A gyakorlás intenzitása

Gubán Dorka

Gubán Dorka

2004-ben ébredt fel bennem a vágy, hogy hatékony és követhető utat találjak az Önvaló megismeréséhez. Rövid kutatás után számomra az astanga jóga mutatkozott erre a legalkalmasabbnak. Pár hónap alatt tradicionális Mysore stílusú gyakorlást építettem fel, amely magában foglalja a törekvést a jamák és nijamák megvalósítására a mindennapi életemben. Évenkénti indiai útjaim során a legkiválóbb tanároktól tanulhatok ászanát, pránájámát, meditációt és jóga filozófiát. 2013-ban párommal, Szalai Istvánnal lehetőségünk nyílt megnyitni a Bandha Works Jógaiskolát, ahol minden érdeklődővel megoszthatjuk a tapasztalatainkat.
Gubán Dorka

Latest posts by Gubán Dorka (see all)

GYI[1]Patandzsali a Jóga szútrákban mindig a jóga gyakorlóihoz szól, akik csak azután gondolnak az önmegvalósítás tudományának tanítására, miután önmaguk már elérték a megvilágosodást. Nézzük meg tehát, hogy Patandzsali milyen kategóriákat különböztet meg a jógagyakorlók között. 

“tīvrasaṁvegānām āsannaḥ
mṛdu madhya adhimātratvāt tataḥ api viśeṣaḥ”

(Patandzsali: Jóga szútrák I.21-22.) 

Akik erőteljesen, teljes odaadással (tívra) gyakorolnak, azok gyorsan elérik a jóga végső célját. A gyakorlás lehet intenzív (adhimátratvá), közepes intenzitású (madhja) és gyenge (mridu). 

Az előbbi két szútra tehát értelmezés szerint három, illetve négy típust különböztet meg a gyakorlók körében aszerint, hogy mennyi energiát fektetnek a céljuk megvalósításába. Egyesek szerint a teljes odaadással gyakorlók (tívra) az intenzív csoportba sorolhatók, köztük is a legkiválóbbak, tehát a kategóriák száma három, más iskolák pedig külön kezelik a négy felsorolt szintet. 

Nem mindegy azonban, hogy mire is vonatkozik az intenzitás. Természetesen nem arról van szó, hogy valaki minden nap, mind a hat ászanasorozatot gyakorolja, hiszen az eredmény borítékolható: sérülés, kimerültség, betegségek. Patandzsali itt az elme szabályozására, és a gondolathullámok lecsillapítására utal, illetve az idevezető előkészítő gyakorlatokra. A kezdők számára (általában a gyakorlás első 30-40 éve) pedig Krishnamacharya véleménye szerint az astanga jóga első négy ága, tehát a jama, a nijama, az ászana és a pránájáma a megfelelő szádhana (spirituális gyakorlatok). Ezeket párhuzamosan kell végezni addig, amíg tökéletességet nem érünk el mind a négy területen. Éppen ezért a gyakorlás intenzitása azonos kell, hogy legyen mindegyik esetében. Nem érhetünk el sikereket a rádzsa jóga területén, ha csak az ászanára és a benne foglalt pránájámára koncentrálunk nagy vehemenciával, de elhanyagoljuk a szabályozó elveket. Sőt, a túlzott hangsúlyeltolódás még el is téríthet minket a jógikus útról. Nézzük sorra, hogy az egyes szabályozó elvek hiánya az életünkből milyen károkkal járhat: 

Jamák 

Ahimszá: sérülések miatt abbahagyjuk a gyakorlást.

Szatja: önámítás vagy a tanárunkkal nem vagyunk őszinték, elkendőzünk olyan problémákat, amelyek megoldása kulcsfontosságú lenne. Testi szinten a női pihenőnapok meg/letagadása visszafordíthatatlan betegségeket is okozhat.

Asztéja: olyan ászanák végzése önkényesen, amelyek nem nekünk valók: sérülések. Oktatás megkezdése a tanítónk jóváhagyása, és saját felkészültségünk hiányában: mások is elfordulnak a jógától, mi pedig csalódottságunk miatt térülünk el.

Brahmacsarja: érdeklődésük középpontjában külsőnk áll, ha elérjük az áhított alakot, abbahagyjuk a gyakorlást. A időnket önpusztító szórakozzással töltjük, és nem marad időnk gyakorolni.

