A jóga tanulása és tanítása

Répássy Erika

Répássy Erika

Okleveles Iyengar jóga oktató, Intermediate Senior 1 at Amrita Jógaközpont
2002-ben Londonban találtam rá a jógára a turizmus, diplomácia, marketing, tánc és a zene világa után. Hosszabb külföldi kiküldetésem nyújtott lehetőséget arra, hogy napi szinten tanuljak a világ neves oktatóitól. Ezek a találkozások szoros és meghatározó köteléket hoztak létre köztem és a jóga közt.

amritajoga.hu
iyengarjogabudapest.hu
Répássy Erika

Latest posts by Répássy Erika (see all)

Ezt a kétrészes cikket a 2010. decemberi púnai látogatás és a Prashanttal történt további beszélgetések inspirálták, a tanulás és tanítás körüli témákat térképezi fel. Fennáll az a veszély, hogy megragadunk egy alapszinten és nem ragadjuk meg igazán, hogy mi is a jóga tanulása. Ismerhetünk számtalan biomechanikai pontot (amiket általában másod- vagy harmadkézből szedünk fel), pl. hogyan igazítsunk, de meg kell, hogy értsük, hogy a jóga tanulása és tanítása ennél sokkal több, ez a lényünk minden szintű megművelésének folyamata, nem csak a testé. Tehát nem szabad, hogy tanulásunkkal és tanításunkkal megragadjunk az alapszinten. Tovább kell menjünk, nem pedig elájulnunk attól, hogy mit „tudunk”, gratulálva magunknak, hogy milyen messzire jutottunk – ezen az úton leledzik az arrogancia és a stagnálás. 

1. Tanulás 

Mi a tanulás és hogyan végezzük? 

 

A tanulás kezdeti szakasza, hogy megtanuljuk, hogyan cselekedjünk, így órára járunk, hogy gyakoroljuk a tevést. Ezen az alapozó szinten etetésre van szükségünk, hogy elkezdjük valahol, ezért az helyes, hogy az oktató különböző biomechanikai instrukciókat ad, mint pl. emeld fel ez, nyomd azt, forgasd itt, nyújtsd ki ott, stb. Ennek következményeként úgy gondolhatjuk – tévesen -, hogy a tanulás a különböző pontok magunkba szívását jelenti, ennek megfelelően egy egyre hosszabb listát tudhatunk magunkénak, amin az „ismert” (általában másod vagy harmadkézből szerzett) technikai pontok szerepelnek, főleg, ha haladóként egyre könnyedebben tudjuk kivitelezni azokat. S bár ezek a pontok egyre inkább összekapcsolódnak és tekervényesebbé válnak, ez még mindig csak a cselekvés tanulása, még ha egy fokkal szofisztikáltabb módon, a tanulás folytonosságának még mindig alapozó szintjén. Más szóval a tanulás a kezdeti szakaszon túl nem csupán a mástól kapott információ memorizálása és alkalmazása. 

Igazából az igazi tanulás akkor kezdődik, amikor elkezdjük magunkat feltérképezni, amikor alkalmazzuk és általánosítjuk mindazt, amit kezdünk felfogni egy dologgal kapcsolatban, pl. hogy egy technikai pontot szélesebben is alkalmazhatunk, mint amire azt konkrétan mondták, hogy feltárjuk az ászanák közötti kapcsolódási pontokat és hogy magunknak fedezzünk fel. A saját tapasztalatunkból kell, hogy csírázzon. A pontok alkalmazása és általánosítása helyett a tanulmányozás és felfedezés alkalmazása és általánosítása felé kell elmozdulnunk, messze túl a biomechanikain, ami felé – ha szerencsések vagyunk -tanáraink is irányítanak. Más szóval az igazi tanulási kultúra felé, azon is túl a jóga tanulmányozása felé. 

A tanulmányozás (study) szót óvatosan használom, nem a hagyományos értelemben, ami elég általánossá vált – hallani lehet, hogy „20 éve tanulom a jógát” ami azt jelenti, hogy „20 éve járok heti egyszer vagy kétszer órára (és alig tulajdonítottam egy pillanatnyi gondolatot a jógának két óra közt)”; ez nyilvánvalóan NEM tanulmányozás! Ez az idő-beállítódású mentalitás a cél mellé lő, semmire se jutunk a jóga terén, ha csak fizikailag megjelenünk! Lehetséges, hogy valaki évtizedekig látogat órákat, de semmit sem tanul, vagy csak biomechanikai pontokat sajátít el. 

