A sas ajándéka


Gauranga Das

Gauranga Das

Gauranga Das vagyok, 1971-ben születtem. Születési nevem Szücs Gábor. Az Atma Center jógaoktatója vagyok, Agni-jóga és Astanga-jóga órákat tartok. Ha szeretnéd kipróbálni a jógaóráimat, további részleteket az atmacenter.hu honlapon találsz.
Gauranga Das

Latest posts by Gauranga Das (see all)

 

Ma bementem az Atmába gyakorolni az Ashtanga 1-es sorozatot, és egyedül voltam a teremben. Bekapcsoltam egy kis sámándobos zenét, mert mostanában ezeket szeretem hallgatni. Úgy látszik, hogy kezd nálam is kialakulni a pavlovi reflex, és amikor meghallom a sámándobot és egy kicsit ellazítom a tudatomat, akkor elkezd húzni befelé a finomfizikai valóság. Mivel az Ashtanga sorozatot előbb-utóbb kívülről megtanulja az ember, viszonylag könnyen meditatív állapotba lehet kerülni, miközben végzed. Eddig nem nagyon értettem, hogy miért mondják rá, hogy mozgó meditáció, hát most volt egy ilyen élményem, amit a változatosság kedvéért most le is írok, mielőtt elfelejtem. 

A sámánizmusban vannak úgynevezett erőállatok, azaz olyan szellemi segítők, akik a sámán mellé szegődnek, és valamilyen állat formájában jelennek meg neki az alternatív valóságban. Nekem két ilyen állat jelent meg eddig többször, az egyik a sas, a másik pedig a szarvas. Persze nem tudhatom, hogy valóban az erőállataim-e, de majd megtudom, amikor meg kell. Minden esetre most megint megjelent a sas, akinek ragyogó, tűzszerűen izzó szárnyai vannak, és hatalmas, mint egy bolygó. Először csak a sast láttam, amint piruettezett a levegőben, majd megpróbáltam megtudakolni a nevét, de azt nem árulta el. Megkértem, hogy tanítson, és közben persze jógáztam tovább. 

Utólag állt össze a kép, hogy mi mindent tanított meg nekem ez alatt a jóga-gyakorlás alatt. Először felrémlett a múltkori utazás, amikor a sas elkísért egy nagy hegyhez, aminek a belsejében egy óriási Siva-szobrot találtam. Most úgy éreztem, hogy ismét ehhez a hegyhez vitt, amit trópusi növényzet vett körül. A hegy neve Arunacala volt, és Dél-Indiában van valahol, Siva szent hegyeként tisztelik. A meditációmban azt láttam, hogy az egész hegy tulajdonképpen egy nagy Siva-lingam, melyet növényzet és föld borít. Úgy értelmeztem az egészet, hogy előző életemben ennél a hegynél éltem Indiában, és ott imádtam az Úr Sivát. Ez egybevágott azzal is, amit annak idején a Bhrigu-asztrológus mondott nekem, bár nem ennyire részletesen.

Utána elhagytuk a bolygót, és egészen magasra emelkedtünk, a Nap fölé. A védikus leírások szerint a Föld, illetve a középső világ egy nagy síkság, és koncentrikus körökben óceánok osztják hét szigetre. Ezt a részét nem láttam pontosan, de a nagy síkot igen, amely fölött a Nap haladt körbe égi pályáján, méghozzá egy nagy szekérben, amit lovak húztak, pontosan, ahogy a Puránákban olvastam a Napistenről. Persze a Föld a mi háromdimenziós valóságunkban körbehajózható meg körberepülhető, de ettől még a szélesebb, középső világ is ott van a finomabb szinten. Ez volt a második tanítás.

A harmadik tanítás, ami nekem, mint jógaoktatónak kiváltképp fontos, arról szólt, hogy miden egyes ászana, jógapóz megnyit egy kaput az általa képviselt archetipikus szimbólum felé, és ha megfelelően ráhangolódunk a póz energiájára, amikor benne vagyunk, akkor le tudjuk csatornázni azt. Például a teknőspóznál azt éreztem, hogy egy nagy, időtálló teknős vagyok, aki behúzta a végtagjait a páncéljába. Az upavista kónászanánál azt éreztem, hogy egy rája vagyok, amely különböző irányokba fordul az óceánban és úgy úszik. Az állatpózoknál ezt viszonylag könnyű megérezni, de például a pascsimóttánászanánál úgy éreztem, mintha egy nyugatra tartó út volnék. A hídépítő póznál az Úr Ráma katonái által épített szétubandha ugrott be, a híd, amin Ráma átkelt Lanka szigetére. A hídpózt úrdhva-dhanurászanának nevezik, vagyis felfelé fordított íjnak. Úgy éreztem, hogy a testem megfeszül, mint egy íj. Tehát erőfeszítést kell beletenni, ha le akarjuk győzni az ellenállást, és messzire akarjuk repíteni a tudatunk nyilát a meditációban. Valamint a megfelelő pillanatban el kell engedni. Én is már számtalanszor megtapasztaltam, hogy ha megfeszülök, akkor nem megy a meditáció, csak ha elengedem az elvárásaimat. 

A lótusz volt a legérdekesebb, mert a lótusz nagyon női forma, míg a törzs és a fej egy Siva-lingamra hasonlít olyankor. A Kundaliní Sakti a lótuszban fekszik, vagyis a női energiából kiindulva tud felemelkedni a tudatunk, hogy egyesüljön Sambhuval a koronacsakrában. A Siva-lingamok alapja körül mindig egy jóni van, amely női nem szerv formájában képviseli a Saktit. A Siva -lingam tehát egy univerzális szimbólum, és az Óm Mani Padmé Hum mantrában is megjelenik. 

Soha nem értettem, hogy a bölcsek miért vettek fel régen nyakatekert pózokat ahhoz, hogy meditáljanak, de most már kezdem megérteni. Például ha a sason akarok meditálni, akkor felveszem a Garudászanát (ami egy pihenő sashoz hasonlít), vagy a túladandászanát kiterjesztett karokkal (ami egy repülő sashoz hasonlít), és egyesülni tudok az archetipikus energiájával és a különleges képességeivel. 

Úgy látszik, nem véletlen, hogy ennyit kutattam az egyes ászanák mitológiai hátterét, mindez hasznos adalék a meditációnkhoz, és így az ászana-gyakorlás már valóban képes túlmutatni egy egyszerű fizikai mozdulatsoron. Ennyi volt mára a tanítás, köszönöm szépen. Talán az sem véletlen, hogy otthon a szobámban évek óta van egy réz-sas, aki Garuda, az Úr Visnu szárnyas hordozójának szobra. Még Indiában vettem évekkel ezelőtt. Ez pedig a zene, ami szólt a gyakorlás közben:

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A sas ajándéka

| Gauranga Das
0