A szeretet születése II. – Kapcsolatteremtés

Jóga Magazin
Jóga Magazin

Latest posts by Jóga Magazin (see all)

A kismamajóga csoport-irányultságú megközelítése meglepte a 35 éves Stephanie Snydert. San Francisco-i Vinyasa jóga tanárként hozzászokott már, hogy gyakorlását a másokkal való kapcsolatteremtésre is használja. De az „egység” igazi értelme nem visszhangzott benne, amíg nem ment el első kismamajóga órájára. „Amikor várandósokkal együtt gyakorlok jógát, akkor nem csak velük érzem magam kapcsolatban, hanem minden nővel, aki valaha várandós volt, vagy valaha szülni fog”, mondja. “Ez az alapvető ősi kapcsolat megerősít és tudom, hogy segítségemre lesz a vajúdás és a szülés során.”

Ennek a kötődésnek a kialakítása a legtöbb kismamajóga órának fontos része. Mint sok más társa, Deb Flashenberg, a new york-i Prenatal Jóga Központ alapítója és igazgatója is arra bátorítja az óráin résztvevőket, hogy ismerkedjenek össze egymással. Minden órát azzal kezd, hogy megkéri a résztvevőket arra, hogy mutatkozzanak be, mondják el a terminusuk dátumát és minden problémát, amit a várandóssággal kapcsolatban éppen megélnek. Ez a bemutatkozás részben megtöri a jeget a kommunikációban, részben segít csökkenteni az izoláció érzését. „Látom a megkönnyebbülést a nők arcán, amikor kiderül számukra, hogy nincsenek egyedül panaszaikkal.” mondja Flashenberg. „Az információk cseréje az új anyukák között a kismamajóga csodálatos mellékhatása.

Snyder, aki a cikk írásának időpontjában első gyermekével volt várandós, gyakran találta úgy, hogy idegességeit legjobban azok a nők tudták lecsitítani, akik második vagy harmadik babájukat várva jártak az órájára. Hanson Lasater, a Kaliforniai Jógatanárok Szövetségének elnöke, a „Várandósjóga: Amit minden leendő anyának tudnia kell” című könyv szerzője azt állítja, hogy a kismamajóga órák teret adnak a nőknek, hogy továbbadják a szülés hagyatékát és tudását. „ Ahogyan manapság élünk, a várandós nők már nem töltenek olyan sok időt a családjuk és barátaik körében” Az eredmény? Ahogy Lasater magyarázza, „Nagyon kevés törzsi támogatást kapnak ma már a várandós nők” A várandósjóga lehet erre a megoldás. Flashenberg megjegyzi, hogy sokan a tanítványai közül olyan kapcsolatokat alakítanak ki, amelyek a tanterem ajtaján jóval túl is elkísérik őket. Ezek a kapcsolatok barátságokká alakulnak, anya csoportokká, és az ő gyermekeik is gyakran barátok lesznek. Ami láthatóvá válik, az egy olyan egymást támogató háló, ami egyre gazdagodik, ahogy a gyermekek növekednek.

Nem csak kezdőknek

A kismamajóga közösség alapú légköre mágnesként vonzza a kezdőket, de még a tapasztalt gyakorló is úgy találhatja, hogy új területek felé viheti. Snyder például az elmúlt 12 évben napi két-három órát gyakorolt Vinyasa jógát. Felesleges mondani, hogy jól kiismeri magát a jógamatracon és mégis most fedezte fel, hogy mi is az értéke annak, ha a várandósjóga órájára a kezdő figyelmével tekint. Most először aktívan ellágyítja a gyakorlását és figyelmét elviszi a szigorú vinyasa-ról a babával való egység megélésére. „ Ez nagyszerű módja annak, hogy tulajdonképpen elkezdjél helyet csinálni az életedben és a gyakorlásodban a babádnak” mondja. „ És elkezdek ászanát úgy gyakorolni, hogy az a várandóssággal együtt járó különleges érzékelést és vibrációt hozza” Különösképpen szereti a Savasana-t ( hullapóz) az óra végén, amikor a tanár vezetett vizualizációt tart, arra buzdítva a nőket, hogy lássák babájukat szeretettel és melegséggel körbevéve. „ A kismamajóga olyan speciális együtt töltött idő nekem és a babámnak, ami eltér a mindennapi ászana gyakorlásomtól” mondja Snyder.