Függetlenség 

A tanulás és a tanulmányozás során arra készülünk, hogy függetlenné váljunk. Nem abban az értelemben, hogy ne függjünk másoktól (csalódással teli, hiszen sosem lehetünk másoktól teljesen függetlenek, a kölcsönös függőség realitás) hanem abban a bizonyos értelemben, hogy a saját magunktól való igazi függőségünkre jöjjünk rá (ami különbözik az ’én’-től vagy ’engem’-től). Idővel az egyén egyre kevésbé függ az oktató etetésétől, de a tanár megmarad, hogy egyre finomabban vezessen. Tehát Guruji, Geetaji és Prashantji tanításán keresztül segít, hogy fegyelmezze és rendszerezze a gondolkozásunkat és a megközelítésünket, hogy közelebb jussunk a jógához. Így a tanítás a tanulás érméjének a másik oldala; tanítanunk kell magunkat, még ha másokat nem is akarunk oktatni. 

A tanulási folyamat mentén való haladás 

Természetesen lesznek egyéni különbségek a tanulási folyamat mentén való haladásban, de általában véve fokozatos lesz. Ez egy olyan folyamat, aminek során – az oktató útmutatásával – egyre tudatába kerülünk lehetőségeinknek, egyre jobban elmerülünk benne, egyre rendezettebbé válunk a megközelítésünkben, kifejlesztjük megértésünket, egyre érzékenyebbé és fegyelmezettebbé válunk és a megkülönböztető képességünk fejlődik, ahogy a jógikus kultúra egyre jobban belénk ivódik. Ez a folyamat messze túlmegy a biomechanikai pontok gyűjtésén és z előadáson. A jóga egy transzformatív „tegyük helyre” folyamat, nem csak fizikailag, hanem a megtestesülésünk minden aspektusában olyannyira, hogy az Én feltárul. Erre kell irányítanunk az intellektusunkat és kérdőre kell vonnunk, hogy a vállalkozásunk megfelel-e ennek a leírásnak. Elmondhatjuk őszintén, hogy „20 éve tanulok jógázni?” Megfelelünk a tanuló minőségnek, nemhogy tanítványnak? 

Néhány iránymutató a tanuláshoz 

Kell, hogy akarjunk tanulni és kell, hogy megműveljük magunkban a tanulás képességét. Órán taníthatónak kell tennünk magunkat; ha arrogánsak vagyunk, önelégültek, figyelmetlenek, nemtörődömök, feledékenyek, akkor nem vagyunk taníthatóak, függetlenül attól, hogy az oktató mennyire jó. 

Egyre inkább folyamat-, semmint cél-orientálttá kell válnunk abban az értelemben, hogy bele kell merülnünk a folyamatba, mintsem hogy egyre nehezebb pózokat tudjunk „csinálni” (habár a célorientáltság szükséges ahhoz, hogy a jóga igazi célját tartsuk az elménkben). A folyamat nyomozó jellegű, mely magában foglalja az érzékenységünk és tudatunk fejlesztését, és természetesen a rengeteg gyakorlást. Ahhoz, hogy jól tanuljunk, jól kell gyakorolnunk. 

Az elején azért gyakorlunk, hogy az órán tanultakat jobban tudjuk végezni, hogy megszilárdítsuk a pontokat, stb. De túl kell mennünk azon a specifikus tartalmon, miszerint az órákon és a kutatásunkban megjelenő metodikát alkalmazzuk annak érdekében, hogy igazán el kezdjünk tanulmányozni, hogy végre saját magunknak is rájöjjünk dolgokra. Aktívan kell foglalkoznunk vele, nem pedig eszetlenül ismételni és beleragadni. A tanárunk talán tanított valamit a belső boka és a belső térd kapcsolatáról egy bizonyos ászanában, de nem szabad itt megállnunk, hogy ezt az egy információt belevéssük a tudatunkba. Vajon mi történik ezzel a kapcsolattal más ászanákban? Mi van a többi, számtalan kapcsolattal a belső boka és más testrészék között? És az elme állapotára és a légzésre gyakorolt hatás? Hogyan lehet segítségül hívni a légzést és az elmét? Vagy mi van azzal, hogy hogyan kell megközelítenem, ha ilyen vagy olyan állapotban vagyok – fáradt test, fáradt elme, betegség, érzelmi zavar, meleg, hideg, stb.(nem szabad a tanárhoz szaladnunk, hogy tegyen minket helyre; magunknak kell megoldanunk, ez fogja mélyíteni a megértésünket és segít létrehozni egy olyan folyamatot, ahol nyomozhatunk és jobban tanulunk). A saját nyomozásunkon keresztüli egyre jobb képességünkön át kell tudnunk, mit, hogyan és mikor tegyünk. Döntően a gyakorlásunk előrehaladtával felkészült állapotunkat kell használnunk, hogy valamit megtanuljunk a jógáról. 

