünk született, Lola három éves, Alex pedig kilenc hónapos. Itt is sok a küzdelem, mert kis lakásban lakunk, a két gyerek mellett Orsinak is részt kell vennie a jógastúdiók vezetésében, és még egymással is kellene foglalkozni néha. Sokszor megesik, hogy ilyen helyzetekben is önző vagyok, és amikor Lola játszani akar velem, akkor arra hivatkozom, hogy dolgoznom kell. Ami egyébként igaz, mert például most is játszhatnék vele a blogírás helyett, úgyhogy valahogy egyensúlyt kell teremtenem a saját céljaim, küldetésem megvalósítására fordított idő, valamint a gyerekekre és a szerelmemre szánt figyelem között. Ez nem is olyan könnyű, mert sokszor le kell küzdenem a türelmetlenségemet és a frusztrációmat, hogy nem kapok elég figyelmet a feleségemtől. Ő persze krónikusan fáradt, mert éjszaka föl kell kelni, nappal pedig folyamatosan a gyerekekkel kell foglalkozni, főleg nyáron, amikor a bölcsi is szünetel. 

A szülőnek azonban meg kell tanulnia azt, hogy a gyerekekkel való foglalkozás egy befektetés, aminek során saját magáról is számtalan dolgot megtanulhat. És ha jól csinálja, akkor a gyerekek hálásak is lesznek, bár nem biztos, hogy úgy, ahogyan mi elképzeltük. A legfontosabb dolog pedig, ami a szülőt boldoggá teheti, ha olyan értékeket képes átadni a gyermekeinek, melyek által a gyermekek felnőttként is tartalmas, értékes, boldog életet tudnak élni.  

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A szülővé válás nehézségei

| Gauranga Das
0