Aparigrahá: energiáinkat felesleges anyagi tárgyak megszerzésére fordítjuk a gyakorlás helyett. A “haladó” ászanák hajszolása miatt nem vesszük észre, ha a testünk már készen állna a felsőbb ágak gyakorlására. 

Nijamák 

Saucsa: káros, nem tiszta gondolatok dédelgetése akár gyakorlás közben is (pl. másokhoz hasonlítgatjuk magunkat). A test elhanyagolása betegségekhez vezet, amelyek akadályozzák a gyakorlást.

Szantósa: nem maradunk a jelenben, nem ismerjük fel a határainkat egy ászanában, ezáltal sérüléseket okozunk magunknak.

Tapasz: ha nem gyakorlunk önuralmat például az étkezésben, akkor az ászanáink sem fognak fejlődni. Az előírt böjtnapok tartása által fejleszthetjük legkönnyebben az akaraterőnket. Lustaságba süllyedhetünk, ha nem gyakorlunk önfegyelmet.

Szvádhjája: ha nem hallgatjuk a tanítónk szavait, vagy nem olvassuk a hiteles szentírásokat, akkor sosem fogjuk megérteni, hogy merre is tart a gyakorlásunk, ezáltal folyton újabb és újabb utakat fogunk keresni, ahelyett, hogy bíznánk a Jóga szútrák tudományában.

Ísvara pranidháná: amíg nem válik felajánlássá a gyakorlásunk, hanem csak önző céljaink vezérelnek (szépség, egészség, intelligencia, erő, hatalom, gazdagság stb.) addig sosem érhetjük el a végcélt. Mihelyt megadja a szádhanánk az áhított, ám átmeneti állapotot, annak élvezetébe merülünk és nem haladunk tovább. 

 

Az intenzitás tehát ideális esetben azonos mind a négy ágon. Ezért természetesen az is problémákat okoz, ha az ászanákat és a pránájámát hanyagoljuk: a fizikai és energetikai testünk sosem válik alkalmassá a komolyabb meditációra. Ha egyensúly-eltolódást érzünk a saját életünkben, akkor igyekezzünk az astanga azon elemeit erősíteni, amelyek gyengébbek a többihez képest. A jóga szempontjából nem okoz semmilyen problémát, ha nagyon intenzívvé válik a gyakorlásunk, amíg mindegyik ág azonos erősségű. Így a négy ág összefonódva, egymást támogatva növekedhet, míg ha valamelyik túlságosan erőre kap, akkor a többitől vonhatja el az energiát. 

Pattabhi Jois lakshmipurami shálájában kezdetben nem volt ritka, hogy a lelkes nyugati tanítványok napi kétszer gyakoroltak: reggel az első, délután pedig a második sorozatot. A fejlődésük elképesztően gyors volt, a lelkesedésük pedig töretlen maradt (legtöbbjüknek mind a mai napig) még a legendásan erős igazítások ellenére is. Hogyan lehetséges ez? Guruji rendkívüli hangsúlyt fektetett a megfelelő légzésre, emellett pedig az elkötelezett tanítványok a teremből kilépve sem hagyták abba a jógázást, nap további részét is a jamák és nijamák elveivel összhangban töltötték, a jógairodalom tanulmányozásával, építő beszélgetésekkel és pihenéssel. Természetesen ebbe az életmódba már nem férne bele napi nyolc-tíz óra munka, tehát a gyakorlásunk intenzitását mindig az adott életkörülményeinkhez kell igazítani, nincs értelme napi kétszer két órát gyakorolnunk, ha a nap további részét feszült, netán agresszív hangulatban töltjük, és nem tudunk elég időt szánni a megfelelő táplálkozásra és a szentírások tanulmányozására. 

Nem probléma az sem, ha az életkörülményeink miatt a gyakorlásunk intenzitása mérsékelt egészen addig, amíg tudjuk és elfogadjuk, hogy ezáltal a szamádhi nem ebben az életünkben vár ránk. Ekkor bízzunk abban, hogy a következő születésünk már kedvezőbb körülményeket fog biztosítani a gyakorlásunkhoz, és így a siker biztosan nem marad el.

Ez is érdekelhet...

A gyakorlás intenzitása

| Gubán Dorka
0