Így, azt gondolván, hogy találtunk egy tanárt, aki nem csupán biomechanikai pontokat ad át, akkor -ahogyan Prashant mondja – , „olvasnunk kell a sorok közt”, hogy ahelyett, hogy passzívan a pontokat szívnánk magunkba, gondoljuk át, vajon miért kérnek, hogy tegyünk valamit, miért most és nem akkor, miért ez a szekvencia, miért használják ezeket a szavakat és nem azokat, stb. Ez figyelmességet követel és művel, fejleszti azt a képességünket, hogy a megfelelő szavakat használjuk, megértsük a szekvenciát és a kapcsolati pontokat, fejleszti a tudatosságot és az érzékenységet, stb. 

Nem várhatjuk ésszerűen, hogy a tanárunk mindent megmondjon nekünk – erre egyszerűen nem lenne idő. Sőt mi több, nem segítene, mert amikor a tanár valamit mond, nem feltétlenül történne a megfelelő időben, hogy megértsük – ezért az általános tapasztalat az, hogy „tudom, hogy ezt már sokszor mondták, de csak most esett le”. Kell egyfajta készenlét a tanuláshoz, ami nem csupán a tanulni akarás. 

Az óra szituáció egy szükségszerűen mesterséges környezet, létezik idő behatárolás, ezért mondja azt Prashant, hogy az óra túl rövid ahhoz, hogy egy hosszabb folyamat kialakulhasson, mint pl. a tanulás. Sőt mi több, van különbség az órán résztvevők között potenciálban, kondícióban, felfogási képességben, szintben, stb. de a tanulás ősi és egyéni. Tehát míg a kezdők az órákon tanulnak, ha már haladóbbak vagyunk, nem azért kell órára járnunk, hogy tanuljunk, hanem hogy azt tanuljuk, hogy mit kell tanulnunk és hogyan kell tanulnunk. Minden órának egy projektet kell adnia, hogy dolgozz magadon. Az igazi és a legfontosabb tanulás a saját gyakorlásodban történik az órán kívül. 

Tehát azon kell dolgoznunk, hogy jobban tanuljunk, nem pedig azon, hogy jobban csináljuk. Ki kell kerülnünk a szükségtelen csinálás szokásából; tisztába kell kerülnünk, hogy mit is tanulunk, amit készenlétünk szintje igazol (mind a gyakorlásunkban és az idővel is). A gyakorlás vége felé nem annyira a pózt kéne csinálnunk, hanem az emelkedett és felkészült (fizikai, intellektuális, reflektív) állapotot kellene felhasználnunk, hogy a pózból a jógát tanuljuk. 

A tanulók néhány csapdája 

Etetés követelés 

OLYMPUS DIGITAL CAMERAGyakori csapda az etetéshez való ragaszkodás vagy annak követelése. Viselnünk kell a felelősséget magunkért és vállalkoznunk arra, hogy magunknak találjunk meg dolgokat. A tanár vezethet és támogathat, ha szükséges, de nem helyettesítők a személyes erőfeszítéshez és megértéshez. Amikor a tanár ad információt, ez nem mindig jön jó időben, és a másod-, harmad- vagy negyed kézből való tanulás alacsonyrendűbb az elsőnél. Ez nem etikátlan, parazita-szerű vagy őszintétlen, ha ezt azzal akarjuk lerázni, hogy „mit tanultam”? 

Néha az emberek azt mondják, hogy „nem tanultam semmit ezen az órán”, ahol a jelzés az, hogy a tanár hibázott (inkább mint ők!), mert nem adott új technikai pontot a listához. Ez a fogyasztói elmét tükrözi, „x Ft-ot fizettem, ezért xx pont jár cserébe”. Nagyon ébernek kell lennünk, hogy ennek a fajta mentalitásnak bekúszását meggátoljuk. A jóga tanulása nem a pontok gyűjtése jelenti. 

Miért van ez a hajlamunk? Úgy tűnik, fel akarunk halmozni, de megerősítést és bizonyosságot is akarunk. Ez már a tanárképzősöknél is megjelenik, vagy másokon, akik követelik, hogy bizonyos dolgokat hogyan kell véghezvinni vagy tanítani és frusztrálttá válnak, ha egy adag instrukció ellentmond az előzőeknek. Ez a bizonyosság utáni vágy a félelem manifesztálódása, és mint ilyen az abhinivesa manifesztálódása. A külső dolgokban való megerősítés és bizonyosság keresése mindig korlátozott és csalódást okozó; belül kell megtalálnunk a bizonyosságot. Ha a külső keresésre korlátozzuk magunkat, és ha a tanárunk ezt műveli bennünk, akkor elveszítjük a magunkba vetett hitet és tovább gyengítjük a befelé haladás képességét, így egyre távolabb kerülünk a jógától. Senki más nem mondhat el mindent, érezned kell és meg kell fogalmaznod, a belülről és a belső képesség lényegesen nagyobb, mint bárki más képessége, hogy átadja. 