Másoknak, az önálló gyakorlásról a „babával a fedélzeten” gyakorlásra való átállás lehet kicsit zökkenősebb is. Az ego elengedése kihívás lehet a középhaladó és haladó gyakorlók számára is, mondja Flashenberg. A gyakorlók időnként nehezen fogadják el, ahogyan a várandósság miatt megváltozik a testük és emiatt a gyakorlásuk is. Néhányan folytathatják tovább a korábbi erőteljes gyakorlást, de néhány pózt át kell, hangolni vagy ki kell hagyni a várandósság alatt, különösen az alátámasztás nélküli fordított pózokat, erőteljes csavarásokat, hason fekvő hátrahajlításokat, mint a Bhujangasana (kobratartás) és Salabhasana (szöcske póz), és a kitartott hátrahajlásokat. Így el kell felejteni a Napüdvözletet kobrával vagy Urdhva Mukha Svanasana-val (felfelé néző kutyapózzal) és helyette egyszerűen hátra kell lépni támadóállásba. Ugyanígy, néhány pranayama gyakorlatot s el kell kerülni, mint pld a Kapalabhati Pranayama (koponyatisztító légzés) és mindent, amiben a légzést visszatartjuk, vagyis a Kumbhaka Pranayama-ban.

Az órákat látogatva segítséget kapsz, hogy ellenállj a túlterhelés csábításának. „ A kismamajóga emlékeztet rá, hogy ez nem csak a te tested” mondja Flashenberg „most osztozol rajta, ami azt jelenti most nincs itt az ideje az erőltetésnek”. Azt is megjegyzi, hogy a várandósság ideje alatt a medence és az alsóháti gerinc ízesülései meglazulnak, a relaxinnak nevezett hormon magasabb szintje miatt, amiről azt gondolják, hogy azért van, hogy segítse a medence nyitását és ezáltal a szülés folyamatát. Ezért különösen fontos, hogy elkerüljük a túlnyújtást. Máskülönben azon kaphatjuk magunkat, hogy sérülést szereztünk, mert a testünk nem adott máskor megszokott fájdalmas jelzéseket, amik megállítottak volna időben.

Ez nem azt jelenti, hogy a kismamajóga lekvároknak való. Nem fogsz most elsajátítani egyetlen új kézen álló pozíciót sem, és kerülnöd kell az ugrásokat, de az intenzitás mértéke mégis meglephet. Az órák arra fókuszálnak, hogy előhívják az eddig rejtetten lévő életerőt, újakat tápláljanak és maximalizálják a csípő rugalmasságát. Ezért az óra legfárasztóbb részét az álló gyakorlatok jelentik, miközben arra számíthatsz, hogy a legtöbbet kihozod magadból megtartva az ászanákat kb. egy percig vagy hosszabb ideig – egy átlagos méhösszehúzódás idejéig.

A kismamajóga oktatók tudatosan elvetik az óráikon annak lehetőségét a tanítványaik számára, hogy a kényelmetlenségi küszöbüket megtapasztalják és kitolják annak határait. Amikor a 32 éves kismamajóga tanár, Amy Zurowski aki McMinnvilleben, Oregonban él a tanítványait Harcos póz II-be állítja, egy képzeletbeli vajúdáson vezeti őket keresztül. Miközben benne maradnak a tartásban és a combizmaik megfeszülnek, önmagukat egy képzeletbeli méhösszehúzódáson lélegzik át. Zurowski arra bátorítja őket, hogy legyenek éber jelenléttel és fogadják el a kényelmetlenséget, miközben gyengéden arra emlékezteti őket, hogy a nők több százezer éve szülnek gyermekeket. „miközben kijössz a tartásból, valószínűleg fáradt combizmokkal, sokkal magabiztosabb vagy már a veled született női képességeid és várandóságod tekintetében” mondja.

Egyébként az órák tipikusan könnyed bemelegítésekkel kezdődnek, lassan váltva az álló és néhány alapvető egyensúlyozó ászanába, majd a talajgyakorlatok következnek. A Savászana 15-20 perces, lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy eszközöket használjanak és mély relaxációba süllyedjenek. Az első trimeszter után, a hosszabb ideig tartó háton fekvés nem ajánlott, mert a baba vérkeringését lassíthatja, ezért takarókat és hengerpárnákat használnak, hogy a kismamák alátámasztásként, ahogyan bal oldalukon fekszenek pihenésként.

Forrás: Yoga Journal

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A szeretet születése II. – Kapcsolatteremtés

| Jóga Magazin
0