A szeretet születése I.

Jóga Magazin
Jóga Magazin

Latest posts by Jóga Magazin (see all)

Első szülése után a 35 éves Colleen Millen tudta, hogy ha lehetősége lenne rá akkor legközelebb egészen másfelől közelítené meg a szülést. Az akkoriban a chicago-i Forrest Yoga oktatóként dolgozó Colleen   várandóssága folyamán ragaszkodott a korábbi bevált jóga gyakorlataihoz. Módosította ugyan a gyakorlatokat, ahogyan a hasa növekedett, de a stúdiójában lévő várandósjóga órákra csak vállat vont, úgy gondolván, hogy az évek óta végzett gyakorlás biztosítja számára a problémamentes gyermekszülést.

De amikor a vajúdás kezdeti gyötrelme nem szűnő hányingert hozott számára, Colleen és férje futottak a kórházba, ahol magabiztossága teljesen szertefoszlott. A nővérek siettek infúzióra kötötték, és feltettek rá egy műszert, amivel a baba szívhangját kísérhetik figyelemmel. Colleen hamarosan hátonfekve találta magát, és ahogyan az összehúzódások erősödtek, úgy erősödött tehetetlenségének érzése is.

„Évek óta gyakoroltam jógát, és semmi sem segített, amikor a fájdalom jött” -mondta. Egy hosszú és nehéz szülés után egészséges kisfiúnak, Jacobnak adott életet, de még mindig kísérti tudatos jelenlétének hiánya, amit a szülés alatt átélt.

Három évvel később, miközben a második babáját várta, Colleen elmélyült a kismamajógában: „ Stabil gyakorlatot szereztem a várandósjóga elemeiből, hogy amikor itt lesz az idő, akkor a mozdulatok és a légzés ösztönösen jöjjenek.” És így is történt. Amikor a szülés elkezdődött, Colleen egy pontra összpontosította figyelmét, ellazította az állkapcsát (segítve ezzel a medence ellazulását is), és lélegzetének erejét úgy hasznosította, hogy minden egyes összehúzódásból a legtöbbet tudja kihozni. „ A felkészülésem segített átadni magam ennek az erőnek és vele együtt mozdulni ahelyett, hogy küzdöttem és harcoltam volna ellene”.

Mindössze 15 perces kitolás után ő és férje ezen a világon köszönthették kislányukat, Samanhát. De Colleen úgy gondolja, hogy ha ez alkalommal is nehéz szülése lett volna, akkor is segítette volna a várandósjóga gyakorlása. Nem csak fizikailag érezte magát jobban felkészültnek a második alkalommal, hanem azt is érezte, hogy az elméje és energiája az egész szülés tapasztalata során sokkal jobban együttműködött.

A várandósjóga, a jóga és a szülésre való felkészülés tudatos egymásbafonódása. Megnyitja az ajtót a nők előtt, hogy visszaszerezzék fizikai, mentális és érzelmi erejüket és fogadókészségüket a szülés folyamatában. „Valahogy nőként azt gondoljuk, hogy automatikusan tudni fogjuk, hogy hogyan kell szülni, mondja Gurmukh Kaur Khalsa, a Los Angelesi Golden Bridge Jógaközpont társalapítója és igazgatója, aki közel 30 éve tanít kismamajógát. „De annyira el vagyunk távolodva az ösztönös énünktől, hogy néha emlékeztetnünk kell magunkat mindarra, amit már tudunk. „

Egyre több nő számára ez az emlékeztető a várandósjóga. A városközpontokban várandós nők gyűlnek össze olyan furcsa nevekkel bíró jógaközpontokban, mint Mamaste és Baby Om, míg a kisebb lakóközösségekben élő kismamák a tornatermekben vagy szülési centrumokban egyre szaporodó várandósjóga órákat kereshetik fel. Mi az általános hívószó? A várandósoknak szóló jóga órák menedéket adnak a nőknek, hogy megtanulhassák, hogyan legyenek ismét kapcsolatban változó testükkel, a kisbabájukkal és egymással. Az ászanák fizikailag felkészítik őket a szülésre, de a legtöbb nő úgy találja, hogy a szülés közben a legtöbb segítséget a test-, elme- és a lélegzet tudatosságának elsajátításából nyerik. Ahogyan Rachel Yellin, egy San Franciscói várandósjóga oktató mondja: „ Ha kismamajógát gyakorolsz az nem azt jelenti, hogy „tökéletes” lesz a szülésed, hanem hogy képes leszel elfogadni a Te szülésed tökéletességét, attól függetlenül, hogy az a terveid szerint alakul-e vagy sem.”

Eredeti szöveg: Catherine Guthrie
Forrás: Yoga Journal



Bookmark and Share

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A szeretet születése I.

| Jóga Magazin
0