Felfúvódottá válni 

Ha némi sikerrel találkozunk, mint pl. némi mesterségi fokot érünk el egy pózban, sokat tudunk, érzékenységünk fejlődik, stb. fennáll az a veszély, hogy azt gondoljuk: „megtanultam”. Ez elkerülhetetlenül gátolja a jóga megtalálását. Ehelyett egyfajta tiszteletteljeséget kell megművelnünk magunkban a saját belső tanárunk felé (istenség), és hagyni, hogy ez a tanár tanítson minket (in-tuíció). Csak az istenségen keresztül lehetséges, hogy a képességeink működjenek és tudást szerezzünk. Ha erre emlékezünk, nem válunk arrogánssá. 

Komfort keresése 

Nem szabad komfortot keresni vagy az órán ill. gyakorláson jól érezni magunkat. Ezzel eltévesztjük a célt. Szükséges némi diszkomfort, nem csak fizikai, hanem mentális és emocionális. Ha csak azért mégy órára vagy azért gyakorolsz, hogy jól érezd magad alatta és utána, akkor sehova nem jutsz a jóga terén, ez mind bhoga. 

Pozitív minőségek helytelen használata 

A jógagyakorlás megműveli a bennünk lévő pozitív minőségeket, mint pl. tolerancia, türelem, bátorság, elhatározás, kemény munkára való képesség. Mindazonáltal ezeket diszkriminációval kell alkalmazni. Vegyük pl. a toleranciát. Helytelen toleránsnak lenni azzal szemben, hogy folyton ugyanazokat a pontokat mondják nekünk, mintha nem tudnánk (persze meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nincs szükségünk rájuk azáltal, hogy helyesen végezzük emlékeztetés nélkül). Másrészről viszont toleránsak kell legyünk a bizonytalanságunkkal és kényelmetlenségünkkel, vagy azzal, hogy nem tudunk rögtön alkalmazni egy pontot vagy megcsinálni egy ászanát, vagy akkor, amikor a tanár megszakít egy érdekesnek tűnő utat, amin már elindultunk. 

A gyakorlás egyensúlytalansága 

Prashant azt mondja, hogy történelmileg „ászana-őrültek” vagyunk, ezért kell újrafogalmaznunk az egyensúlyt. Ez nem jelenti azt szükségszerűen, hogy csökkentsük az ászana munkát, de ha nem végzünk elég pránájámát, akkor próbálj meg kialakítani megfelelő attitűdöt a pránájámához statikus pózokkal, légy minél jobban légzés-tudatos és légzés-átitatott, hogy lassan egyre inkább alkalmas légy a pránájámára. Ha hirtelen 40%-kal lecsökkentenénk az ászana munkát és 40%-kal megnövelnénk a pránájámát, talán nem tudnánk megcsinálni. Az ászanában egyre inkább a légzés aspektusán kell dolgoznunk és a légzés-kultúrát kell tanulnunk: légzés-megfontoltságot, légzés-gondolatúságot, légzés-alkalmazást, légzés-menedzsmentet. Némiképp el kell mozdítatnunk a paradigmát, hogy egyre légzés-tudatosabbá, prana-tudatosabbá váljunk.  

 

2. A tanítás

Mitől lesz valaki jó oktató? 

prashantA jó oktatónak gyakorlónak kell lennie. Ha az erőfeszítésünket arra fordítjuk, hogy jó tanulók legyünk, akkor szükségszerűen jó oktatóvá válunk (még akkor is, ha egyébként csak magunkat tanítjuk). A magasabb szintű gyakorlás során saját magad tanárává kell válnod, még ha senki mást nem is tanítasz. 

A jóga kultúrájának csepegtetése 

A jóga a megművelés folyamata, ezért mint oktató túl kell jutnunk a kezdeteken, amiben az alapvető pontok ismétlését jelentő alap tréningen túl a jóga kultúráját kezdjük el csepegtetni. Mivel az igazi tanulás belülről jön, a tanulókat meg kell művelni oly módon, hogy az megfelelő módon történjen. Csakúgy, mint ahogy a gyermeket olvasni tanítjuk, nem tudjuk mindazt ellenőrizni, amit olvas, de beléjük tudunk nevelni egy olyan kultúrát, hogy jól válasszanak. 

Tehát gondoskodnunk kell arról, hogy a tanítványokban ne hozzunk létre függőségi szokást, hogy külső inputot várjanak tőlünk. Mint spirituális téma, a jóga a potenciálon múlik; a tanár feladata, hogy a tanítványokban a bennük rejlő potenciált tudatosítsa, segítsen, hogy ehhez hozzáférjenek, aztán hogy irányítsa felfedezésüket, használatukat, fejlődésüket és a potenciálok megvalósítását. 

A tanulás/tanítás folytonossága 

Természetesen adaptálnunk kell magunkat a szituációkhoz – kezdőket tanítani nagyon más, mint seniorokat. Nem tudod megtanítani a kezdőknek a potenciáljuk azonosítását, nemhogy azok használatát. Tehát eleinte a folyamat súlypontja az irányok, a biomechanikai pontok és igazítások felé tolódik. A fejlődés érdekében egy legalább alapvetően helyes pózt kell végezniük. De az nem helyes, hogy örökké csak ebben az irányban haladjanak. A gyermekeknek sem tanítjuk az örökkévalóságig az alapvető hangzókat, ha már tudnak olvasni, tehát nekünk sem szabad az alap pontok ismétlésével haladni a jóga tanításában. A felsőoktatás nem arról szól, hogy egyre több anyagot tömünk a tanítvány fejébe, még ha az összetettebb és kifinomultabb is; ez inkább tréning mintsem oktatás. Tradicionálisan az oktatásban nem csak az anyag válik egyre nehezebbé, ennél fontosabb az, hogy a tanulás/tanítás folyamata olyanná válik, amiben a tanítvány egy egyre inkább aktív szerepet tölt be, magának kell gondolkodnia és megoldania, megtanulja alkalmazni a folyamatot és a tartalmat is, eredetivé és kreatívvá válik és magára veszi a téma kultúráját, nem csak tényeket tárol róla. 

Ezért a tanárnak szem előtt kell tartania a tanítványok előmozdítását a folytonosság mentén és a tanításnak fokozatosan a jóga felé kell vinnie a tanítványokat. Ennek fokozatosnak kell lennie, mert ha hirtelen megvonjuk az instrukciók támogatását, akkor természetesen a tanítványok támogatás-nélkül találják magukat, de valahol tervbe kell ezt vennünk. Tehát fokozatosan csökkentenünk kell az etetést, hogy megtörjük azt a szokást, hogy te mondod, ők csinálják. Ahogy Prashant mondja: „dolgozz azon, hogy gondolkodjanak és érezzenek, hogy ne kelljen etetned őket, hanem lássák, hogy mi van a kanálban.” 

Ez nem a tartalom tudás lebecsülése. Nyilvánvalóan a jó tanárnak „tudnia kell a cuccot”, de a legjobb tanárok nem pár oldallal járnak előrébb a könyvben, mint a tanítványaik, hanem azok, akiknek egy kerek és múlttal teli tanulmányozási múltjuk van a témával kapcsolatban és akik nem csak a tartalmat osztják meg, hanem a független tanulás felé vezetik tanítványaikat. Nem valamiféle írás visszaöklendezését teszik, hanem azokra válaszolnak, akiket tanítaniuk kell, akik kreatívak, stb. Nem szabad, hogy beragadjunk a biomechanikaiba vagy hogy ezt erősítsük a tanítványainkban, mégis fontos, hogy ezt a megértést kifejlesszük, de ne ragadj bele, mert ez még nem az egész történet. 

Mit kell próbálnunk tenni, mint oktatók? 

Kezdetben a tanítványoknak sok támpont és ötlet szükséges, hogy elkezdhessék valahol, hogy némi önbizalmat építsenek, fejlesszék az érzékenységet és a saját felfedezéseikhez vivő folyamatot. De fokozatosan csökkentenünk kell az támpont adást. Azt gondolnánk, hogy segítünk azzal, hogy pontokat adunk, de meg kell vizsgálnunk, hogy mi visz minket erre. Talán nem ismerünk mást, mint a biomechanikai pontokat? Talán jó érzést kelt bennünk, hogy elbűvöljük a tanítványokat a kiterjedt tudásunkkal és „mély” megértésünkkel? De ebben a spirituális szférában a tanár feladata, hogy bevezesse a tanítványokat a bennük rejlő potenciálhoz, semmint a tanár saját eredményéhez vagy tudásához! Meg kell értenünk az etetés okozta károkat. Amikor olyan szülőkkel dolgoztam, akik károsodott gyermekekkel dolgoztak, a felnőttek néha mindent megtettek volna a gyermekért (gyakran a legjobb indulattal csak „kedvesek” voltak vagy csak az alkalmazásukat akarták jogossá tenni) de ezzel aláásták a gyermekek önhitét (implicit üzenet, hogy ezt nem tudod megcsinálni magadtól), olyan atmoszférát teremtve, amiben a gyermeknek nem volt elég tere, hogy maguk találják fel magukat vagy hogy elkövessék azokat a hibákat, amik elkerülhetetlenek a tanulás mentén. Nem szabad erőtleníteni vagy elvenni a képességét a tanítványainkat, még ha jóindulat vezérel is. 

Gyakorlatilag a tanítványokat fokozatosan a testtudaton, a megfigyelésen, a szimmetriára való érzékenységen egyvonalúságon túl az egyaránt fontos elmére és légzésre kell vezetni. Például segítsük, hogy egyre inkább légzés-tudatosakká váljanak – magyarul megakasztják-e a levegőt, milyen a légzés a különböző típusú pózokban (pl. előre vagy hátrahajlásokban). Később tanítsuk meg annak megértését, hogyan tudják használni a légzést; hogy lássák, hogyan befolyásolja a teljes kilégzés a testet egy pózban, mint pl. a test merevségén való túllépés, erő létrehozás. Aztán észreveszik, hogy a légzés egy fontos eszköz, amin keresztül hozzáférhető a test. Az elmeállapotukat is tudatosítani kell. 

A megtestesülésünk mindhárom aspektusát helyre kell tenni. Meg kell tanulnunk megérteni természetünket és ennek a három aspektusnak interakcióját, ahogy módosítsuk a természetünket és hogy megtaláljuk, milyen messzire fejlődhetünk vele. Ez a megművelés folyamata. Ezen a módon a tanítványok fokozatosan tisztába kerülnek saját potenciáljukkal. 

A mi feladatunk, hogy felkészítsük a tanítványainkat arra, hogy Púnéba menjenek, hogy megismerjék az Iyengar család tagjainak megközelítését és ösztönöznünk kell őket arra, hogy olvassák a könyveket és hallgassák a CD-ket, hogy aztán könnyebben hozzáférhessenek a tanításhoz; végül is nem azért mennek, hogy bemutassák, mennyi pontot tanultak tőlünk. Azért mennek, hogy tanuljanak, ezért fel kell készítenünk őket, hogy ezt megtehessék. 

A jó tanár fontos minőségei 

A mély tudással rendelkezés nem elégséges a jó tanársághoz. Olyan minőségek szükségesek, mint a tolerancia és türelem. Prashantji hangsúlyozza, hogy a jóga természetes, semmint mű folyamat, ezért engednünk kell, hogy az organikus folyamat kerüljön beültetésre, de nem elsietve. A lassú tanulás jobb, mert lehetővé teszi a konszolidációt. Az oktató adhat némi ötletet, de mindenkinek más a képessége és potenciálja, amit figyelembe kell vennünk, mint pl. vannak, akik nagyon emocionálisak, mások intellektuálisak, megint mások érzékenyek, mások pedig először cselekednek, aztán gondolkodnak. Türelmesek kell, hogy legyünk – a tanítványok talán a tizedik alkalommal tanulják meg. 

A tanulók elkövetnek hibákat és hagynunk kell őket, amíg ezek nem veszélyesek. Míg a kezdők igazítása helyén való, a tapasztaltabbak igazítása akadályt képez a saját tanulásukban; a tanítvány nem érti a korrekció folyamatát, csak az igazítás érintését. Sőt mi több, az igazítás egyfajta összerázásként hat számukra, pránájámában kifejezetten, ahol ez vészjósló és robbanó lehet. Ehelyett bátorítanunk kell őket, hogy érezzenek vagy figyeljenek bizonyos dolgokat, aztán majd kifejlesztenek egy folyamatot, melynek során eljutnak az egyvonalúságba. Ez nagyfokú türelmet igényel. 

A téma tanítása a tanítványok tanítása helyett 

Egy bizonyos ponton végül is a témát kell tanítanunk a tanítványok helyett. Az elsővel nem aggódsz az egyéneken; nem mindenki fogja majd fel, néhányan már ma tanulnak, néhányan egy hét vagy egy év múlva. Meglehet, hogy ez egy nem annyira divatos vagy népszerű nézet, de nem lehet adaptálni a témát, hogy a tanítványoknak megfeleljen. Ebben az esetben azoknak kell tanítani, akik megérdemlik, ami lehet, hogy egy vagy két százalék, így öröklődik majd a hagyaték. A téma tanítása során nem segít, ha sokat nézzük a tanítványokat, akik kísérleteznek és próbálkoznak, mert hogy ez nem csak nem annyira jó látvány, hanem megalázó érzést hozhat létre, ha azt hiszik, kritizálásra kerülnek. Mindezek után befelé kell fordítanunk a tanítványokat, hogy így ne zavarja őket, ha esetleg egy hiperkritikus kerül a közelükbe. 

Arra kell törekednünk, hogy a tanítványokat egy olyan pontra juttassuk el, ahol ránk már nincs szükség. Prashantji szavaival: „Ahhoz, hogy jó oktató légy, lásd, hogy jó tanítvány maradtál, fejleszd ki megértésed ezekre a dolgokra. Ha megértetted magad az ászanákat érintő vállalkozásodban, akkor jó oktató lesz belőled, mintsem hogy mások pontjait tanuld meg kívülről, vagy hogy ezeket ismételgesd. Ha jó tanítvány maradsz, akkor jó tanár leszel.” 

Néhány csapda tanároknak: 

A tanár vonzó fogyasztói csomagokat állít elő, hogy a tanítványok visszajöjjenek. 

Ez azt is jelentheti, hogy azt szeretnéd, mindenki „jól” érezze magát az órán, vagy úgy szervezed a dolgokat, hogy a fogyasztói preferenciát tartod szem előtt és nem a téma szükségleteit. A jóga azonban nem aggódik a megjelenésen vagy az áttetsző, illuzórikus állapotokon; ez a jólétről szól, nem pedig a jólétszerűségről. Ezért mint tanárok a jólét megművelésén kell aggódnunk, nem pedig a tanítványaink jólétszerűségén. Következésképp a tanulók az órát lehet, hogy kevésbé boldogan fogják befejezni: ami nem azt jelenti, hogy rossz oktatásban részesültek. Nem szabad úgy végezni a dolgunkat, hogy másokat boldoggá tegyünk és maximalizáljuk a foglalásokat! 

Egó 

Ránk törhet az a gondolat, hogy „én” tanítottam ezt vagy azt. De a pontjaink vagy másodkézből való ismételgetések vagy a tanulásunk a belső, magasabb rendű tanártól származnak. Bármilyen módon is az egyén egy médium és nem az „én” az, aki learathatja a babért. 

A tanítás magasabb prioritás lesz, mint a tanulás 

Meg kell értenünk, hogy ez a tendencia; aztán mondhatjuk magunknak, hogy „had tartsam meg a prioritásomat a tanulásra, még ha tanítok is.” 

Csak technikát tanítani 

Prashantji szerint a tanárok akkor tanítanak csak technikát, ha nincs más mondanivalójuk. A technika dogmatikus, ezzel szemben a tanár utasításainak pragmatikusaknak és körülményekre szabottaknak kell lenniük. Például a pránajáma esetében, az első tanulási fázisok után, kerülni kell a vázrendszeri és izomzati hivatkozásokat, mert egy tapasztalt gyakorló számára bosszantóvá válhat, hogy miközben ő valami finom munkát szeretne végezni, a figyelmét folyamatosan valami durvára terelik vissza. Prashantji kihívása számunkra: ‘Meg tudnál tartani egy egész órát bimechanikai hivatkozások nélkül?’ 

A túlzott kritika

Könnyű beleesni a túlkritizálás csapdájába, megmutatni, hogy mi milyen okosak vagyunk, mert mennyi hibát tudunk találni másokban. Igazolásként szolgál a tanári mivoltunkra! Nyilvánvalóan nem engedhetjük az embereknek, hogy veszélyes dolgokat csináljanak, de tolerálnunk kell a tanítványok tökéletlenségeit és lassúságát, elvégre mi is ilyenek vagyunk! A túlzott kritika nem egy filozófikus és spirituális életszemlélet, bosszankodást idéz elő, és mind a tanárt, mind a tanítványt eltéríti anyugalomtól. Továbbá a túl kritikus környezet a tanítványok kreativitását is meggátolja. Olyan légkört kell létrehoznunk, ahol a tanítvány nem érez teljesítménykényszert, és ahol elkövethetőek hibák. 

Túl sokat tenni, túl sokat beszélni 

Tanárként csak annyit kellene beszélni, amennyi szükséges, nem pedig folyamatosan ontani az instrukciók géppuskatüzét. A tanítványokban pedig nem szabad a folyamatos cselekvés szokását erősíteni, mert ez nem hagy időt a tanulásra. Engedni kell időt a töprengésre, arra, hogy érezzék, mit csinálnak, mi történt, és miért csinálták. Ha folyamatosan hallgatniuk kell téged, nem tudnak függetlenedni, és az aprólékos utasítások bosszantóvá válnak. Ez pedig elfojtja a tanítvány kreativitását. 

Pontatlanul beszélni 

Ki kell fejleszenünk azt a képességünket, hogy a szanszkrit szavakat helyesen ejtsük ki, annak érdekében, hogy a jelentésüket megfelelően adjuk át, pl. trikonasan és nem trikonasanAH, és yog, nem pedig yogAH (ez utóbbi egy fizikai fitnesz program, ami a jó-érzés érzetét kelti, de ami nem egyenlő magával a jó-léttel.) 

A másik kísértés, hogy úgy használjunk szavakat, mintha bármelyik szó egy bizonyos szócsoportból ugyanazt tudná kifejezni. Pedig az angol egy igen gazdag nyelv és a különböző szavak, amelyek nagyjából ugyanarra a dologra vonatkoznak, valójában különböző jelentésárnyalatokkal bírnak, pl. egyenesíteni, nyújtani, kiterjeszteni. Ezt tudatosítani kell, és beépíteni a tanításunkba. Tudnunk kell, miért pont azt a szót választottuk és nem mást. Ez a saját belső pontosságunkat, tudatosságunkat és megértésünket tükrözi, és segít abban, hogy ezt a szavakkal való törődést és pontosságot a tanítványainkban is kifejlesszük. Ha esetlegesen használjuk a szavakat, őket is erre bátorítjuk. A szándékunknak és a szavainknak fednie kell egymást. (satya) 

Identitás problémák 

Fennáll az a veszély, hogy helytelen gondolatokat engedünk be az elménkbe, mint például ‘én egy tanár vagyok, ami más, mint egy tanítvány’. Értelmetlen a jógagyakorlókat két külön, nem átjárható csoportra, a tanárok és a tanítványok csoportjára osztani. A tanár identitást valójában csak mások alkalmazhatják ránk. Nincs abban semmi rossz, ha mások tanárnak hívnak bennünket, vagy így népszerűsítenek bennünket, de ez mások dolga, a mi dolgunk, hogy az elménkben alapjában mindig a jóga tanítványai maradjunk. Temészetesen, amikor tanítunk, akkor magunkra öltjük ezt a szerepet, hogy képesek legyünk tanítani, de nem élhetünk ebben a tanár entitásban. Az identitásunk ez kell legyen: ‘Én a jóga tanítványa vagyok.’ Ezzel tudjuk elkerülni a stagnálást mind a gyakorlásban, mind a tanításban. 

Utánozni a tanárainkat 

Zsigerből kell tanulni, és megtalálni hozzá a saját szavainkat, ahelyett, hogy bemagolnánk és papagájmódra visszamondanánk azt, amit a tanárunktól hallottunk. Nem kezdhetjük el rögtön azt tanítani, amit Púnában tanítottak nekünk. Gyakorolnunk kell folyamatosan, és akkor meg fogjuk találni hozzá a saját szavainkat és ki fog alakulni. 

Prashantji szerint ’a jóga egy igen természetes folyamat, nem kell egy berögzült rendet követni. Figyeld meg az adott idő körülményeit, és ehhez képest alakítsd a folyamatot, legyen ez egy kialakítás, ne pedig előírás. ’ 

Következtetés 

Tőlünk, mint tanulóktól függ, hogy mennyire tudjuk tisztázni , mit is jelent a jógikus törekvés, és olyan tanárokat kell keresnünk, akik ebben tudnak irányítani, nem pedig olyanokat, akik, mint valami személyi edző, segítenek jól érezni magunkat, bővítik a pontlistánkat, felerősítik a teljesítménykényszerünket, stb. 

A tanár feladata, hogy tisztázza, mit is próbálunk átadni, amikor jógát oktatunk, hogy tanárnak lenni több mint edzőnek, vagy oktatónak lenni. Kötelességünk kiérdemelni a tanárságot, és nem pedig címként, titulusként használni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, elsősorban tanulónak kell maradnunk, és mint Guruji, sosem adhatjuk fel a tanulást. 

Köszönet Prashantjinek a türelmes tanításért és magyarázataiért. 
Forrás: Iyengar Yoga News 
The magazine of the Iyengar Yog Association of the United Kingdom 
Issue number 19 Autumn 2011 
Szerző: Kirsten Agar Ward 
http://www.bath-iyengar-yoga.com/ 
Fordította: Répássy Erika és Forrai Réka, akinek nagyon köszönöm a segítségét! 
http://www.iyengarjogabudapest.hu/

 

 

Ez is érdekelhet...

A jóga tanulása és tanítása

| Répássy Erika
0